Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró… Mikulásvárás régen. Olvasónk visszaemlékezése

hirdetés

Amikor a szüleid, a nagy- és dédszüleid gyerekek voltak, ugyanúgy várták a Mikulást, mint te gyerekként, vagy ahogy most a gyereke(i)d, az unoká(i)d… Mennyi minden változott! Gondolj csak a Mikulás-csomag tartalmára!

Régen egy-két szem mandarin is csodaszámba ment, a sztaniolpapírba csomagolt házi készítésű szaloncukor is kincsnek számított. És a csomagban tényleg volt dió, alma, mogyoró. 

A Mikulásvárást beárnyékolta a félsz; még az én gyerekkoromban – a nyolcvanas években – is divat volt azzal riogatni a kicsiket, hogy ha rosszak, a zsákjukban elviszik őket a krampuszok. A Mikulás mostanra jóságos, bőkezű öregúrrá szelídült, gonosz krampuszok helyett szorgos manókkal készül éves – kimerítő – munkanapjára.

Olvasónk, Gyöngyi megosztotta velünk gyerekkori emlékeit.

mikulas_kepeslap1

Amikor mi kicsik voltunk (1950-es évek), december 6-át csak Mikulás napjának neveztük. Napokkal előtte már izgalomban voltunk. Mikor elérkezett a nap, az utcában sötétedés után hallani lehetett hallani az ördögök, krampuszok láncának csörgését. Minden gyerekhez személyesen ment a Mikulás.

Akkoriban nem raktunk ki ablakba cipőt, csizmát, mert a Mikulás maga zörgetett be hozzánk, hol egyedül, hol másodmagával jött. Kezében egy hosszú bot volt, arra támaszkodott, a hátán egy teli és egy üres zsák volt. Közben a társa meg-megzörgette a láncát, meg-meglobogtatta a kezében lévő virgácsot, ami nagyobb volt a mostaniaknál, ágseprűhöz hasonlított. A lakásban leültek, és minden gyerektől külön megkérdezték, jók voltunk-e, megesszük-e rendesen az ebédet, szót fogadunk-e a szüleinknek. Mi persze mindenre nagy buzgalommal igennel válaszoltunk.

Megkérdezték a szüleinket is, hogy tényleg jók vagyunk-e. “Mikulás bácsi ezek jó gyerekek, ne vigye el őket!” – mondták erre.

Akkor a Mikulás letette először az üres zsákot.

– Na jó, akkor erre most nem lesz szükség, nem viszem el egyik gyereket sem, mert még a spenótot is megeszik legközelebb. Megígéritek? 

– Igeeen! – mondtuk mi.

– Visszajövünk, megfigyeljük, hogy így lesz-e?

Azután a Mikulás kibontotta a teli zsákot, és odaadta az ajándékainkat; a piros mikulászacskókban néhány csoki és 1-2 mandarin lapult. Persze mielőtt megkaptuk volna, énekeltetett, szavaltatott bennünket. Majd nagy lánccsörgetés kíséretében távoztak.

“Még sok helyre kell ám mennünk” – búcsúztak.

Jó volt hinni a Mikulásban. 

Mesterházy Mónika

Életszépítők Magazin alapító-főszerkesztő

Noha írni, olvasni mindig is szerettem, nem készültem az újságírói pályára. Gyerekkoromat a zene töltötte ki (harmóniumon, orgonán játszottam), érdekeltek a művészetek. Kreatív irányultságom ellenére érettségi után úgy döntöttem, hogy hivatásos segítő leszek. A sors azonban más irányba terelt; főiskolásként egy napilap szerkesztőségében kötöttem ki, így lettem végül "médiás". Végzettségeim szerint diplomás szociális munkás, kiadványszerkesztő, újságíró, intézményi kommunikátor vagyok. A munkában igyekszem az érdeklődésemet követni. Sok minden érdekel, ezek esszenciája ölt formát az Életszépítők Magazinban.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...