Köszönöm!

hirdetés

hirdetés

Mindig úgy gondoltam, hogy az édesanyák helyzete kiváltságos a világban, és sokat töprengtem azon, hogy vajon rendjén van-e mindez?

Az apák keménysége, szigorúsága, elcsavargó jókedve, valahogy nem állíttatott példának az idők során, és talán a közelség, a testi érintkezés is másképpen ítéltetik meg a gyermek számára a férfiembernél, mint az anyák megbocsátó, puha ölében.

A figyelmes és érzékeny gyermek olyan dolgokat ismerhet meg és tehet önmaga részévé az édesanyja révén, ami jobbá és szerethetőbbé teszi, s valljuk be, mindez rendkívül nehéz, mégis hálás szerep az anyák számára.

Itt van legelőször a jóság, ami a gondoskodás kivirágzó szerelme, a gondoskodás pedig az anyai ösztön legkézenfekvőbb valósága. Jónak lenni anyaként, annyira természetes, mint a lélegzet, mint a napsütés, érthető hát, hogy gyermekként nem az árnyékba húzódunk, hanem kiállunk a fénybe és arcunkat a napsütés felé fordítjuk. Az igazságról, az igazságosságról kialakult első tapasztalatunk is édesanyánktól való, mert a dolgok fontosságának súlyozása, a gyermek elsőbbsége, a lemondás és önfeláldozás mindezért, olyan igazodási pontok, amik egy életen át elkísérnek.

S vajon miért érezzük azt az édesanyánk elvesztésével, hogy magunk is elveszetté váltunk a világban? Talán mert a kérdéseinkre nincs többé a felelet. Talán mert elvesztjük a kérdezés biztonságát, ami olyan volt, mint a pánikbetegeknek a zsebben lapuló Xanax. Ha bajt éreztünk, ha nem leltünk választ, ha elbizonytalanodtunk, ha segítséget vártunk, ha csak el akartunk mondani valamit, amit már nincs értelme senkinek elmondani, akkor ott volt édesanyánk.

Aztán egy nap eltörött az iránytű, kialudt a fény a világítótoronyban. És nincs mást tenni, mint összerakosgatni és újraépíteni magunkban azokat a tükörcserepeket, ami ő volt, és amiben tisztán láthattuk önmagunkat.

Kell-e köszönteni az édesanyákat? Kell-e köszönteni a simogató szelet, a paskoló napfényt, a sodró folyót? A legegyszerűbb köszöntés nem virágtengeres, túlhálálkodós, hanem egyetlen szó, amit próbáljunk meg a tiszta, pátosz nélküli értelmében kimondani:

köszönöm!

hirdetés

Fodor Sándor

Kommunikációs tanácsadó

Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. Az Életszépítők egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Mert Élet és mert Szép. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás