Világosság a világban, új időciklus nyitánya. 2017 a Nap éve (1. rész)

hirdetés

2017. január 1-jén Földünk egyes országaiban új év kezdődik. Ezen országokban az emberek új reménységgel kezdik az új esztendőt, mélyen rögzült hagyományok alapján – tudatosan, van tudattalanul – új kívánságokkal indulnak el az új esztendő felé.

A 2017-es év számmisztikai értéke és rezgése alapján az 1-es szám és a Nap energiái erősödnek fel. Azon országokban, ahol január 1-jén kezdődik az újév, ezen energiák már megkezdik a működésüket. A Föld kozmikus időciklusa szerint ugyanakkor a 2017-es év energiái a 2017. március 20-án bekövetkező tavaszi napéjegyenlőséggel kezdenek igazán hatni.

Az ún. tavaszpontig még az előző év, azaz 2016 energetikai minősége, azaz a Mars ereje uralja a világot. Nézz csak szét a világban: 2016 valóban egy beavató, ébredést hozó év volt, bepillanthattunk a háttérbe, a rejtett összefüggésekbe. Szembesültünk saját életünk és a világ fényeivel és árnyaival. A Hadak Istene is sok erőt mozgósított a világban. Mindannyian megérthettük – saját életünkre és a világ eseményeire vonatkozóan is -, hogy milyen világot teremtettünk magunknak.

A 2017 számmisztikai értelmezése

2+0+1+7 = 10 | 1+0 = 1

Az egyes szám a kezdeté, a kiindulóponté; emberi tulajdonságként a kezdeményezőkészségé, az emberé, aki újra meg újra elindul az életben, hogy megvalósítsa önmagát.

Az egyes szám rezgése felerősíti a világban, az emberekben az önkifejezés igényét, az alkotókészséget, a kreativitást, a hétköznapi örömök megélését. Megnyitja azon erőket, melyek segítik a függetlenséget, a döntések meghozatalát.

Az egyes szám a tudatos, megtervezett teremtés minőségét képviseli. A tett, a cselekvés és a hatalom számaként magában hordozza az ehhez szükséges akaratot, magabiztosságot, a férfias teremtő- és fizikai erőt.

Az egyes – egyenes, felfelé törekvő vonal – kapcsolatot teremt a föld és az ég között.

A Nap tanításai

A napfény életerőt sugároz, fényével felmelegíti a Földet, élhetővé teszi a világunkat. A Nap fénye bevilágítja a Földet, minden zugába fényt áraszt. Világunkban 2017-től a Nap ereje válik uralkodóvá, így a fény megvilágít mindent.

A Nap energiái a rálátás képességét erősítik fel a világban. Az emberek számára láthatóvá válik sok minden, az is, amit eddig nem vettünk észre, amit a sötétség eltakart.

Természetesen mindenkinél a saját világa tágul ki, azaz a saját látóköre tisztul. Több mindent észreveszünk a világban és a saját életünkben; a Nap segít meglátni a lényeget.

2017-ben a világban számos olyan esemény várható, melyek az irányító államfőkkel és a befolyásos hatalommal rendelkező személyekkel kapcsolatos. Gazdasági vonatkozásban az országok kockázatvállalásai és a vállalkozói rétegek kerülnek reflektorfénybe. Nagy erők mozdulnak meg a gyerekek érdekében és oktatási ügyekben. A mindennapokban nagy teret kap a sport és minden szórakozást adó lehetőség, rendezvény.

2017-ben a Nap energiái személyes életünkben belső hajtóerőinket aktiválják. Felerősödnek bennünk az önkereső, öntudat-megerősítő gondolatok és az önmegvalósításra irányuló konkrét cselekvések. Ki szeretnénk próbálni magunkat új dolgokban, szeretnénk megélni az élet mindennapi örömeit.

A Nap ráterel minket az önismeret útjára; ha ismerjük a képességeinket, ha megtaláljuk a belső kreatív energiáinkat, azokkal tudunk  teremteni, alkotni. Aki érzi és működteti is a teremtő energiáit, az válik szabaddá. Amikor pedig a teremtő energiáiddal alkotsz, te magad is Nap vagy és kisugárzod a fényed.

A Nap energiái a testünkben

A Nap a Napfonat csakrához, a szívcsakrához kapcsolódik – maga az életerő. A Naphoz köthető fizikai zónák: gerinc, hát, szív, szívgödör, mellkas, keringés, érhálózat, agy funkcionálisan, szimpatikus idegrendszer (stresszhelyzetben kialakuló stresszválaszért felel), férfi jobb, nő bal szeme.

A kozmikus idő üzenete

Az ősi, babiloni, káldeus hagyomány a bolygók uralma szerint veszi figyelembe a világkorszakokat, éveket, hónapokat, napokat és órákat. Eszerint 1 világév = 25 920 év, 1 világhónap = 2 160 év, 1 világnap = 72 év. A világnap, melynek a hossza 72 esztendő (2160:30=72), két 36 éves periódusra osztható (1 éjjeli és 1 nappali félciklusra).

2017. március 20-án egy 36 éves periódust is lezárunk, és a Föld kozmikus ciklusában megkezdünk egy új 36 éves periódust, az ún. Nap ciklust. 2017-2053 között a Nap uralma alatt vizsgázik, fejlődik a földi létezés, így a most induló 2017-es Nap év, a Nap ciklus nyitánya is egyben.

A következő 36 év lehetőséget ad arra, hogy…

…rálássunk arra, milyen erők mozgatják földi életünket

…megtanuljuk tisztelni a Földet és az élet minden formáját

…megértsük és az életünk részévé tegyük az ősi teremtés tanításait

…megértsük, hogy a fény ragyogó életenergia, melynek láthatatlan rezgései lehetővé teszik, hogy az Ősforrás ereje áthasson mindent az Univerzumban, így itt a Földön is

Emlékezzünk rá: minden nagyobb kultúrában szerte a világon találunk legendákat ősi  szoláris (Nap) lényekről, akik a Föld bolygóra jöttek és kapcsolatban álltak  az emberiséggel.  

Isteni lények a különböző kultúrákban

+ Ra Egyiptomban
+ Viracochának Peruban
+ Quetzalcóatl Mexikó / Mezo-Amerikában
+ Helios, valamint Apollo, Görögországban
+ Mithra az ókori Rómában
+ Surya Indiában
+ Ri Gong Tai Yang Xing Kínában
+ Amaterasu Japánban

Számos vallásos írásban másvilági lényekről írtak, melyben a Napot sugárzó fényként írták le.

2017 tehát a Nap kozmikus időciklus kezdete. Rajtad áll, milyen módon indulsz el ezen az „úton”. Ne feledd: ki mint vet, úgy arat. Tegyél meg minden tőled telhetőt – már most az elején -, hogy a 36 év során sok szép teremtés és aratás részese lehess.

Minden, ami a Földön, úgy az Égben is. A végtelen kozmikus játszótéren a földi Nap-ciklus nyitányát sokan követik. Mindig a teremtő ősforráshoz kapcsolódj! Ha a tiszta fény erejére van szükséged, hívd: Michael, Rafael, Uriel, Gabriel, Metatron, Zadkiel, Raziel, Sandalfon, Seraphiel, Chamuel arkangyalokat.

Fénnyel, szeretettel, áldással, Esztergomi Gréta *Gretazus*

 

Esztergomi Gréta

horoszkópelemzés, életút- és életmódvezetés

Hiszem, hogy mindannyian feladattal érkeztünk ide, és a sors folyamatosan abba az irányba terel minket, ahol feladatunk van. Minden életszakaszunkban mást és mást kell megtanulnunk. Ezek a tanuló leckék hatalmas szárnyalásokkal vagy mély zuhanásokkal érkeznek hozzánk. Keresed az utad? Megoldásokat keresel az élethelyzetedre? Szeretnéd megismerni a benned lévő képességeket? Segítek abban, hogy ráláss az élethelyzetedre, az eddig megtett utadra. Megmutatom az utat, de végigmenni neked kell rajta. A választás mindig a tiéd. Az élet a tiéd, a varázsló te vagy.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
1 hozzászólás
  1. Nagyon tetszik a 2017-es évre vonatkozó leirás !! Remélem sok szép dologban lesz részünk és teszünk is természetesen érte.
    Áldott Ünnepeket Kivánok És Boldog Új Esztendőt Jó Egészségben Szeretetben.

    Köszönőm Szépen !!

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...