7 kérdés az önértékelésről

hirdetés

hirdetés

Örök talány, milyen csillagállás esetén lesz valakinek elég jó önbizalma. Mikor is lesz valaki jóban saját magával? Mi kell ehhez?

Mai együttgondolkodásunk alapját ez a téma képzi, mégpedig egy sajátos metszeten keresztül. Általában a köznyelv mindennapjaiban az olyan szavak, mint az önbizalom, önbecsülés, önértékelés szinonimaként jelennek meg, és nem foglalkozunk az apró különbségekkel. E helyütt érdemes azonban némi elválasztást tennünk a három rokonfogalom közé.

Egy sajátos felosztásban értelmezhető ugyanis az önmagunkkal való viszony egy időegyenesen, jelesül miként is értékelem önmagam az elért eredményeim, a megélt élményeim, a megtapasztalt valóságaim tükrében, vagyis miként látom saját múltamat, következésképp, mennyire is értékelem magam a múlt tükrébe nézve? Magyarul milyen az önértékelésem?

Amikor aztán elérek a jelenemhez, azonnal zúdul is a feszítő kérdés: mennyire becsülöm saját magamat? Azt, aki épp ma, vagy mostanában éli a néhol szürke, néhol színes mindennapokat? Milyen az önbecsülésem? Hogy is válaszolnék arra a kérdésre, hogy „Ki vagyok én?” 2015. februárjában, miként is vagyok azzal, aki vagyok, és vajon ez akartam-e lenni tegnap, amivé ma lettem? Nyugalommal telnek-e a hetek, hiszen azt érzem, én én vagyok, s nem valaki másnak az életét élem, vagy épp ellenkezőleg: feszít valami, hogy végre álljak már a sarkamra, mondjak nemet is, hogy elég volt, és (megbecsülve saját személyem) álljak ki végre önmagamért!?

És a jövő? Bízom benne? Tegyük kissé személyesebbé! A saját jövőmben bízom-e? Végső soron: bízom önmagamban? Vagyis van önbizalmam, hogy bármi és bárki is vagyok én, egy olyan jövő reményét hordozom magamban, mellyel beteljesíthetem sorsom és azt az életfeladatot, amire születtem

Ha a múltam börtönében ülök, nem lesz jövőm, tehát ha el szeretnék jutni egy egészséges önszeretet állapotába, ahol komfortos önbizalommal és önbecsüléssel kelhetek fel reggel és fekhetek le éjszaka, végig kell tekintenem a múltam állomásait, kérdéseit, elakadásait, nehézségeit, vagyis elengedni a saját képzeteimet, fantáziáimat, melyek a saját múltam életfonalába szőve akadályozzák önbizalmam szárba szökkenését.

Álljon épp ezért itt 7 kérdés az önértékelésünk, a megélt múltunk kapcsán, mely gondolkodtatásra késztet régi énjeinkkel kapcsolatban.

I. Kinek a mondata fáj mai napig?

Amikor e kérdést olvasom, kinek az arca elevenedik fel? Mi volt az a mondat, az a helyzet, ami mind a mai napig élesen, elevenen él bennem, mintha csak tegnap történt volna! Mennyire kínoz az az egyetlen ártatlan, vagy tán nem is annyira ártatlan mondat? Testvér, rokon, netán idegen az, aki – mai szóval élve – „beküldte” azt a fájó egysorost?

II. Kinek nem tudtam még mindig megbocsátani?

Hosszú ez a lista? Sokan vannak, akik egyetlen apró sérelmüket sem képesek elfelejteni. Te közéjük tartozol? Emlékszel még arra a szemtelenségre, amit veled tettek 19 évvel ezelőtt? Miért is? Mi kellene ahhoz, hogy érzelmileg le tudd tenni e gyötrelmes terhet? Elvégre a megbocsátás nélküliség mindig a mi szívünket nyomja elsősorban. És önmagad? Neki megbocsátottál már? Néha lehagyjuk magunkat arról a listáról, kinek is kellene vagy lenne érdemes megbocsátani. Ne tegyük! Sőt, vegyük előre! Annyian ostoroznak, pofoznak minket úgyis, legalább mi ne üssük magunkat folyton-folyvást, csak majd akkor, ha tényleg szükséges, de az bizonyos, hogy nem kell mindennapi szokássá tenni e mazochista meakulpázásunkat.

III. Milyen ballépésed, melléfogásod nyomaszt a mai napig?

Egyes gondolkodók azt mondják, ha a célunk elég méltó hozzánk, újra és újra el fogunk bukni, hiszen ha sétagalopp lett volna a célig vezető út, akkor az nem is igazi kihívás, nem is igazi fejlődés, nem is olyan vágy, amiért érdemes nap mint nap tenni. Ebben az esetben viszont miért ostorozom még mindig azért az egy-két hibáért, kudarcért magam, akár a párkapcsolati vizeken, akár a munka világában, akár valami harmadik területen is követtem el?

IV. Kit nem engedtem el?

Akár a szó szoros, akár átvitt értelmében. Kivel kapcsolatos érzéseim, élményeim, emlékeim tettek rám bilincset és választanak el a jelenemtől? Még mindig bűntudatom van, és magamat hibáztatom a vele kapcsolatos történésekért, megtett vagy meg nem tett cselekedeteimért? Esetleg a másik véglet: még mindig őt okolom. Igaz, 10 éve történt, de még mindig ő az oka, amire hivatkozom, akivel felmentem magam és lerázom a felelősségem. Meddig mentegetőzhetek azzal, hogy akkor ő hogyan bánt velem?

V. Milyen címkéket kaptál vagy vettél magadra?

Pozitívak vagy negatívak azok a címkék, amiket szüleid, nagyszüleid, keresztanyud, tesód, unokatesód, szobatársad, barátod, párod, tanárod, vagyis környezeted rád tett? Hogy vagy velük? Elfogadtad, azonosultál vele? És amit te tettél önmagadra, megalkotva saját korlátaidat?

VI. Mi lett volna, ha…?

Mi a „kedvenc” Mi lett volna, ha…? gondolatmeneted, ami fogságban tart? Mindig beszédes és sok választ rejt, hogy melyik életterületen fantáziálunk azzal és arról, hogy ha akkor máshogy döntünk, lépünk, vajon hova is jutottunk volna. Érdekes módon ezzel szemben bizonyos más döntéseinket sosem kérdőjelezzük meg, azokban 100 százalékosan biztosak vagyunk. No, de az a néhány! Mi lett volna, ha…? Nálad mely életterületek stabilitása képes megrezdülni a kérdés kapcsán? Ahogy a klasszikus mondat tartja igaz rád is: „Ha én akkor Hufnágel Pistihez mentem volna férjhez?” Összességében melyik az a kereszteződés életutadon, ami nyomaszt?

VII. Milyen vágyad nem teljesült be?

Előtted van az a 6 éves kicsi önmagad, aki gyermeki szép, nagy szemeivel néz bele a világba, és úgy, de úgy vágyakozik valami után? Mi az az élmény, az a játék, az a tárgy, az a pillanat, amire vágytál? Pótolható ez még? Néha igen, néha nem, de ha igen, hát ne habozz megtenni! De kérdezhetnéd, mit kezdjél most 39 évesen egy legóvárral vagy egy Barbie-házzal? Nos, te semmit ne kezdj! Magadnak ne vedd meg, a gyerekeidnek meg végképp ne azért, mert te anno nem kaptad meg. Vedd meg a benned élő kisgyereknek! Ajándékozd meg őt valamivel, hogy egy álma valóra váljon, csak kicsit megkésve. Meglásd, néha még a könny sem marad el ebben a pillanatban, ugyanis ő ott van veled, benned nap mint nap. Ilyenkor valami helyére kerül a lélekben és a világban.

Egyetlen summázó kérdés maradt még a mai napra: meddig cipeled a terheket? Objektíven, tényszerűen biztosan nem állja meg a helyét a következő kijelentés! No, de pszichésen, szubjektíve…! Múltunk márpedig nem befejezett! Átírható, értelemmel betölthető, jelentőséggel felruházható, hogy a végén a múltunk (ön)értékelése elvezessen a jelen önbecsüléséhez és a jövő önbizalmához.

hirdetés

Limpár Imre

tréner, tanácsadó szakpszichológus

HISZEM, MINDIG VAN MÁSIK ÚT, MINDIG TEHETÜNK MÁST, MINT, AMIT EDDIG TETTÜNK. ÉPP EZÉRT SOKKAL INKÁBB MI HATÁROZZUK MEG SORSUNKAT, MINTSEM A SORS IRÁNYÍTANÁ ÉLETÜNK ALAKULÁSÁT. VALLOM, HA EZ A BELÁTÁS MEGSZÜLETIK, CSAKIS AKKOR LESZ KÉPES FELSZABADÍTANI A SZEMÉLY AZOKAT A KÜLSŐ ÉS BELSŐ ERŐFORRÁSOKAT, MELYEKKEL BETELJESÍTHETI MINDAZT, AMIRE HIVATOTT; FELISMERVE ÖNÖN FELELŐSSÉGÉT, S RÁÉBRED, A VÁLTOZÁS ÉS A KITELJESEDÉS KULCSA EZTÁN Ő MAGA.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás