A „miattad boldogtalanok”. Ki felel a te boldogságodért?

hirdetés

hirdetés

Mindannyian boldogok akarunk lenni. Többé-kevésbé hisszük is, hogy ez lehetséges. S hogy ki felel érte? Elméletben tudjuk: mi magunk. Azután elkezdjük felsorolni a feltételeket…

Az elméleti ismereteinket sokszor nem alkalmazzuk a gyakorlatban, különösen, ha lelki, érzelmi kérdésekről van szó. Elméletben nagyon tudjuk, hogy bármilyen is a földi hierarchia, a díszlet és a szereposztás, valójában, lélek-szinten egyenrangúak vagyunk, nem uralkodhatunk egymáson, és nem is vagyunk egymásnak alávetve.

Elméletben azt is elutasítjuk, hogy tárgyak, helyzetek uralkodjanak rajtunk, mégis, amikor boldogságunk feltételeit soroljuk, rengeteg effélét is találunk a listán. Jó, persze, bizonyos eszközök megkönnyítik, hogy jobb közérzetünk legyen, de a jó közérzet még nem boldogság, sőt, a jó közérzet nem előfeltétele a boldogságnak.

A tárgyaknak a mi kis téves hiedelmeink nem fájnak, ám amikor más embereket veszünk a „listára”, az komoly konfliktusokat, kínokat, feloldhatatlan helyzeteket eredményez. Ha ugyanis valaki más bármilyen mértékben „felel” a boldogságunkért, akkor elviselhetetlen terhet, teljesíthetetlen feladatot sózunk a nyakába!

Egy másik embernek nincs olyan hatalma felettünk, hogy boldoggá tegyen, így ekkora felelőssége sem lehet!

A másik oldalról tekintve: senki nem követelheti érvényesen tőlünk, hogy tegyük boldoggá!

Egy embert egy életre gúzsba lehet kötni azzal, ha elhitetik vele, hogy felel valaki más boldogságáért. Hogyan is felelhetne, ha nincs olyan hatalma, hogy hasson a másikra? Lángoló szerelem idején, vagy újszülöttel a karunkban könnyű azt mondani: „annyira boldoggá teszel!”, hiszen annak, akinek boldogságunkat – tévesen! – tulajdonítjuk, semmit nem kell tennie, elég, hogy létezik.

Ha azonban egy másik embernek „valamilyennek” kell lennie ahhoz, hogy elégedettek, boldogok legyünk, átadtuk neki életünk felett a hatalmat, ezzel egyidejűleg a felelősséget is ráterhelve.

A boldogságunk csak rajtunk múlik,

így ezeket az elvárásokat jobb, ha elengedjük, mert ha ezekre építünk, csak pillanatnyi, ingatag boldogságban lehet részünk. Ha pedig azt is tekintjük, hogy a másik emberre háruló (hamis) felelősség neki mekkora teher és mennyire lehetetlen feladat teljesítését várjuk tőle, beláthatjuk, hogy ő aztán minden lesz, csak boldog nem! És akkor ott a kérdés: az is kell a boldogságomhoz, hogy akit szeretek, boldog legyen? Vagy az nem számít? Akármi is a válasz, saját boldogságunkat illetően megint egy másik emberre tekintünk.

Amikor valaki kimondva vagy kimondatlanul, de azt várja tőlünk, hogy mi tegyük boldoggá, tudnunk kell: lehetetlent kíván, és kívánságát eszerint is kell kezelni.

Sajnálhatjuk (bár ezzel nem segítünk sem rajta, sem magunkon), fájhat látni a szenvedését, de ha olyan feltételt támaszt, ami bennünket terhelne számunkra elfogadhatatlan mértékben, akkor már a saját boldogságunk a tét. Más dolog odaadni magunkat, és más dolog olyasmibe belemenni, amiben megsemmisülnénk.

Azok, akik mástól várják a boldogságukat, az esetek többségében ráadásul teljesen irracionális dolgokra vágynak, amelyeket lehetetlen teljesíteni. Jellemzően többféle, egymásnak ellentmondó elvárásuk van, olyasmire vágynak, amit nincs ember, aki teljesíteni tudna. Nem érzik azt sem, hogy milyen mértékben szólhatnak hozzá a másik életét illetően. Hozzá, és nem bele! Zsarnokok és áldozatok találkahelye egy-egy ilyen kapcsolat.

Ha azt vesszük észre, hogy mástól várjuk a „tutit”, tudatosítsuk, hogy téves vágy ez, a másik ember semmiképpen nem felelős a mi boldogságunkért. Neki is megvan a maga élete, van azzal elég dolga!

Ha pedig olyasvalaki van a környezetünkben, aki boldogtalansága terhét ránk akarja akasztani, ismerjük fel, hogy saját magának okoz nehézséget azzal, ha lehetetlent kíván. Megeshet, hogy nem fogja megérteni. Megeshet, hogy józan ésszel megérti, ám nem képes elengedni irracionális vágyait, vagy legalábbis csak nagyon fájdalmas úton. Ha vállalja a fájdalmas utat, hosszú távon neki lesz jobb. Ha nem vállalja, akkor viszont számunkra marad az önvédelem. Tudomásul vesszük, hogy mi sem várhatjuk el tőle, hogy tőlünk függetlenül boldog legyen, ha egyszer nem képes rá. A mi boldogságunk sem az ő boldogtalanságától függ! Ha egyszer azt állítjuk, hogy csakis rajtunk múlik, íme a legjobb „tanpálya”: tudunk-e boldogok lenni így, egy „miattunk boldogtalan” ember közelében? Felelünk-e mi magunk a saját boldogságunkért?

 

hirdetés

Major Virág

Energetikai tréner, spirituális tanácsadó

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás