A felnőtté válás pillanatai. Kirúgott ablakok meséje

hirdetés

hirdetés

Az udvar végében volt egy téglarakás, onnét bontottam ki néhány darabot, fölsértett, vöröslő, koszos kézzel cipeltem el a túlsó oldalra, ledobtam az egyiket a földre, aztán húsz kakaslépést kimérve, a másik téglát szintén lehelyeztem kapufának. A többi fiú már türelmetlenül ácsorgott, egyikőjük hóna alatt a labdával, előrenyújtott kézzel irányította a pályaépítő munkálatokat, nyilván döntő szava volt, hiszen ő hozta a labdát.

Körben a ház földszintjét sápadt ablakok sora borította, ha a napfénynek jó kedve volt és megfelelő szögben csókolgatta végig az üvegeket, néhány pillanatra láttuk magunkat, szinte pucéran, egy szál fecskében, nekihevülten szaladgálva a labda után. Ezek a tükrös táblák közintézmények belső tereit látták el nappali fénnyel, bank, orvosi rendelő, mentőállomás kapott tisztán csengő tágasságot azokban az órákban, amikor odakintről csámpás gyerekhangok szűrődtek befelé: „Papes, vágd előre, itt vagyok, passzolj má’!”

A felső szinteken a bérlők, szöcskezajos délutánokon, amikor a muzsika a mentőállomás kertje felől csapott az égbe, kitárt ablakok mögött törölgették homlokukat, miközben betakarták a szoba mélyén a fal felé forduló betegeket, vagy a tűzhelynél ácsorogtak, mert a krumplis tészta, akkori nevén grenedírmars, méltóztatott éppen elnyerni téglaporos színét a kalocsai őrölt termék által.

Szabadidős tevékenységünk komoly kockázattal bírt, nem kis örömére az akkor még versenyszerű birkózással kacérkodó Mikus Csabának, aki üvegesként volt bejegyezve a Kisiparosok Országos Szövetségénél. Persze, mint minden veszélynek és rettenetnek, az ablakok rendszeres kibombázásának is megvolt az akkori válságkommunikációja. Mert semmi kétség, egy-egy lecsúszott felszabadító rúgás, vagy megtébolyodott bikázása a bőrgolyónak irdatlan csörömpöléssel keresett utat magának a megszentelt és számunkra tabunak számító belső helyiségek felé.

A földszinti részleg jelentette a nagyobb kihívást, hisz abban az esetben valamely hivatalnokkal kellett megküzdenünk tettünk következményeképpen, míg, ha a labda berepülve a nyitott ablakon, mondjuk a hanyatt dőlve burrogó és egyenletes lélegzéssel szunyókáló Pista bácsi szeme között posszant, azt drága jó anyám, némi porcukorral meghintett pozsonyi kifli szervírozásával a békesség medrébe tudta kormányozni.

broken_w_6002

Amiért fölemlegetem ezt a boldog időt, az bizony nem más, mint a felnőtté válás alig észrevehető néhány pillanata. Hiszen, ahogy a téglákból megalkotott kapu felé nyargaló fél pucér centercsatár lövése az ügyetlenség valós megjelenítéseként egy teljesen reménytelen irányba zúdította a labdát, már lehetett tudni, hogy szemvillanásnyi idő múlva a bőrgolyó olyat szól a Nemzeti Bank egyik hátsó udvari ablakába csapódva, mintha a reménytelen szerelem hullana üvöltve milliárdnyi darabra. És ilyenkor a gyávábbja, kihasználva a pillanatnyi szörnyűséges sokkot, átvethette volna magát a palánkon a szomszéd udvarba, papsajttá változhatott volna, vagy momentán meglapul a mentőállomás reterátján. Esetleg fölszalad, szüleit, nagyszüleit kapacitálja, azonmód kezdjenek tárgyalásokat a közben előrohanó, és az állkapcsába kapaszkodó, elkerekedett szemű hivatalos személlyel. De nem és nem…

Úgy neveltek minket, farkaskölyköket, ha kárt okozunk, ha lábon lövünk valakit csúzlival, ha kirúgjuk a bank, vagy az orvosi rendelő ablakát, akkor nincs sunnyogás, eloldalazás, hanem odaállás van.

Ennek megfelelően, amint előrohant a barna köpenyes gazdasági vezető, s vérbe forgó szemekkel kereste az elkövetőt a leszegett fejű mezítlábasok között, valakinek kötelessége volt közülünk fölemelni az arcát és szólásra jelentkezni.

„Én voltam”. Ez a két szó jelentette a becsületet,

a többi már csak a technikai részletek tisztázása volt. „Csókolom, átmegyek a Mikus Csabához és megkérem, hogy minél előbb üvegezze be az ablakot”. Azt nyilván senki nem tudta hitelt érdemlően hozzá toldani, hogy „többet nem fordul elő”. És ilyenkor könnyebb volt a szív, kisebb volt a kár a gyermeki lélekben, sőt még valami különös elégedettség is belengte az udvart, pacsiztunk a többiekkel, a pillanatnyi állás szerint könyveltük a végeredményt, összeszedtük az üveget és a szilánkokat, aztán fölmentünk elkülönített kis bázisainkra.

„Valami csörrenést hallottam, csak nem kirúgtatok megint egy ablakot?”, kérdezte anyám. „De”, válaszoltam az igazsághoz híven. „Ki volt az a szerencsétlen?”, jött az újabb kérdés. „Én voltam”. „Gratulálok, nem megmondtam, hogy ne focizzatok az udvaron?!”, toldotta meg anyu az oktatást, miközben pontosan tudta, hogy hiába beszél. „Van itthon tejföl?”, kérdeztem, „van, keresd meg a hüttőben”, bökte oda. S miközben nyakon öntöttem a grenedírmarst finom tejfölkével, a nyitott ablakon át szöcskék nevetése szűrődött be és békák kántálása, akik a Rába ezüstszínű kutyorjaiban riadtan fenyegették meg az esti sétára induló gólyákat…

 

hirdetés

Fodor Sándor

Kommunikációs tanácsadó

Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. Az Életszépítők egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Mert Élet és mert Szép. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás