Futni és futni hagyni

hirdetés

A közlekedésben (és általában az életben) egymáshoz intézett szavaink-gondolataink nagyjából így foglalhatók össze: „mit művelsz?”, megtoldva ízlés szerint egy jellemzően negatív kifejezéssel. Hová sietsz? Te meg miért nem mész már? Nem vagyunk egyformák, és ezzel semmi bajunk sincs addig, amíg nem találkozunk a másik ember másféleségével.

Két tipikus közlekedési helyzet, illusztrációképpen.

A metró mozgólépcsőjén (ahol a többség már megtanulta, hogy békésen álljon a jobb oldalon, aki siet, az pedig haladjon a balon) egy fiatalember siet lefelé, hogy elérje a bent álló szerelvényt, ami 40 másodperc múlva indul a kijelző szerint. Kortársa (még csak nem is generációs ellentét!) középen áll a lépcsőn (hogy véletlenül se lehessen kikerülni), és bár végül – némi noszogatás után – elengedi a sietőt, azért utánaszól: „ugye tudod, hogy három perc múlva jön a következő?”. A metrót elérni szándékozó fiatalember csak a foga között szűri: „persze, de vonat meg csak egy óra múlva!”.

A gyalogosok haladására szolgáló folyosón (földalatti átszálló, Deák tér) halad két anyuka, fejenként két-két gyereket fogva kézen, 2 és 5 év közötti korcsoporthoz tartozókat. Mindannyian egymás mellett haladnak, természetesen a legifjabb (kb. 2 éves) lépéshosszához és sebességéhez igazodva. Ezzel teljes szélességében blokkolják az utat. Több jelentkező is akad, aki ennél gyorsabban haladna, ám ők szigorúak: csak a leghatározottabbaknak, legnyomulósabbaknak nyitnak nagy kegyesen rést egy pillanatra, a többiek még mindig mögöttük torlódnak. És nem, nem sorolnak be egymás mögé, a gyerekeket sem terelik „libasorba”. Ők nem sietnek.

Teljesen rendjén való, hogy egyikünk siet, másikunk andalog

– és akkor ez még csak a felszín, nem tudhatjuk, aki siet, miért siet, aki lassabban halad, miért halad lassabban. A lényeg, hogy hadd tegye, és közben hagyjon lehetőséget mindenki másnak, hogy NE kövesse a példáját! Nyugodtan, kívülről nézve nincs ebben semmi érdekes, hát persze, mindenki azt csinál, amit akar – csak hagyjon engem is azt csinálni, amit én akarok.

Amikor azonban kimegyünk az utcára, az elmélet és a gyakorlat azonnal elválik egymástól. Tömegesen futunk bele abba a csapdába, hogy saját ritmusunkat, értékrendünket, szokásainkat, elveinket megkíséreljük ráterhelni a környezetünkben lévő többi emberre. Ugyanis „az úgy van rendjén, ha…”. Na jó, esetleg adunk lehetőséget a szerencsétlen „eltévelyedettnek”, hogy komoly indoklással valahogy igazolja másságát, és ekkor már jó fejnek tartjuk magunkat. Érveket mérlegelünk például akkor is, amikor a mellettünk elrohanót próbáljuk elítélni vagy kegyesen felmenteni. Mondjuk, vonathoz siet (jogos), de miért nem indult el időben (nem jogos), az ám, de nem feltétlenül rajta múlt az indulás (jogos), na de nem igaz, hogy nem tud várni egy (két-három…) órát a következő vonatra (nem jogos) és így tovább…

Ez a gondolatmenet azonban nem vezet sehová. Valamiért biztosan bosszankodni fogunk. Csak úgy oldható fel a belső feszültség, ha az egészet elvetjük, és futni hagyjuk a futni vágyót, nem firtatva, miért fut. A mozgólépcsőn az „állj jobbra!” szabály tökéletes mintát kínál a békés együtt-létezésre a „másfélékkel”. Egyszerű: ha állni akarsz, ott a jobb oldal, ha haladni, akkor ott a bal. Ha nálad is jobban siet valaki, akkor húzódj le és engedd el.

Az élet más területein is ennyire egyszerű lenne, ha a megfelelő hozzáállással kezelnénk a helyzeteket. Nincs hosszú recept, csak annyi:

nem kell indokolnod, miért cselekszel úgy, ahogy,

tedd, csak másnak kárt ne okozz vele.

Másfelől pedig ne kényszerítsd rá a választásodat másokra, és ne kérd számon tőlük a sajátjukat.

Fuss vagy hagyj futni. Edd, amit akarsz, de ne told le más torkán ugyanazt. Hallgass olyan zenét, amilyet szeretsz, de ne kényszeríts rá másokat, hogy ők is hallgassák. Imádkozz istenedhez, és hagyd, hogy mindenki más is imádkozzon az övéhez.

 

 

Major Virág

Energetikai tréner, spirituális tanácsadó

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás