Felnőtt örökbefogadottak önsegítő sorsközössége. Zárt Facebook csoportot hoztak létre azoknak, akiket nem a vér szerinti szüleik neveltek fel

hirdetés

Felnőtt Örökbefogadott Társaink! Örömmel tudatjuk, hogy létrehoztuk a Felnőtt Örökbefogadottak Facebook csoportját. Amennyiben van kedvetek, csatlakozzatok hozzánk!

Manuela maga is örökbefogadott, társával, a szintén örökbefogadott Váczi J. Péterrel közösen nyitotta Facebook csoportot. 

– Az örökbefogadottság tényének feldolgozása szinte egy egész életen át tart, nekem közel tíz évembe került feldolgozni ezt a traumát – írja Manuela. A csoport egyik célja, hogy a tagok sorsközösséget alkotva önsegítő módon támaszt nyújthassanak egymásnak, hiszen ők saját életükön keresztül jobban átérezhetik és megérthetik azok dilemmáit, problémáit, akiket nem a vér szerinti szüleik neveltek fel.

– Fontos, hogy szórakozni is tudjunk. Én már nem szeretném siratni a múltat – teszi hozzá Manuela. 

orokbe

Olyan közösséget szeretnénk, melyben a tagok egymás történetein keresztül is képesek az örökbefogadottság tényét egy könnyen kezelhető és természetes élethelyzetként elfogadni. Szeretnénk, ha a csoportra a tagjaink örömforrásként tekintenének. Vidéki lakhellyel rendelkezőket is szeretettel várunk – hisszük, hogy ez egy jó lehetőség a kikapcsolódásra, az ismerkedésre, Skype beszélgetésekre és személyes találkozásokra. Programokat is igyekszünk szervezni a tagok számára.

Az első találkozóra – társasjátékozásra – 2017. február 14-én 17 órakor kerül sor Budapesten a Toucan Kávézóban (1092 Budapest, Üllői út 25.). Április 20-án lesz a következő találkozó.

A Felnőtt Örökbefogadottak Facebook csoport a személyesség okán zárt közösség, ezért a csatlakozási szándékot a manuela.ortega.mil@gmail.com e-mail címen kérik jelezni. 

***

Manuela elmesélte a saját történetét az orokbe.hu oldalon. Itt olvasható:

„Elmentem a vulkánig, már csak meg kell másznom…”

Péter története itt olvasható:

„Köszönöm, hogy ilyen embert faragtatok a fiamból”

 

Örökre befogadni. Ki az igazi? Aki megszüli, vagy aki neveli?

 

Életszépítők

Hobbiblogként cseppentem a virtuális világba 2012-ben. Sokat változtam azóta. Kitartó kis csapat áll mögöttem.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás