Otthon könyvek nélkül? Miért ad érzelmi biztonságot a házi könyvespolc?
Az elmúlt évtizedekben jól látható mértékben csökkent a házi könyvtárak mérete. Míg 1978-ban a megkérdezettek 40, 1996-ban már 60%-a mondta azt, hogy 100 kötetnél több van otthon, 2019-re viszont ez az arány alig több mint 25%-ra csökkent. Mindamellett a magyar háztartások majdnem háromnegyede kevesebb mint 100 könyvvel rendelkezik, a gyerekes családok öt százalékánál pedig nincs egyetlen kötet sem…
Az adatok Tóth Máté: A könyvtárak társadalmi szerepei empirikus kutatási adatok tükrében c. 2022-es tanulmányából valók.
Néhány éve történt, valós eset. Alsós osztályát faggatta a tanítónő, arra volt kíváncsi, hány könyvük van a gyerekeknek, a szülőknek? Az egyik gyermek gyanútlanul rávágta: több ezer. Erre a tanítónő megrázta a fejét, és az osztály előtt ennyit mondott: „ugyan már, ne hazudj, csak a könyvtárakban van ennyi könyv!”
Pedig a kisfiú otthonában tényleg sok könyv volt; neki is volt saját kis könyvtára, a szülei és a nagyszülei is szeretik, gyűjtik a könyveket.
Ez az eset is arra világít rá, hogy mennyire megváltoztak az olvasási szokásaink az elmúlt évtizedekben. Ma már annyira ritka a sok könyv egy lakásban, hogy egy kívülállónak hihetetlenül hangzik. Ha a kívülálló pedagógus, még akkor is…
Miért szorulhattak a háttérbe a könyvek?
Az elmúlt évtizedekben átalakultak a lakberendezési szokások és a lakhatási körülmények is. A faltól falig érő, nehéz szekrénysorokat felváltották a szellős, minimalista terek. Sok fiatal vagy kisgyerekes család kisebb alapterületű lakásokban él, ahol minden négyzetméter számít. A könyv pedig helyet foglal, port gyűjt, és költözéskor nehéz dobozolni.
Az e-könyvek (e-bookok) megjelenése alapjaiban forgatta fel az olvasási és könyvvásárlási szokásainkat. Bár sokan hiányolják a papír illatát és a lapozás élményét, a digitális olvasás olyan praktikus előnyöket nyújt, amelyek miatt milliók váltottak rá.
Az ismeretszerzés és a szórakozás forrása átkerült az online térbe. Egyetlen e-könyv olvasón vagy táblagépen több ezer kötet fér el anélkül, hogy helyet foglalna a szobában. Emellett a gyors információéhséget ma már az internet, a podcastok és a közösségi média elégítik ki, a könyvek fizikai birtoklásának presztízse jelentősen lecsökkent.
Nem mehetünk el a gazdasági okok mellett sem. Egy új kiadású puha- vagy keménytáblás könyv ára ma már komoly tétel lehet a családi költségvetésben. Sok háztartásban a mindennapi megélhetés mellett a könyvvásárlás háttérbe szorul, vagy kikerül a prioritások közül.
Nemrég olyan jelenetnek voltam tanúja egy könyvesboltban, ami egyszerre kicsit kínos volt, ugyanakkor felemelő is.
A pénztárnál várakozva figyeltem fel egy nőre, aki a megszokott kimért vásárlói magatartást félredobva, féktelen, gyermeki örömmel szorított a mellkasához egy könyvet. Szó szerint ölelgette azt a könyvet, az arcára kendőzetlen gyermeki öröm ült ki. A körülötte állók – köztük én is – zavartan, diszkréten figyeltük a jelenetet. A nő nem egy újabb használati tárgyat vett meg, hanem a saját öröméért, belső békéjéért fizetett a kasszánál. A könyvrajongók nyilván ismerik az érzést, még ha nem is mutatják a vágyott könyv iránti örömüket ilyen látványosan nyilvános helyen.
Sokunknak a könyv ma is az egyik legtisztább örömforrás.
A fent idézett tanulmányból számomra a legaggasztóbb adat talán az a bizonyos 5%. Azok a gyerekes családok, ahol egyetlen könyv sincs a lakásban. Az olvasóvá válás ugyanis nem az iskolai kötelező olvasmányoknál kezdődik, hanem ott, amikor a gyermek látja a szüleit olvasni, vagy ha este, elalvás előtt mesekönyvből olvasnak neki. Ha egy gyerek olyan környezetben nő fel, ahol nincsenek lapozható mesék, nehezebben válik belőle olvasó felnőtt.
A rendszeres mesélés során a gyerek szókincse szinte észrevétlenül gazdagodik, a képzelőereje szabadon szárnyalhat, és megtanul mélyen, türelemmel figyelni. Ám a legfontosabb mégis az a láthatatlan kötelék, ami ilyenkor létrejön: a könyv a szülői hanggal, a biztonsággal és a közös figyelemmel kapcsolódik össze a fejében. Aki gyerekként megtapasztalta ezt a nyugalmat, az felnőttként sem csak szavakat lát a lapokon, hanem egy bármikor felnyitható védőhálót a világ zajával szemben.
A világ változik, értem, és ezt el kell fogadni. Az okos, gimnazista fiam is folyton azt hajtja, ha nógatom: az ő korosztálya már nem olvas! Az irodalomórákon – tisztelet a kevés kivételnek – senki sem figyel. A mai gyerekek, tinik világából a nyomtatott könyveket szinte teljesen kiszorította az okostelefon, a 0-24 órában elérhető TikTok-videók, az Instagram, a gyors és felszínes tartalomfogyasztás világa. A könyvolvasáshoz szükséges lassú, elmélyült figyelem nem az erősségük. Ez a generáció nem a szavak szeretetét veszítette el, hanem a csöndet és a türelmet…
A könyvespolc hiánya a legkevésbé sem esztétikai kérdés. A könyv jelenléte észrevétlenül nevel. Az a gyerek, aki látja a szüleit olvasni, és akinek a szobájában ott vannak a mesekönyvek, nem „megtanul” olvasni az iskolában, kötelező elvárásként, hanem belenő az olvasás élményébe.
Számomra a házi könyvtár mindig is egyfajta otthonosságot, biztonságot jelentett. A könyvekkel teli polcok látványa nélkül el sem tudnám képzelni az életterem. Bár elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák, és a mai világban sokaknak a szellős, könyvmentes terek adják a nyugalmat, azért bevallom: számomra furcsa, szinte idegen lenne egy olyan otthonban élni, ahol egyetlen egy könyv sincs vagy akár csak pár darab. A falak mentén sorakozó kötetek számomra nem porfogók, hanem csendes társak. És ha nem is veszem kézbe őket minden nap, a tudat, hogy ott vannak körülöttem, megnyugtatóak. Olyan ez, mint egy jó társaság: már az is elég a jó közérzethez, hogy egy szobában vagyunk.
Nehéz belegondolni, hogy a mai, kijelzőkhöz szokott tinik generációja hogyan találja majd meg a belső csendjét és az elmélyülés képességét felnőttként az egyre gyorsuló világban.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az Életszépítők Magazint (eletszepitok.hu) 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom iskolai környezetben. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) tagjaként szakmai érdeklődésem elsősorban az Idősügyi és Szociális Párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály témaköreihez kötődik.
