Krúdy Gyula nótája. Akit ifjú szerelme kísért a sírhoz

hirdetés

Hidegrázós, hűvös májusi reggel sikít keresztül a Keleti pályaudvar peronján. Álmos szemű, őszes bajuszú férfi száll le a nyíregyházi gyorsról, feltűri kabátja gallérját, s kopott hegedűtokot szorít a hóna alá. Sáray Elemérnek hívják, Nyíregyházán a Sóstó környéki vendéglőkben általában előre köszönnek neki a kócos illatú, kevély kis pincérnők. Másik négy muzsikus is a peronra lép, fekete kabátban, fekete selyemszalaggal körbetekert fekete kalappal a fejükön. Sáray Elemér megvárja, míg valamennyien lekászálódnak, szomorú tárgyilagossággal végigméri őket, aztán egy öreg karvalyra emlékeztető pillantással jelzi, hogy indulni kell, méghozzá sietősen.

A Kerepesi úti temető halottasházában gyöngyvirág és fehér orgona illata borul a csendre, ami nyugtalanítja Sáray Elemért, különösen, hogy a tizennyolc kandeláber közötti ravatalon frakkban, fehér nyakkendővel az a Krúdy Gyula alszik, akit sokat látott már hallgatagnak, de a csend valahogy mégis elkerülte az író társaságát. Előrelép, megáll a ravatal előtt, összecsapja a bokáját és biccent a fejével. A gyászolók között némi mozgolódás támad, Krúdy Gyula előző házasságából származó fia megnyugtatólag simít végig a fiatal özvegy, Zsuzsanna karján, aztán óvatosan föláll, odalép Sáray Elemérhez és szelíden félrehívja.

krudy
Krúdy Gyula író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás mestere

„Drága Elemér bácsi”, szólítja meg a bánatos árva a távoli ködök prímását, „az volna a család, különösen pedig Zsuzsanna kérése, hogy az Operaház énekkara után szíveskedjen játszani egy nótát, ami semmi esetre sem a Repülj fecském legyen. Zsuzsika ezt szinte tiltva kérte, csak a Jóisten tudhatja az okát, meg esetleg Elemér bácsi. Talán idevalóbb lenne a Lehullott a rezgő nyárfa levele.”

„Ahogy parancsolni tetszik”, dörmögi alázatosan Sáray Elemér, aztán hátralép az övéi közé, akik semmit sem szólnak, de az öreg prímás olyan mély sötétséget érez ebben a hallgatásban, mint egy feneketlen tó legmélyén. Az ifjú Krúdy lehajtott fejjel lépdel vissza a fekete drapériák közé, ahol alig láthatóan, szinte elveszve a gyászfalak között ül a család. Zsuzsanna, a még mindig fiatal özvegy riadt nyugtalansággal veszi észre, hogy egy vékonyka arany medalionlánc sárgállik Krúdy hófehér gallérján, talán kibuggyant a nyakából, amikor utoljára felöltöztették az erre kiképzett emberek. Tehát nincs a helyén, elmozdult, mintha viselője még most is bosszantani szeretné, meglepni valamivel, amit ő nem akar.

Nem akarja látni a ravatalhoz lépő kipirosított arcú, fekete ruhás nőket sem, mert a vér és a gyász színei idegenek a koporsóból az ég felé fohászkodó élettelen, fehér arctól, amelyen most annak a mosolynak sincs nyoma, ami mindig ott bujkált Krúdy szája szélén, mint valami békítő, aláfestő zene, mint valami bánatosan szép gordonkázás. A nők, a nők, a nők…

Krúdy csak nagy ritkán kért bocsánatot ifjú feleségétől, ha fáradtan, gyűrt gallérral, pecsétes kabátban állított be négy nap „terepi munka” után. Ledőlt ilyenkor az ágyra, kicsit félrehajtotta a fejét és bánatos igazmondással mormogta: „megint rá kellett jöjjek, hogy nincs nálad különb nő egész Magyarországon. Hazajöttem tehát, mert végre boldogan akarok élni”, búgta gyönyörű baritonján, meghatódva kicsikét magától, aztán halkan énekelni kezdte a Repülj fecskémet.

