Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! (15.) Egy hét alatt megépültek a válaszfalak. Az ablakválasztás nehézségei

hirdetés

Két kislányt nevelő házaspár 2012. októberében építkezésbe kezdett Szombathelyen; passzívház elveket alkalmazó, fokozottan energiatakarékos lakóház lesz az otthonuk. A kivitelezési folyamatról Haitzmann Ágnes, az egyik tulajdonos-építtető számol be hétről-hétre, fotókon is rögzítve a főbb munkafázisokat, szubjektív meglátásait is megosztva az olvasókkal.

15. hét

Kettősség jellemezte ezt a hetet: visszafogott létszámban, 3 fővel kezdődött a munka a hét elején, amikor a helyiségek falazása volt napirenden. Ehhez képest pár nappal később ismét jobban pezsgett az élet a telken, pénteken már 8-10 munkásember tette a dolgát, főként ácsok. Finisébe érkezett a belső válaszfalak felhúzása, de már az oromfal építése is elindult.

Ha korábban azt írtam volna, hogy kezd ház formája lenni a készülő építménynek, akkor az elhamarkodott volt. MOST mondható ez el csak igazán, és az ablakok még mindig nincsenek a helyükön, na, az tényleg megint dob majd rajta! Bár az ablakok kiválasztásával igencsak meggyűlik a bajunk, de erről majd később: ha eleget töprengtünk, és megszületik a döntés, jelenteni fogom!

Napról napra tűntek el a téglakupacok a ház belsejében, pontosabban el nem tűntek, csak a helyükre kerültek. Felszámolták a kőművesek azt a két nagy teret, ami a belső teherhordó főfal révén bejárható volt, és most már több kisebb helyiség szabdalja a házat.

Különös érzés látni a helyiségek kapcsolatát, végigsétálni a házban

Különös érzés, hogy már nemcsak elképzelni tudom, mi hol lesz, hanem tényleg be tudok lépni a kamrába, a szobákba, és a valóságban láthatom, milyen a helyiségek kapcsolata.
Leellenőriztem például, hogy a képzeletbeli étkezőasztalnál ülve takarásban lesz-e a tévé: szerencsére igen, talán csak a legszélső szék veszélyes, majd a berendezésnél ügyeskedünk. Körbenéztem a konyhában, aminek a területét az első verzióhoz képest – a tervezés fázisában – egy kicsit megnöveltük, és elégedetten megállapítottam, hogy jól tettük, tágas lesz, tetszik.

A téglafalak már majdnem mindenhol a mennyezetig értek, csak egy helyen hiányzott a legfelső téglasor, amikor utoljára a terepen jártam.Láttam, ahogy az utolsó sor elemei előtt – az áhított légtömörség érdekében – vakolást kap a födém, így biztosan nem lesz szivárgás sem az épületburokból, sem a falakon át. Építészünk szerint ez apró, de nagyon fontos részlet. Elmondható, hogy a válaszfalazás a hét utolsó munkanapján 99%-ban készen volt.

A megnövekedett létszámot a napokban az oromfal, vagyis tűzfal felépítése indokolta. Közel 70 négyzetméter falemezt szabdaltak fel a munkások, hogy befedjék körben a padlásteret. Hozzáteszem, még nem végeztek…

A fiúk az első napon jórészt az állványokat építették, majd a garázsunkban rögtönzött ácsműhelyben darabolták a lapokat. A ház keleti és nyugati oldalára került a legtöbb belőle, ezeken a helyeken egyáltalán nincsen cserép. A déli, hosszanti oldalra is jócskán kellett rakni, de oda azért, mert a benapozás javítása miatt a tetőszerkezet meg lett emelve, tehát kialakult egy széles sáv, amit takarni kell.

Az osb lapokat mindenütt úgy helyezték fel, hogy a síkjuk a falak síkján 15 centiméterrel kívül esik, így kerülnek majd a szigetelés után egy vonalba. A téglafalakat ugyanis 20, a padlásteret határoló fa lapokat pedig 5 centis szigetelés fedi majd. Komolyabbra itt nincs szükség, hiszen az igazi szigetelőréteg a födémen lesz, a padlásteret legfeljebb tárolásra használjuk majd. Ha az időjárás nem szól közbe, ez a munkafázis a jövő hét elején lezárulhat.

Izgalmas találkozók előtt állunk

A hétvégén megejtjük az első, villanyszereléssel kapcsolatos helyszíni egyeztetést, területbejárást tartunk a gépészmérnökkel, és terítéken marad az ablakügy is, ami pedig igencsak aktuális lenne már.

Fotó: Haitzmann Ágnes, Green Press

 

Életszépítők

Hobbiblogként cseppentem a virtuális világba 2012-ben. Sokat változtam azóta. Kitartó kis csapat áll mögöttem.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás