Akinek Isten ecsetet adott a kezébe. Alkotni mindhalálig: 95 éves Csonka Ernő szombathelyi festőművész

hirdetés

Április 9-én töltötte be 95. életévét az ország egyik legidősebb, máig aktív festőművésze, Csonka Ernő. A szombathelyi művész élete kész regény. Lelkiereje, szellemi tisztasága, sorscsapásokon is átsegítő hite pedig példaértékű.

csonkaerno1a
Családi fotó 1925-ből. Csonka Ernő az édesanyja mellett látható. Az édesapa a szombathelyi városháza egyik utolsó hajdújaként szolgált

Csonka Ernő Szombathely belvárosában nőtt fel; a nyugati hatásokra nyitott várost akkoriban az ország egyik kiemelt szellemi pontjaként tartották számon. A Fő téri polgári lakás minden szempontból ideális volt a négytagú családnak. A kisebbik fiú, Ernő már kiskorában szívesen rajzolgatott; az elemi iskolában tanítói felfigyeltek kimagasló rajzkészségére, nagy jövőt jósoltak neki. A büszke szülők kezdetben nem tulajdonítottak nagy jelentőséget ennek; nem volt a családban művész, az alkotói munka megfoghatatlan volt a számukra, így nem tűnt reális gondolatnak, hogy a kis Ernőből komoly festőművész válhat.

Ha a püspöki általános iskolában nem Baltavári Elemér a tanára, valószínűleg nem is így alakul. Ő avatta be a rajzolás tudományba, a festőművészet alapjaiba. Rajzait olyannyira jónak tartotta, hogy az iskola folyosóin egy idő után egyre több Csonka-rajz díszelgett. Lassan a szülők is belátták: gyermekük talentuma megkérdőjelezhetetlen, művészi irányultsága pedig olyan erős, hogy hiba lenne ellene tenni.

Egy este összeült a család, és a konyhai asztal fölött kimondatott: a szépen rajzoló gyerekből úr lesz!

Vallásos emberekként úgy gondolták, hogy a művészi pálya jól összeegyeztethető a papi hivatással; így aztán Csonka Ernő az elemi után az ország egyik legrangosabb iskolájába került, a nyolcosztályos Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákja lett. Itt Radnai Rezső rajztanár karolta fel; kíváncsiságból beküldte Csonka Ernő egyik rajzát az országos tehetségkutató versenyre, s mit ad Isten: a 13 éves szombathelyi fiú megnyerte a pályázatot. Bár a család szerényen élt, mindent megtettek azért, hogy a fiuk eredményesen elvégezhesse az elit gimnáziumot.

Együtt jártunk az arisztokraták és bankárok gyerekeivel. Ez igazi demokrácia volt. Paptanárainknak ugyan voltak emberi gyengeségeik, de olyan szellemiséggel neveltek bennünket, hogy az iskola befejezése után is hosszú évtizedekig összetartozunk.

A jóvágású, metszőn tiszta tekintetű fiatalember az érettségi vizsga után jelentkezett a premontrei rendbe. A szerzetesnövendék fél év után komoly lelkiismereti válságba került. Jól döntött? El tudja magát kötelezni az életre szóló szolgálatra? Mi lesz, ha kilép? Mit szólnak a szülei? Mi lesz a művészi ambíciókkal? Hosszas vívódás után meghozta a döntést; 1940-ben, 19 évesen új életet kezdett. A bizonytalanabb útra lépett.

csonkaerno_katona

Munka után kellett néznie, hogy magát fenntartsa s a családját segíteni tudja anyagilag. Nehezen talált munkát. Végül a polgármester közbenjárására szellemi szükségmunkásként alkalmazták a városházán, havi 20 pengő fizetésért. „Se élni, se meghalni nem volt elég ez a pénz.” A jól vagy jobban fizető állásokat a katonaviselt férfiaknak tartották fenn. A jobb élet reményében szeretett volna megfelelni ennek a kitételnek, ezért tizenkilenc évesen – korengedménnyel – bevonult katonának. Ahogy más sem, ő sem sejtette, hogy szakszolgálatosként hamarosan a második világégés sűrűjében találja magát. 1944-ben a frontra vezényelték, a család többi férfitagjával együtt.

Apám megúszta, de a bátyám hadirokkant lett, én pedig hadifogoly.

Huszonhárom évesen orosz földre szállította a tehervonat; reménytelennek tűnt a visszaút. Képességeit a túlélés reményében orosz vezényszóra kamatoztatta: transzparenseket festett, dekorációkat készített parancsra. Majd sorra kérték tőle a portrékat a magyar fogolytársak, a szovjet tisztek; gyűrött papírfecnikre, családi fényképek hátoldalára rajzolta meg őket. Cserébe ételt kapott – ízetlen kását, maréknyi fekete kenyeret. Kicsivel több reményt a holnaphoz. Amikor idillre vágyott, maga elé képzelt egy megterített asztalt a kedvenc ételeivel. Katonatársai is ilyesmiről ábrándoztak a leggyakrabban, és a kedvenc beszédtéma is az otthoni ízek körül forgott. Éhezni és fázni egyszerre – fizikailag ezt volt a legnehezebb elviselni. Lelki tusáiról a feljegyzései vallanak.

Önarckép
Önarckép
Hol kezdődik, hol ér véget az ember életének egy-egy fontosabb szakasza? Mi minden motiválja sorsunk változásait? Tehetünk-e arról, hogy felfelé vagy lefelé mozdul az a bizonyos kerék? Hitünk szerint elfogadjuk a Gondviselő által megszabott utat, vagy háborgunk amiatt, hogy néha méltatlanul elbánik velünk? Dicsérnek vagy szidalmaznak tetteinkért? Jócselekedeteink arányosak-e gyengeségeinkkel vagy elveszünk a felborult egyensúly útvesztőjében? Ezek a sorskérdések csak akkor fogalmazódnak meg bennünk, ha sötét óráinkban számot kell vetünk életünk alakulásával. A legtöbb ember számára azonban fel sem vetődnek. Lehet, hogy ők a boldogabbak?

A fogságban a túlélést tartotta a legfontosabbnak, megmaradni, legyőzni a megpróbáltatásokat. Hazavárták. Vissza kellett jutna, ha kell, kenyéren és vízen, ha kell, gyalog. Amikor 1947-ben hazajöhetett, azt hitte, túl van a nehezén, számára most kezdődik az élet. Ám hónapokon át hiába járta a várost, katonaviseltként sem kapott munkát.

A szeszélyes sors mással simogatta meg: megismerte élete első nagy szerelmét. Csonka Ernő számára innét a bizonyosság: igenis, létezik szerelem első látásra! Márta, az előkelő úri leány Sopronban, az orsolyás nővéreknél tanult; csupa báj, kellem, akinek derűje elfújt minden felhőt… 1949. augusztus 20-án összeházasodtak. Felesége főnöke révén végre munkához is jutott. Vajon mit érezhetett a többre hivatott művész, amikor fehér bögrékre kellett piros pöttyöket pingálnia? Nem vicc, pöttyözőmunkás lett. Pöttyönként tíz fillért kapott, bögrénként egy forintot keresett. A munka átmenetileg kihúzta a gödörből, de biztos egzisztenciát és önbecsülést nemigen nyújtott.

Az ember életének kezdetén elindul egy láthatatlan lépcsőn felfelé. Beláthatatlan, hogy meddig jut, miféle erők gáncsolják el, vagy teszik lepkekönnyűvé a haladásban.

Ezekben a kilátástalan időkben sem tette le az ecsetet, sőt, egyre gyakrabban állt a festővászon elé. Hitt abban, hogy ő erre hivatott – ahogy fogalmaz, az alkotás édes kényszerűsége munkált benne. A kitartó munka lassan, de biztosan meghozta az eredményét. A negyvenes évek végén felfigyeltek biztos kézzel pingált akvarelljeire; elismeréssel szóltak rajztehetségéről: aki így tud festeni, azt nem lehet nem észrevenni! Új munkát is kapott: dekoratőr lett a néhai Centrum Áruházban. A legtöbbször munka után festett, kint a szabadban – még nyolcvanon felül is kikívánkozott a természetbe, havas tájképei sem a meleg kandalló mellett születtek.

badacsony_csonkaerno

csonkaerno2

havas_csonkaerno

orseg_csonkaerno

Szükségem van a táj látványára, a benyomásokra, az érzésekre. Ragaszkodom az impressziókhoz. Ha rám érzelmileg ható témát látok, azt szeretném rögzíteni, és a látványt úgy visszaadni, hogy a szemlélőnek is érzéseket továbbítsak vele. A műteremben festett kép csak rutinnal létrehozott, artisztikumot erősítő tevékenység. A hangulatot csak a helyszínen lehet megkapni, később persze a műteremben el lehet végezni azokat a munkafolyamatokat, melyek a terepen nehézkesek vagy nem megoldhatók. Az általános agresszivitás elől menekültem a természetbe. Ha megállt az ecset a kezemben, a természetbe kapaszkodtam. A tájtól, a természet csendjétől erőt kap a lélek.

A szombathelyi mozivállalat alkalmazottjaként kilenc évig Csonka Ernő is festett rutinból: kimerevített képkockákból készített filmplakátokat. Nem érezte dehonesztálónak: „ha az ember azt csinálja, amit szeret, nem teher a munka”. Ha relatíve későn is, de jöttek a szakmai sikerek – díjak, kiállítások, megbízások -, és a hatvanas évektől már mint a Pannon táj egyik legismertebb festőjeként tartották számon.

Csonka Ernő – bár tájfestőként él a köztudatban – kiváló portréfestő, emellett csendéleteket, mitológiai és bibliai témájú festményeket, reprodukciókat is készít olajtechnikával. Alkotásai intézményekben, templomokban is láthatók – azon kevés képzőművészek egyike, akik készek a tehetségüket ajándékként felajánlani.

bukott angyal

jezus

A determinizmusban nem hiszek, mert az ember szabad akaratától fogva választhat a jó és a rossz között. Abban mégis biztos vagyok – és ez a paradoxon -, hogy az embernek a sorsát végig kell járnia. Nehezen indult a pályám, de a tehetség egyfajta kényszerként munkál az emberben – jó értelemben vett kényszerként. Egy művész nem tud nyugállományba vonulni, máról holnapra felhagyni az alkotással. Festeni szeretnék, amíg csak lehet.

Csonka Ernő
Csonka Ernő napjainkban

És Csonka Ernő 95 évesen is fest, ha az egészségi állapota engedi. Szellemi frissességét meghagyta a csalfa sors; gondolatai tiszták, bölcsessége kiáradó. A test persze fárad, a veszteségek is fájnak. Valakitől mindig búcsúzni kell… Úgy, ahogy az imádott Mártától, ahogy később a második asszonytól, Margittól, ahogy sorban a barátoktól, a pályatársaktól. Van, hogy a szív meg akar szakadni, de ilyenkor a szeretet – a harmadik feleség, Gyöngyi – féltőn felemeli.

Csonka Ernő élete tényleg kész regény: Gyöngyivel egy utcában laktak évtizedekig, szinte szomszédként, de soha nem találkoztak. Az első találkozásuk óta, 15 éve viszont elválaszthatatlanok. Mindhalálig.

Ecsetek, keretek. Csonka Ernő művészete – Boros Ferenc és Horváth Zoltán filmje

Díjak, kitüntetések

1934. Országos Tehetségkutató pályázat I. díj
1962. Megyei képzőművészeti pályázat II. díj és Alkotói Szabadság díja
1995. Tavaszi Szalon közönségdíj
2000. Vas megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális tagozata díj
2002. Vas megye Közgyűlése elnökének Gróf Batthány Lajos emlékérme
2004. Szombathely Megyei Jogú Város Kulturális Bizottságának Életmű-díja
2011. Vas megye Közgyűlése elnökének emlékplakettje
2013. Magyar Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetés

Csonka Ernő 1993 óta a Jeruzsálemi Szuverén Templomos Lovagrend Magyarországi Priorátusának Commendatora

Webajánló: Csonka Ernő

Könyvajánló: Isten ecsetjének árnyéka, Magánkiadás 2002.

Mesterházy Mónika

Életszépítők Magazin alapító-főszerkesztő

Noha írni, olvasni mindig is szerettem, nem készültem az újságírói pályára. Gyerekkoromat a zene töltötte ki (harmóniumon, orgonán játszottam), érdekeltek a művészetek. Kreatív irányultságom ellenére érettségi után úgy döntöttem, hogy hivatásos segítő leszek. A sors azonban más irányba terelt; főiskolásként egy napilap szerkesztőségében kötöttem ki, így lettem végül "médiás". Végzettségeim szerint diplomás szociális munkás, kiadványszerkesztő, újságíró, intézményi kommunikátor vagyok. A munkában igyekszem az érdeklődésemet követni. Sok minden érdekel, ezek esszenciája ölt formát az Életszépítők Magazinban.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás