Hogyan lelkesedjünk?

hirdetés

Korábbi írásomban rámutattam, hogy abban a cselekedetben van lélek, amely iránt lelkesedni tudunk, ettől válik spirituálissá az, amit teszünk. Igen ám, de jogos a kérdés, hogy miképp leljünk rá arra, ami a kívánt lelkesedéssel tölt el, továbbá hogyan lelkesedjünk azon mindennapi tevékenységek iránt, melyek nagyon is kitöltik az életünket, és muszáj őket elvégezni, de nem mondhatjuk rájuk, hogy ez a szívünk vágya.

Vannak dolgok, amelyeknél könnyen érezzük a lelkesedést, a szenvedélyt, legfeljebb azt sajnáljuk, hogy alig jutunk hozzájuk. Általánosságban elmondható, hogy lelkesedésünk rámutat a lélektervünkre.

Itt egy kis kitérőt kell tennem. Nevezik ezt a „valamit” sokan sorsfeladatnak is, én azonban szívesebben hívom lélektervnek. A „sorsfeladat” szó ugyanis azt sugallhatja, hogy 1.) valami keserves, nehéz dolog, 2.) amit valamiféle külső hatalom sózott a nyakunkba. Valójában azonban mi magunk választottuk, és cseppet sem a szenvedésről szól ez a terv! Egymást megfigyelve rácsodálkozhatunk lélekterveink sokféleségére. Milyen furcsa, hogy az egyikünk úgy odavan valamiért, ami a másikunkat teljesen hidegen hagyja, ha nem épp egyenesen taszítja!

A hétköznapok taposómalmában persze könnyű elveszíteni a kapcsolatot a legmélyebb lélektervünkkel. Amikor ezer apró elintéznivaló vár, napi küzdelem az életben maradásért, nem feltétlenül jut energiánk a lélektervünkkel és a vágyainkkal foglalkozni.

Rágjuk át magunkat a kásahegyen!

Így tehát elkerülhetetlen, hogy ezeken a tevékenységeken keresztül jussunk el a saját lelkünkhöz, lelkesedésünkhöz. A lelkesedésünk utáni kutatásban a legjobb nyomravezető az öröm. Először persze tisztáznunk kell, mi az öröm. Az öröm nem a háromszázas pulzussal, könnyekkel és kacagással díszített eufória. Az öröm nem csak azokban a látványos eseményekben lelhető fel, amelyekről utána be tudunk számolni egy társaságban. Az öröm egészen apró, finom kis fűszere az életnek.

Bármit is teszünk, keressük meg benne az örömöt!

Legyen az akármilyen picinyke, akkor is öröm. Maga a tevékenység legyen az öröm forrása, ne a végeredmény, amit kapunk. Például a mosogatásnál ne az „utálom, DE ha végzek, örülni fogok a tiszta edényeknek” programot futtassuk le. Egy ismerősöm megtalálta benne az örömét: azt mondja, szeret a habos meleg vízben pancsolni, és rájött, hogy a habfürdőzés örömét megtalálja a mosogatásban is.

Ha elfogadjuk axiómának, hogy MINDENBEN van öröm, akkor meg is találjuk. Amikor eljön a napi rutinban – példánknál maradva – a mosogatás, már fel is idézhetjük az öröm­faktort benne. Amint úgy állunk neki, hogy „hurrá, most jön a habos pancsolás!”, máris sikerült lelkesedést belevinnünk a dologba. A lelkesedés is megjelenhet apró, finom formában! Nem kell, hogy minden alkalommal kiugorjunk a bőrünkből. Elég, ha nyakon csípjük az örömöt, amit a tevékenységünk adhat.

No, de mi legyen azzal, amit igazán utálunk?

A legtöbb esetben, amikor az öröm után nyomozunk, észrevehetjük, hogy amit „utálunk”, azért utáljuk, mert azt tanultuk meg a környezetünkből, arra programoztak bennünket, hogy azt utálni kell. És bizony nagy ereje van a csoportnyomásnak! Csakhogy, ha elfogadjuk az olyan „programokat”, hogy „ó, te szegény, ezt kell csinálnod!”, vagy „jaj, hát az egy utálatos dolog, de muszáj megcsinálni”, akkor valóban szenvedésként éljük meg az adott dolgot, pedig e szólamok nélkül talán eszünkbe sem jutna, hogy „utálnivaló”. Természetesen nem várható el a környezetünktől, hogy mindenki megértse (és átvegye) ezt az örömkereső hozzáállást. Ha csak felesleges konfliktusok forrása lenne, inkább ne is említsük, hogy nemhogy nem utáljuk az „utálatos” dolgot, de még örömöt is lelünk benne. Engedjük el a fülünk mellett a sajnálkozást és az utálkozást; örüljünk csendben, belül.

Végül szót kell ejteni arról az esetről is, amikor – minden igyekezetünk ellenére – semmi örömöt nem találunk valamiben. Akkor azt a tevékenységet iktassuk ki az életünkből. Olyan munkát végezni, amelynek minden percét utáljuk, önmagunk pusztítása. Váltani, változtatni is kell időnként. Ha a legkisebb örömöt sem leljük fel valamiben, akkor az nem része a lélektervünknek.

És hogyan jutunk el a nagybetűs LELKESEDÉSHEZ?

A sok kicsi öröm, a felvillanó lelkesedés­ szikrák összeállnak, egymást erősítve egyre nagyobb mértékben töltik ki az életünket. Az örömérzetre, a lelkesedésre is lehet „gyúrni”. Olyan, mint a fekvőtámasz: először 1-­2­-3 sikerül, aztán 10-­20­-30, végül akár egész nap mehet! Legyen minden napunkban pár öröm­morzsa, és éljük át, ahogy növekszik bennünk az örömérzés, egyre jobban kitöltve a napunkat. Végül az egész életünk egy folyamatos, csendes örömmé válik, és lelkesedni fogunk az egészért, úgy, ahogy van.

Major Virág

Energetikai tréner, spirituális tanácsadó

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás