Méltón búcsúzni

hirdetés

hirdetés

A halállal kapcsolatban van két tapasztalat, melyben mindannyiunknak része lesz előbb-utóbb. Az egyik az, amikor egy szerettünk távozik, a másik pedig a saját távozásunk ebből a világból. A mai világunkban mindkettő nagy nehézséget jelent, pedig joggal várhatnánk el, hogy legyen egy jól bejáratott, könnyű és hatékony módszer ezeknek a helyzeteknek a kezelésére, ha már ennyien végigcsinálták előttünk… Miért olyan nehéz manapság felkészülni a halálra, a másokéra és a sajátunkra egyaránt? Nos, leginkább azért, mert ma egyáltalán nem készülünk fel rá! Elvesztettük a régi tudást… mert igen, volt tudás, volt bölcsesség a halálra is, de mi elvetettük azt.

Korunk társadalmának nagy bűne e téren, hogy tabut csinált a halálból. Nem lehet nyíltan beszélni róla, nem lehet foglalkozni vele, legalábbis akkor nem, amikor ténylegesen aktuális lenne. Elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni szabad, de csakis akkor, ha senki nincs a közelben, aki haldoklik, akinek egy szerette haldoklik, vagy nemrég hunyt el. Akkor sértő és bántó a halál témájával foglalkozni!

Holott épp az aktuálisan érintetteknek volna a legnagyobb szüksége rá, hogy nyíltan beszélhessünk arról, ami őket valójában a legjobban foglalkoztatja mélyen belül…

Végignéztem pár „műsort”, amivel ma a halálra való felkészülést, a méltó búcsút és búcsúztatást helyettesítik. Hazugság az egész! Az, aki érzi, hogy lejár lassacskán az ideje, nem beszélhet róla nyíltan, mert az itt maradóknak a társadalom által megkívánt szerep szerint ilyenkor le kell hurrognia őt, mondván: „ugyan, még annyi időd van, dehogyis halsz meg!”. Idős embereknél gyakori szülinapi jókívánság, hogy „na még ugyanennyit!”. Egy súlyos beteg idős szerettem is megkapta ezt, és sírva fakadt: „jaj, ne kívánjatok nekem ilyen rosszat!”. Volt egy őszinte pillanat… és mindenki szemlesütve kioldalgott a szituációból. Mert az utolsó pillanatig úgy kell tenni, mintha nem lenne halál, ez a „szabály”.

Csakhogy emiatt a „szabály” miatt sem a távozó, sem az itt maradók nem tudnak felkészülni az eseményre, nem tudnak ráhangolódni, így megélni sem, amikor bekövetkezik. Az elhunyt lelke is tétován keresgéli az utat tovább arra, amerre mehet, és a gyászolók sem tudják feldolgozni szerettük halálát. Így bennragadnak a fel nem dolgozott élmények, érzelmek.

Szintén társadalmi „szokás” ahhoz ragaszkodni, hogy „nem, a halálra sohasem lehet felkészülni!”. Lehet, hogy soha nem jön „jókor”, de felkészülni, nos, igenis lehetséges! Sőt, szükséges is volna. Idős kor, súlyos, visszafordíthatatlan betegség esetén azt mondani, hogy meglepetésszerűen ért az illető halála, ez önbecsapás! Nem azt mondom, hogy a 80 évest már „temetni kell”, mert ki tudja, lehet, hogy megéri a százat vagy még többet, de azt hinni, hogy örökre velünk marad… vagy a súlyos betegséggel küzdőt sem kell előre „leírni”, hiszen ki tudja… de jó tudni, hogy az átlagosnál nagyobb az esélye, hogy hamarosan távozik.

Ha a balesetekre és egyéb „hirtelen” halálesetekre gondolunk, foglalkozhatunk saját halandóságunkkal is. Sőt, akár mindenkire tekinthetünk úgy, hogy „ki tudja, meddig lesz köztünk?”. Ennek a szemléletnek nem kell tönkretennie, beárnyékolnia az életünket.

Nem kell, és nem is szabad

állandó rettegésben élnünk,

a halál nem erre tanít.

A mulandóság csupán mélységet ad mindennapjainknak. Arra tanít, hogy éljünk a jelenben, szeressük önmagunkat és szeretteinket itt és most, mert vagy lesz közös holnapunk, vagy nem.

Ez a szemlélet rávilágít egy sokkal alamuszibb félelemre is. A halálfélelem nagy és látványos dolog, könnyű szembesülni vele. A kis sunyi, amely viszont jelentősen kártékonyabb, az az életfélelem. Félünk élni, félünk megélni a mindennapokat, félünk úgy igazán belemerülni a dolgokba… halogatunk, várjuk a „megfelelő” időt erre-arra, és „nélkülünk múlik el az életünk”. Ezért nem szeretünk a halállal foglalkozni. Nem azért, mert véget ér az életünk, hanem azért, mert szembesít azzal, hogy esetleg nem is éltünk igazán…

A régiek ismerték a búcsú méltó módját, a távozó és az itt maradók számára egyaránt volt megfelelő „módszer”. Akár a Tibeti Halottaskönyvre gondolunk, akár a virrasztás és a siratás szertartására, vagy a gyászév fogalmára. Igen, megvan a helye és az ideje a gyásznak, a fájdalomnak is. De ha elfogadjuk, hogy része az életnek, mindenki esetében része, akkor fel tudunk készülni rá, így meglesz az ideje a túllépésnek is. Egyszer lehull a gyász sötét leple, az itt maradóknak folytatódik még az élet. A folyamatos tiltakozással viszont konzerváljuk a fájdalmat, feltépkedjük a természettől fogva magától behegedő sebeket.

A mi feladatunk, hogy megalkossuk azt a méltó búcsúztatási módot, amelyben megnyugvást, békét lelhetünk idővel. Kinek-kinek más lesz az, ami segít méltón búcsúztatni, majd búcsúzni, illetve mi segít feldolgozni a gyászt. De az első lépés mindenképpen az, hogy fogadjuk el: mindannyian meghalunk egyszer.

hirdetés

Major Virág

Energetikai tréner, spirituális tanácsadó

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás