Örökre befogadni. Ki az igazi? Aki megszüli, vagy aki neveli?

hirdetés

Azt szoktam mondani, hogy a gyerekeimnek van szülőanyja, aki a világra hozta őket, és én, aki látom őket felnőni, vagyok az édesanyjuk…

Mindkét gyermekünk nyílt örökbefogadással érkezett hozzánk. Az örökbefogadásnak ezt a formáját civil szervezetek bonyolítják, és újszülött babák érkezhetnek meg így az új családjukba. A nyílt örökbefogadás révén személyesen találkozhattunk az életet adóval (a szülőanyával, a vér szerinti anyával).

Vannak, akik félnek ettől az úttól,

mert tartanak attól, hogy az anya, vagy annak a családja később zaklatni, vagy anyagilag zsarolni fogja őket, hisz ismeri a befogadó család címét és személyes adatát.

A racionális félelmek mellett én mégis örültem annak, hogy létezik ilyen. Egyszerűen kíváncsi voltam arra az asszonyra, aki nekünk ajándékozza, ránk bízza a gyermekét. És tudtam, hogy a kicsinek is, és nekünk is csak jó lehet, ha minél hamarabb találkozunk. Titkos örökbefogadásnál a gyerekek heteket, hónapokat, éveket tölthetnek el állami gondozásban, átmeneti helyszíneken. Még a kórházban hagyott, vagy inkubátorba tett újszülöttek is.

A 36. terhességi héten találkoztunk azzal a félénk, csendes, nagyon nehéz helyzetben élő, és rendkívülien szép asszonnyal, akitől Simont kaptuk. Megengedte, hogy ott legyek a szülésnél, hogy vele „vajúdjak”.

A férjemmel privát babás kórtermet kaptunk, és Simonnal hármasban tölthettük el azt a néhány kórházi napot. Sem pénz, sem előkészület nem kellett hozzá – a békéscsabai kórház angyali dolgozói mindezt lehetővé tették, mikor az éjszaka közepén megérkeztünk hozzájuk. Mire Simont hazahoztuk, belénk ivódott minden vonása, orr ráncolása, és felismertük a többi baba közt a sírását.

Manka mindkét vér szerinti szülőjével megismerkedhettünk, a 33. terhességi héten. A kedves arcú, sápadt fiatal nővel, és a betyár jóképű apa-sráccal való találkozás megható volt, és lelkesen tudtunk igent mondani az ő kisbabájukra is. Manka születését sajnos 5 perccel lekéstük – annyira gyorsan érkezett, hogy egyszerűen nem értünk oda időben a kecskeméti kórházba, de öt naposan már ő is itthon volt velünk.

És az anyai érzés jött velük együtt.

Azt hiszem, aki babára vágyik, az már minden kisgyermek arcba bele tud feledkezni, és elmerülni a kicsik jellegzetesen fürkésző tekintetében. Mások gyerekeit dajkálva viszont mindig ott volt bennem egy pici távolságtartás, egy pici fegyelem. Simont és Mankát a karomba véve azonban tudtam, hogy ők rám lettek bízva. Hogy én leszek ott, ha elalszanak, és ha felébrednek. Ha sírnak, vagy kacagnak. Én ügyetlenkedek az első fürdetéseknél, sírok velük, amikor oltást kapnak, én aggódom, ha lázasak, vagy ha túl magasra kapaszkodnak a mászókán. Az én hangommal, és az én érintésemmel fognak a legtöbbet találkozni, és engem fognak utálni, ha nem engedem el őket egy vágyott buliba.

Tisztelem azt a két asszonyt, akik által anyává válhattam.

Nem mentek abortuszra, nem próbáltak semmilyen eszközzel kárt okozni a magzatuknak, terhesgondozásra jártak, és igyekeztek vigyázni magukra a várandósság alatt. Anyagi helyzetük és életkörülményeik miatt a gyámügy nem engedte volna meg nekik, hogy hazavigyék a kicsiket. Dönthettek volna úgy, hogy gyerekeik állami gondozásba kerülnek, és hitegethették volna magukat azzal, hogy ha jobbra fordul a sorsuk, majd magukhoz veszik őket. Egyszer… Ehelyett vállalták azt, hogy védőnőhöz és alapítványhoz fordulnak, és egy szülőtárs gondjaira bízzák a gyermeküket. Vállalták velünk a személyes találkozást. Vállalták a kórházi körülmények között való, biztonságos, felelősségteljes szülést – annak ellenére, hogy szimpátiát és támogatást nem igazán kapnak a (legjobb lelkű) kórházi személyzettől sem. És vállalták 3 nappal a szülés után a gyámügyi procedúrát, amikor hivatalosan és végleg és visszafordíthatatlanul lemondanak minden szülői jogukról.

Ez is törődés és szeretet.

Elengedték a gyermekeiket, hogy jobb életük és több lehetőségük legyen annál, mint amit ők adni tudnak nekik. Hogy kikerülhessenek a mélyszegénységből, a kudarcos életvezetésű családi közegből.

„Társadalmi paradoxon, hogy az abortuszt lelkiismeretileg könnyebb feldolgozni, mert a társadalom könnyebben elfogadja, mint ha valaki örökbe adja a gyerekét. Pedig az utóbbi erkölcsileg felelősebb döntés. Aki abortuszon esik át, biztosan talál a környezetében olyan nőket, akik ezt szintén megélték. És egy átlagos körben nem akkora tabu, erről lehet beszélni. De elképzelhetetlen, hogy valaki egy társaságban elmondja, hogy ja, én meg örökbe adtam a gyereket.” (Mészáros Krisztina klinikai szakpszichológus)

Simon és Manka tudni fogja mindezt. Mesélni fogunk róla nekik, mert a gyerekek a „levegőből” is leveszik az igazságot. Nem kell hozzá az aranyos Joli néni az utca végéből, aki merő jóindulatból közli a 80 évével, hogy „micsoda tisztességes gyerek lett belőletek, pedig az anyátok eldobott”. És azt sem kell megvárni, hogy éles eszű kisóvodásként majd megkérdezzék: „Anya, nekem miért nem mondják, hogy tisztára olyan a szemem, mint a tiéd vagy apáé?” Készülni kell az olyan jellegű kérdésekre is, hogy „én a te hasadból jöttem ki, ugye?”

Hazudni nem szabad, és még csak zavarba jönni sem a témától,

mert a gyerekeknek különös képességeik vannak, és könnyen ráéreznek a tabutémára. Ha konkrétan nem is, az érzések szintjén tudják, hogy valami titok lappang körülöttük. Senkinek ne legyen az az illúziója, hogy fontos kérdésekben becsaphatja a gyereket.

Teljesen természetes a számomra, hogy Simon és Manka később kérdéseket tesznek majd fel a származási családjukról. Ez nem az én elárulásom lesz, nem hálátlanság, hanem teljesen természetes dolog, hisz az identitásuk része az, ahogyan fogantak és születtek.

Tíz éve kötelező felkészítő tanfolyamot végezni azoknak, akik örökbe szeretnének fogadni. Ott szó esik minderről, és ezáltal több a sikeres örökbefogadás.

Amit másképp csinálnék…

Lenne bátorságom előre több verset megtanulni. Mert így csak József Attila Altatóját és az Öreg néne őzikéjét tudom elalváskor fejből, lámpafény nélkül elmondani.

Mikor, és hogyan kell elmondani, hogy ők örökbe fogadottak? Lehet-e szoptatni egy örökbe fogadott gyereket? Miért fontos, hogy a vérszerinti anyáról közvetített kép pozitív legyen? Miért fontos a meddőség elgyászolása? Szabad-e elfáradni és ingerültnek lenni, mikor annyi éve vágytál az anyaságra? Ha érkeznek olvasói kérdések, szívesen folytatom az örökbefogadás témáját.

Fotók: Hajdrák Tímea

Bíró Rita

Önismereti és örökbefogadási mentor

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam. Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
1 hozzászólás
  1. Nekem nagyon keson adatott meg a gyermekaldas. Sokszor gondolok arra hogy ez a legcsocdalatossabb dolog amit nó kaphar az élettöl. De felnezek azokra akik orokbe fogadnak es öszinte szeretettel becsúletes embert nevelnek.

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás