Hogy jól csináld. Az itt és most ereje

hirdetés

Legutóbb szó esett arról, hogy megtörténhet, hogy épp azok nem fogadnak el téged, és épp azokkal nem tudsz közös nevezőre jutni, akiket nem „cserélhetsz le”, azaz a család, a munkatársak. Tény, hogy ha nem kaphatod meg a jóváhagyásukat és szerető elfogadásukat, akkor – azért, hogy te el tudd fogadni őket és a helyzetet – ezen támogatások nélkül kell élned. Nagyon fájdalmas és fárasztó belső munka ez, azonban van egy óriási segítség, amelyhez folyamodhatsz. Ez pedig nem más, mint a jelen, az itt és most ereje.

A spirituális irodalom csordultig van azzal, hogy milyen fontos a jelenben élnünk, de kevés szó esik ennek a praktikus, valós előnyeiről, még kevesebb a „hogyan”-ról.

Először is hadd emeljem ki, hogy a jelenben élés nem azt jelenti, hogy ne tervezzünk, ne számoljunk a hosszabb távú következményekkel, hogy az úttestre lépve balra még nézzünk, de jobbra már ne, mert az már a távoli jövő, ugorjunk fejest az impulzusokba, aztán majd csak lesz valahogy. A „carpe diem” efféle – igen divatos! – értelmezése nem más, mint csupán a felelőtlenség himnusza. És előbb-utóbb visszacsap.

A jelenben élés lényege annak felismerése, hogy a cselekvési pontod ITT és MOST van.

Nem tudsz most hatással lenni arra, hogy tegnap este tegyél meg valamit, de még arra sem, hogy holnap este tedd meg. Ez jelent némi korlátozást az életben – de van ennek előnye is! Ugyanis a téged érő hatások közül is csak azok valósak, amelyek itt és most jelen vannak.

Hihetetlenül sok energiát veszítünk el az olyan gondolathurkokkal, mint „mi lenne, ha…”, „mi lett volna, ha…”, vagy a talán legrosszabb, a „mit kellett volna…”. A „kellett volna” a legfeleslegesebb dolog, ami a világ nyelveiben előfordul. Tanulságszerzésre jó dolog az elmúlt dolgokat elemezni, de azon rágódni, hogy „bárcsak visszamehetnék, és…”, teljesen felesleges, életrabló gondolati zsákutca.

Visszatérve a téged érő hatásokra: az a tény, hogy pillanatnyilag valami nincs jelen az életedben, azt jelenti, hogy nem kell, hogy itt és most hatással legyen rád. Persze úgy vagyunk programozva, hogy hatások özöne alakítsa a lényünket, de ezt tudatosan megnyirbálhatjuk! Igaz ez térben és időben egyaránt. Ha például egy fiatalnak konfliktusa van a szüleivel, akik nem tudják őt elfogadni, pokoli lehet az együtt töltött idő, akár csak egy vasárnapi ebéd is. Ám ha ez a fiatal történetesen az ország túlsó végében lakik (egyetem vagy ottani munka miatt), akkor a mérgező család az ideje nagy részében nincs jelen az életében. Térben másutt vannak. Hatással lenni rájuk nem tud – de ez azt is jelenti, hogy nem kell, hogy a család így a távolból is megmérgezze a hétköznapjait. Hiszen nincsenek is jelen!

Ha a munkahelyeden bosszúság ért, a főnököd sakál módjára üvöltött veled, az bizony pocsék pár perc lehetett. De amint kiléptél a kapun, ezt otthagyhatod, tudatosan. Otthonról úgysem tudsz mit tenni, akkor minek vinnéd magaddal a feszültséget? Azt a pár percet, amíg az impulzus ért, a másik fél rongálta meg az életedben. De ha még egy hétig rágod magad miatta, és emiatt lesz egy rossz heted – azt már te csinálod magadnak.

Vizsgáld meg hát, hogy ami aggaszt, ami rág, ami idegesít, ami fáj, mennyire tartozik a jelenhez. Ha jelenbeli dolog, azt onnan tudod, hogy cselekvési, reagálási lehetőséged is van (ha mást nem, annyi, hogy kilépsz a helyzetből és bevágod az ajtót magad után). Ha nem tehetsz semmit, az azt jelenti, hogy nem a jelen története fáj. E ponttól pedig megkezdődhet a tudatos belső munka a „nem-jelen” dolgok helyre tevésével és a mindenkori jelen pillanat megtisztításával.

Kapcsolódó összeállítás

Amikor nincs remény a változásra. Hogyan lehet elfogadni azt, aki bánt?
Amikor nincs remény a változásra. Hogyan lehet elfogadni azt, aki bánt?
Major Virág

Energetikai tréner, spirituális tanácsadó

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás