Hogyan alakul át a munka világa az AI korában?
Sokakat foglalkoztat, hogyan alakul át a munka világa az AI korában? Óriási dilemma manapság a fiatalok számára a pályaválasztás. Általános vélemény, hogy az AI elveszi a munkát.
Újságírás a kilencvenes évek végén
Rengeteg minden változott a munka világában azóta is, hogy 1998-ban beléptem az első rendes munkahelyem ajtaján, az egyik napilap szerkesztőségébe. Én is elkaptam egy nagy változást, akkoriban kezdtünk ismerkedni az internettel, akkoriban jelentek meg az első magyar hírportálok, az Index, az Origo… Csodálkozva ültünk a számítógép előtt, megcsapott bennünket a (korszak)váltás szele, igyekeztünk felfogni, hogy mostantól nemcsak nyomtatott újságban lehet majd híreket olvasni…
A frissen nyomott újságok, a napilapok illata nehezen felejthető. Ezek a nyomdatermékek hozzátartozak a mindennapokhoz. Egy-egy sajtótermék mögött komoly szakembergárda állt: főszerkesztő, szerkesztő, rovatvezető, fotóriporter, olvasószerkesztő, korrektor, tördelő (nyomdai előkészítő) s maga a szerző, akit újságírónak neveztek, nem pedig szövegírónak. A digitalizáció megjelenésével, amikortól számítógépen megoldhatóvá vált a nyomdai előkészítés, hagyományos nyomdai munkakörök sora szűnt meg, nem volt szükség többé kézi szedőre, montírozóra, retusőrre stb. Évtizedes szakmai tudásuk és a szakma presztízse a digitalizációval semmivé vált, a túlélés érdekében alkalmazkodniuk kellett a változáshoz. Sokan átképezték magukat, hogy helyet találjanak a munka világában.
21. század: a tartalmat gyártják és fogyasztják
Az újságíróval szemben nem volt elvárás akkoriban, hogy a cikket SEO- és a GEO-barát módon írja meg, mivel nem létezett az internet. Nem volt szempont, hogy előkelő helyezésre sorolja a Google a tartalmat a keresőben, és amikor az író ember témát keresett, nem a kulcsszókutatással kezdte a munkát.
Nem tudom, vajon hányan értik mindezt az olvasók, vagyis a tartalomfogyasztók közül. Értük versenyeznek a szövegírók, a tartalomgyártók, köztük az újságírók. A nyomtatott sajtótermékek kora leáldozott, de már az online világban is kezd fárasztó lenni az írott tartalom, meghallgatni egy podcastet vagy megnézni egy videót kevésbé strapás. Az olvasás, a vizuális jelek dekódolása megdolgoztat bennünket, miközben a világ a kényelem irányába megy, ráadásul feszes tempót követel mindenkitől. Annyi a tartalom, annyi minden pályázik a figyelmünkre, hogy soha nem lehet a végére érni. Míg egy újságnak a maga ódivatú módján vége volt az utolsó oldallal a következő lapszámig, a hírfolyamnak sosincs vége, és ez valahol nagyon idegesítő, ha belegondolunk.
Offline kapcsolódások
Szóval manapság szövegírás és tartalomgyártás van, bár a rend kedvéért használatos még az újságíró megnevezés is. (Én annyira boomer vagyok, hogy van Újságíró II. képesítésem is, a múlt évezred végéből.) Aki manapság online szolgáltatja a tartalmat, az jó kulcsszavazás és metaadat nélkül kevésbé lesz eredményes (olvasott) 2026-ban az írott médiában.
Ha húsz-huszonöt éve valaki azt mondja nekem, hogy az újságíróval szemben fontos elvárás lesz a kulcsszókutatás, azt gondolnám, hogy emberünket megsütötte a nap a tikkasztó melegben. Kulcsszavakat akkoriban hogyan kutattunk volna? Úgy, hogy elmegyünk valamelyik faluba vagy a belvárosba, és kitartóan faggatni kezdjük a járókelőket arról, ami foglalkoztatja őket. Hogy egy markáns tendencia kirajzolódjon arról, hogy mi érdekli őket, sok-sok embert kell faggatni ugyebár. Erre viszont a régi szerkesztőségekben nemigen volt idő. Akkoriban az újságíró a fülére támaszkodhatott a legjobban szakmailag. Hallott ezt-azt itt-ott. Ha ügyes volt, sikerült bennfentessé válnia fontosabb helyeken, kiépítette a saját informátorhálózatát, s házhoz jöttek az újságba kívánkozó témák. Ha oknyomozó vagy tényfeltáró riportba kezdett, az anyagon hetekig dolgozhatott. Hiteles forrásokat, megszólalókat keresett, nem sürgették; aki riportokat írt, annak általában már rangja volt a szakmában. (Ez mondjuk nem változott; a tényfeltárás, az oknyomozás a legfelelőségteljesebb újságírói műfaj. És a legritkább is.)
Korparancs: siess gyorsabban!
Akik manapság ismert, nagy online médiának dolgoznak, mesélhetnének arról, mekkora a hajtás, hogy embertelen a tempó, és mint a gépek, egymás után gyártják a cikkeket, hogy letudhassák a napi penzumot. Ma már elfogadott, hogy a munkájukhoz segítségül hívják az AI-t. És fontos, hogy a megírt cikk SEO-barát legyen, szeresse a Google, mert ha a Google szereti, az olvasók is hamarabb megtalálják. (Jelentem, ennek a cikknek a tartalmi SEO pontszáma 91/100, ami egész jónak mondható… Van benne munka. Érdekli a kedves olvasót ez az információ? Ugye, hogy nem?)
Milyen volt a munka világa„régen”? Az újságíró ült a gép előtt, bámult ki az ablakon, ha meg nem jutott eszébe semmi, kávézott, társalgott a kollégákkal meg cigizett. A régi szerkesztőségekben bárhol rágyújthatott; ezt mondjuk nem sírom vissza. Nem volt durván szoros határidő, legfeljebb a napilaposoknál egy-egy késő délutáni vagy kora esti esemény után, karakterszámra pontosan. A lapszerkesztő olvasta el először a kéziratot, és hát volt, hogy visszadobta a szerzőnek, válogatott szidalmak kíséretében. Olyankor kétszeres nyomás alatt kellett javítani, újrafogalmazni a tudósítást. Hol volt még a #metoo? Nem volt hivatalos neve a megszégyenítésnek; mobbing, bullying, nem ismertünk ilyen fogalmakat, csak a jelenséget. Az megvolt.
AI: vetélytárs vagy szövetséges?
És most? A felhasználó (értsd: olvasó) bepötyög egy sort a chatablakba, és várja, hogy a gép megmondja a tutit. És meg is mondja villámgyorsan. Bármiről. Ezzel a tempóval és gigászi adatmennyiséggel egymillió újságíró sem tudna versenyezni.
De a lényeget még nem buktuk el. A hitelességet. „Beszéltem vele. Ott voltam. Láttam. Ez történt.” Ezt az AI nem mondhatja el – egyelőre.
Pályaválasztási krízis – milyen lesz a munka világa?
A pályaválasztás miatt szorongó fiataloknak ez lehet az igazi kapaszkodójuk: az érzelmi intelligencia, az empátia, a fizikai jelenlét, a hitelesség, a kreatív problémamegoldás és a kritikus gondolkodás nem értékelődik le a jövőben. Szerintem most lesz csak igazán értékes! Nem szabad ellenségként, vetélytársként tekintünk a technológiára, inkább próbáljuk magunkat szoktatni a gondolathoz: az AI nem a helyünkre pályázik, hanem a szövetségesünk, aki leveszi a vállunkról a terheket, ezáltal több időnk maradhat arra, ami igazán számít, az emberi létre, az emberi értékekre. A rutinszerű feladatokat és a sebességet átadhatjuk a gépeknek. Az emberi munka értéke megmarad az empátiában, a jelenlétben, a hitelességben.
Nyitókép: Nagy József/Fortepan
Czuczor Gergely utca 15., a felvétel a Győri Hírlap szerkesztőségében 1937. július 31-én készült. Balra Kolb Lajos főszerkesztő, Németh Imre, Zsitvai Tibor és Csokonai Vitéz Mihály a költő leszármazottja.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az Életszépítők Magazint (eletszepitok.hu) 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom iskolai környezetben. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) tagjaként szakmai érdeklődésem elsősorban az Idősügyi és Szociális Párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály témaköreihez kötődik.