szindbad
A Szindbád c. magyar filmdráma egyik jelenete. Az 1971-ben bemutatott film Huszárik Zoltán és Sára Sándor közös alkotása. Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával készült

Sáray Elemér fekete lakkcipője alatt megcsikordulnak a temető útjának apró kavicsai, szinte lábujjhegyen lép, nehogy belecsikorogjon a „circum dederunt” hangjaiba. Krúdy Gyula alvó testére rászegezik a koporsófödelet, aztán fölöltöztetik piros-fehér-zöld selyem Jókai lepelbe. Repülj fecském, dúdolja magában Sáray Elemér, szinte látva maga előtt a régi barátot, Kálnay Lászlót, a kiérdemesült nyíregyházi színészt, amint a hajdan volt Betyár Kávéházban fölemeli a finom homoki borral teletöltött kristálypoharat, s azon keresztül vizsgálja a vele szemben ülő fiatal Krúdy Gyula lekicsinyített, boros képmását.

„Nem megyünk sehová…maradunk”, kiáltja boldogan Kálnay, s nem tudni, hogy ez itt most helyzetjelentés, végrendelet, vagy maga a boldogság. Nem menni sehová…, maradni. Vagy várni a maradásnak azt a kegyelmi pillanatát, amikor eljönnek értünk. Eljön egy felhő, vagy egy betegesen boldog részegség, egy szoknya alól kivillanó gondoskodás. Valami kéretlen jóság, egy sápadtan is szép nő, aki meleg vízben mossa meg a hajunkat, amikor másnaposan szinte már kacérkodunk a halállal.

krudy_gyula_zsuzsa1
Krúdy Gyula második felesége, az írónál 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsanna

A régi nyíregyházi kávéházban Kálnay újabb kancsó bort rendel, mert már veszni látszik az este, amikor Sáray Elemér és bandája húzni kezdi a Repülj fecskémet. A prímás előrelép, Krúdy biztatva rámosolyog, a többi zenész leeresztett hangszerrel ül, és csak a legdrámaibb pillanatokban járulnak hozzá, mintegy megtiszteltetésként a nóta megszólaltatásához. Krúdy Gyula persze pontosan tudja, hogy a következő pillanatban elveszett. Ezután már minden sóvárgásnak szomorú ára lesz, mégsem tud soha többé lemondani a szép utáni sóvárgásról.

Rájön, hogy a szerelmet és a halált is ugyanaz a sóvárgás hozza létre: szelíden megpihenni a szépben.

A frissen fölásott föld szaga újra meg újra belemar Sáray Elemér orrába. Az Operaház kórusa megrendülten felesel a széllel, aztán elhallgatnak. Sáray Elemér állához szorítja a hegedűt, súg valamit a banda tagjainak, alig észrevehetően megbillenti a derekát, aztán húzni kezdi, hogy Lehullott a rezgő nyárfa levele. Krúdy Gyula fia megnyugodva néz a sírgödör felé, csak a friss özvegy tör ki keserves zokogásban. Mert miközben elmaradt az ezerszer meggyűlölt nóta, elmaradt a nóta után menetrendszerűen érkező fénylőn hazug, bánatos bocsánatkérés is. Csak a megátkozott Sáray Elemér húzza kitartóan a megengedett nótát. Ami már semmit sem jelent és semmin sem változtat.

Nyitókép: Krúdy Gyula utolsó otthonánál készült a kép, a Templom téri kétszobás lakásának egyik szobájának ablakában látható felesége és gyermekei társaságában

 

 

Kapcsolódó írások

Köszönöm, hogy imádott!
Köszönöm, hogy imádott!
Régi könyvhetek a Vörösmarty téren. Amikor Márai Sándor beleszeretett Tolnay Kláriba
Régi könyvhetek a Vörösmarty téren. Amikor Márai Sándor beleszeretett Tolnay Kláriba
Fodor Sándor

Kommunikációs tanácsadó

Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. Az Életszépítők egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Mert Élet és mert Szép. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás