Miért olyan nehéz elfogadni másokat?

hirdetés

Lássuk be, könnyű azt mondani, hogy fogadd el a másik embert olyannak, amilyen, megtenni annál nehezebb. Nem elég, hogy a gyermekeinket nevelnünk kell (ez igaz!), és ennek keretében sokszor túllövünk a célon, de bizony felnőtt partnereinken is mindig farigcsálni akarunk.

Lehet ezt jóságos köntösbe is csomagolni, miszerint „csak ki akarom hozni belőle a jót”, „meg akarom neki tanítani, hogy többre képes”, de akkor is: alakítani, formálni akarjuk a másik embert. Ha pedig nem sikerül, vagy akár meg sem próbáltuk, akkor panaszkodunk rájuk. Hogy lusta. Hogy pletykás. Hogy nem ér le a lába a földre. Hogy túl földhözragadt.

Figyeld meg, sokkal elfogadóbbak vagyunk a növényekkel, állatokkal, sőt a tárgyakkal szemben is, mint az emberekkel szemben.

Egy páfránytól nem várjuk el, hogy sok kis piros virágot hozzon. Egy aranyhörcsögtől nem várjuk el, hogy hozza ide a papucsunkat, holott a kutyánk megteszi. Ám a kutyától sem várjuk el, hogy verset szavaljon. Egy lomha, dízeles furgontól nem várjuk, hogy a piros lámpánál egy mini gyorsulási versenyben jól teljesítsen. Tudjuk, mi várható el a páfránytól, az aranyhörcsögtől, a kutyától és a dízeles furgontól.

Honnan tudjuk? Onnan, hogy megismertük őket. Információkat gyűjtöttünk arról, hogy mi van benne a képességprofiljukban, és mi nincs. Őket látjuk, olyannak, amilyenek, nem vetítünk rájuk képeket. Az emberekkel szemben azonban másképp működünk. Miért?

Egyrészt azért, mert a növényeket, állatokat, tárgyakat lényegében pénzen megvehetjük, tehát viszonylag könnyű az útja a „beszerzésüknek”, illetve ugyanígy könnyen meg tudunk szabadulni tőlük. Még az állatoktól is meg lehet könnyen válni, van annak emberséges útja is. Sőt, válogathatunk is, vágyaink, igényeink szerint.

Embert, pláne „megfelelő” embert „szerezni” viszont nem könnyű. Mert a másik embernek is van szabad döntési joga, hogy akar-e minket. A páfrány a virágboltban nem szólhat bele, hogy megvehetem-e őt, az aranyhörcsögnek sincs szavazati joga, egy embert azonban nem lehet „csak úgy”, egyoldalúan „megszerezni”.

Másrészt pedig azért nehéz elfogadni őket olyannak, amilyenek, mert nehézkes „beszerzésük” miatt mondhatni „hiánycikkek”. Tehát mire találkozunk valakivel, addigra már annyi vágyunk, igényünk, elvárásunk és szükségletünk keletkezett, hogy azokat azonnal rájuk is zúdítjuk. Ezáltal nem azt a képet nézzük, amit ők valójában mutatnak, hanem vetítővászonnak tekintve őket rájuk vetítjük a jó előre megformált vágyálmunkat. Ez érvényes lehet emberek által definiált helyzetekre is.

Lélekhajó

Három példa.

Munkavállalás

Tudom, hogy ez a munka nekem nem lenne jó, mert magát a tevékenységet meg fogom szenvedni, vagy tudom, hogy ezzel az emberrel nem fogok jól kijönni, mert annyira már megismertem, tudom, hogy napi négy órát kell utaznom, mert messze van, tudom, hogy mindezek miatt hamar ki fogok purcanni, de elvállalom, mert kell a pénz, mert kell, hogy legyen munkám [szükséglet]. És meg is magyarázom magamnak, hogy nem is lesz ez olyan rossz, hogy mások is csinálják és nem halnak bele, nem is olyan kimerítő stb.

Párkapcsolat, különösen „újrakezdők” esete

love-1244217_640Tudom, hogy címeres gazember, tudom, hogy mire képes, mert bántott már engem is eleget, tudom (tudhatnám!), hogy hol vannak a határai, miben jó és mire nem alkalmas, ám én annyira akarok már egy kapcsolatot, annyira szerelmes akarok lenni, annyira akarok kézen fogva sétálni valakivel, hogy belemegyek, mert hát csak ő van itt. Rávetítek minden szépet-jót, pedig ha nem vetítenék, láthatnám, mit lehet és mit nem lehet tőle várni.

Gyerekek

Gyakori, enyhétől a nagyon súlyosig terjedő mértékben, hogy a szülő nem megismerni, hanem megalkotni akarja a gyermekét. Nem nézi, hogy a gyerek minek örül, miben jó, mitől érzi jól magát, és mi az, ami fárasztja, taszítja, untatja, terheli. Nem, inkább rávetíti a vágyait, tehát ha anyuka valaha balerina szeretett volna lenni, akkor a kislány akkor is táncolni fog, ha minden percét utálja, és helyette szívesen rajzolna, énekelne. Vagy a kisfiú „azért van” (!), hogy majd vigye tovább az orvosi praxist, kit érdekel, hogy elájul a vértől, viszont műszaki zseni, netán sztárséf lehetne.

A nehézség tehát vágyainkból ered, melyek elvakítanak. Hogy miként lehet mégis elfogadni? Ezzel folytatjuk.

Major Virág

Energetikai tréner, spirituális tanácsadó

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás