i.e. Az internet előtt is volt élet, nem is akármilyen!

hirdetés

hirdetés

Ifjúsági Magazin, 100xSzép, ritkábban Bravo, Popcorn – előtte pedig Kockás és Hahota minden mennyiségben. A ’80-as, ’90-es évek elején ezeket a médiatermékeket fogyasztottam.

Szalagcímek 1990-ből

Ki a menő fej?

Szexi fiúk 1990

Barbie a divat

A sima arcbőr titka

Teszt: szexis vagy?

Szemüveg – új arcot kölcsönöz

hahota-horz

Hahota. Képregények, viccek. Zsebméretű, humorosnak szánt kis füzet. Imádtam! Alig vártam, hogy megjelenjen az új szám, a régieket pedig gondosan őriztem, és ronggyá olvastam. 22 forintba került, most 1-3 ezer forintot is elkérnek érte a Vaterán.

Kockás. A Hahotával ellentétben ez egy nagy, A4 formátumú kiadvány volt, tele képregénnyel.

Kamaszként a 100xSzép Magazin tippjeivel igyekeztem épülni, szépülni, a popzene világában a Bravo és a Popcorn igazított el, a poszterekkel (engedély nélkül) kitapétáztam a szobát.

Az első saját süteményemet – forgácsfánkot – 12 évesen egy Nők Lapjában megjelent recept alapján készítettem; nagyanyám régóta járatta a lapot, a szomszédasszonyok gyakran kölcsönkérték tőle (nem kapták meg teljes értékűen, kivágtam a meséket és a recepteket belőle).

Internet

Még az álmainkban sem létezett. Ha tudni akartuk, mi történik aktuálisan a nagyvilágban, megnéztük (fekete-fehérben) a tévéhíradót, meghallgattuk a híreket (kihagyhatatlan volt a hétfő délutáni kívánságműsor a Petőfin), megvettük a napilapokat (már 3 évesen megmagyarázhatatlan vonzalmam volt a médiatermékek iránt, egymásra tornyozva gyűjtögettem a Népszavát és a Népszabadságot).

Fotózás? Digitális fényképezőgépek helyett jobbára orosz analóg fotógépekkel kattintgattunk. 36 darabos fekete-fehér filmkockákon konzerváltuk életünk kitüntetett pillanatait. A színes fotók különlegesnek számítottak. Az előhívásért is fizetni kellett; nem siettük el, így amikor végre kézhez kaptuk az elkészült papírképeket, egyik másik megörökített jelenetre már nem is emlékeztünk. Fotózni már gyerekként is szerettem (volna), de az említett akadályok miatt nem jött össze.

Bezzeg, a fiam! Már két-háromévesen szelfizett! Itt lehet, hogy épp az Életszépítők Magazint szerkesztem
Ezek az első fotói, a bal felső képen épp a kamerát próbálom megmenteni

Szelfizés helyett

Aztán amikor tinikorba léptem, elballagtam egy fotóstúdióba, s megkértem az idős fotográfust – a város legjobbját -, hogy  örökítsen meg. A fotók jól sikerültek, mindet elosztogattam, utólag sajnálom, hogy a negatívokat nem kértem el.

Chat, Messenger? Nevetnem kell… Ha levelezni támadt kedvem, az Ifjúsági Magazinban (IM) keresgéltem szimpatikusnak tűnő kortársakat. Általánosban Zsuravljová Lénával leveleztünk orosz nyelven – orosztanárom segített a fordításban, rendre felére rövidítette az irományaimat. Két-háromhavonta érkezett Lénától levél…

Síkképernyős monitorok helyett ilyen monstrumok voltak forgalomban sokáig

Az IM-ben rátaláltam egy fiúra, Robira, akivel évekig leveleztünk hagyományos postai úton, a zenebolond hemofíliás fiúval a levelezés egy idő után átfordult távszerelemszerűségbe (400 kilométer választott el minket, így a távszerelemszerűség kb. annyit jelent, hogy egyszerre lógtunk a saját postaládáinkon), de 16 évesen találkoztam egy vagány, hosszú hajú rocker sráccal, és a levélváltások erősen megritkultak. (Robiról nem tudok semmit, ahogy Lénáról sem. Nem találtam meg őket a Facebookon.)

Aztán jött a nagy áttörés: valamikor a ’90-es évek második felében felütötte fejét az Internet. Emlékszem, amikor az akkoriban indult kereskedelmi híradóban a bemondó (Stahl Judit?) beharangozta a Worlds Wide Web-et, s bár fel nem fogtam, miről is van szó, az nagyon tetszett, hogy ez a valami kontinenseket köt össze, és információs kincsesbánya lesz.

Hogy az internet a kommunikációt alapjaiban forradalmasítja, arról még sejtésünk sem volt, ekkoriban még a web 1.0 korszak is valószerűtlennek tűnt.

net

Fotózás

Az első digitális fotógépemet – egy 4 megapixeles kompakt Fuji FinePix kamerát – a mai árakhoz képest is horribilis 120 ezer forintért sikerült beszereznem, ha jól emlékszem 2001-ben. Menő volt; újságíróként dolgoztam, végre elkezdhettem fotózni. Az internettel addigra barátságot kötöttem; amikor megvettem (hitelre) az első asztali számítógépet 1999-ben, még évekig nem volt otthon internet. Csak a szerkesztőségben, és ott is csak 2 kitüntetett helyen és gépen, a titkárságon és a tördelőszobában.

Hordozható számítógépek

A laptop megjelenése is nagy szám volt, és ahogy az első mobiljára, úgy vágyott mindenki az első notebookjára… 2004 környékén már kezdett elérhetővé válni. Az első laptopomat 2006-ban vettem (LG), s bár dögnehéz volt – táskástól kb. 3 kg -, az első időszakban munkaidőben magammal vittem mindenhova. Nem állíthatom, hogy megkönnyítette a dolgomat, továbbra is papírra jegyzeteltem; internetezni sem tudtam jövet-menet, nem volt Wi-Fi, ismeretlen volt a mobilnet; már létezett USB modem laptophoz, de lassú volt és drága. Aztán robbant a piac, és tömegek számára vált elérhető termékké a hordozható számítógép is.

Hogy hol tart ma a világ az infotechnikában, szükségtelen ecsetelnem…sokkal inkább az foglalkoztat, hogy mi várható, milyen forradalmi újításokat sikerül megérnem.

Újság, de nem papír

Emlékszem az első magyar hírportálokra (Index, Origo). Szájtátva nézegettünk a szerkesztőségben a monitoron csordogáló híreket, és kezdett leesni, hogy korszakos váltás jön az újságírásban, a tartalomszolgáltatásban is, de még mindig fapados volt minden, ami web. (Az Index egyik helyi mutációjában megjelent néhány írásom ekkoriban.)

3,3 colos floppy lemez

A szerkesztőségen kívül a főiskolán tudtam internetezni, és (kínos, de) képes voltam órákig a számtech teremben maradni csak azért, hogy levadásszam a kedvenc előadóim, színészeim fotóit! Soha nem látott képek kerültek elő róluk a weben, ez volt az első forradalmi élményem az internettel kapcsolatban. Felvilágosult felhasználóként 3,3 colos floppy-ra mentettem a legjobb képeket, ha jól emlékszem, 1,5 megabájtnyi adat fért a lemezre. (Manapság egy jobb okostelefonnal készített kép sem férne rá.)

Bye-bye postás!

Aztán megnyitottam az első virtuális postaládámat; megtanultuk, hogy levelezni ezután e-mailen fogunk. Felfedeztük az internet világát, kinyíltak a lehetőségek; beleszoktunk, megszerettük, használjuk.

Okos lett a telefon

SMS-ezni ekkoriban korszakos élmény volt, ahogy az is, hogy a telefon állandóan nálunk van, és van saját telefonszámunk

Nagy áttörést hoztak a multifunkciós okostelefonok is. Az első – nyomógombos, kis képernyős – mobilok státusz szimbólumként funkcionáltak.

Az első mobilom egy 12x5x3 centis Motorola volt. A készülék kijelzője volt a legkisebb. Kamerával természetesen nem rendelkezett, robusztus 2 centis antennával viszont igen. Tőkesúlyként, telefonálásra és sms-ezésre lehetett használni; mégis mekkora kunszt volt, meg kell bolondulni!

Csinostelefon

Minthogy az első mobilok funkcióban nem nyújtottak többet az alapoknál (telefon, sms), készülékvásárlásnál egy ideig az számított, hogy a telefon mutatós legyen: szépen csillogjon a napfényben és szét lehessen nyitni.

Ezek a készülékek nem voltak okosabbak az ormótlan mobiloknál, bár némelyiken már volt kamera, viszont remekül néztünk ki, ha telefonáltunk (akkor még így gondoltuk).

Érintőképernyő = sikítófrász

A nagy áttörést számomra 2009 hozta: szert tettem életem első érintőképernyős, 5 megapixeles kamerával rendelkező okostelefonjára (HTC Jade 3G). Annyiba került, mint hajdanán a 4 megapixeles Fuji fényképezőgép. Ki voltam akadva az első napokban – kifejezetten bántam, hogy megvettem, nehezen álltam rá az érintőképernyő kezelésére. Telefon, amin nincsenek nyomógombok?! Nem ujjbeggyel, hanem apró érintőpálcával kellett az érintőképernyőn matatni. (Státusza napjainkban: muzeális.)

Hét éve kezdtem internetezni mobilon; az első időszakban kaptam is néhány horribilis számlát a telefonszolgáltatótól. A készülék akkor is felcsatlakozott a webre, amikor én nem akartam, napi 500 forintot alapban elsikkasztott.

Mennyi minden változott, és milyen rövid idő alatt…! Ki gondolta volna a pályám elején, hogy egyszer saját online magazinnal fogok előállni? Én biztosan nem.

Konklúzió gyanánt: haladni kell a korral, mert halad nélkülünk is, jobb, ha vele tartunk.

Vajon milyen technikai újdonságok várnak ránk a következő 5-10 évben? A hologramalapú infotechnológiát is izgalmas lenne kipróbálni. Van remény – még csak 40 vagyok.

 

hirdetés

Mesterházy Mónika

Életszépítők Magazin alapító-főszerkesztő

Noha írni, olvasni mindig is szerettem, nem készültem az újságírói pályára. Gyerekkoromat a zene töltötte ki (harmóniumon, orgonán játszottam), érdekeltek a művészetek. Kreatív irányultságom ellenére érettségi után úgy döntöttem, hogy hivatásos segítő leszek. A sors azonban más irányba terelt; főiskolásként egy napilap szerkesztőségében kötöttem ki, így lettem végül "médiás". Végzettségeim szerint diplomás szociális munkás, kiadványszerkesztő, újságíró, intézményi kommunikátor vagyok. A munkában igyekszem az érdeklődésemet követni. Sok minden érdekel, ezek esszenciája ölt formát az Életszépítők Magazinban.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás