Sárdi János: kékfestőnek lenni Isten áldása. Hazánk legidősebb kékfestő mesterénél jártunk

hirdetés

Régen a sváb lakosság hétköznapi ruhái, ma inkább terítők, párnahuzatok, függönyök készülnek a kékfestő textíliákból. Ha azt mondjuk, hogy a kékfestő mesterség kihalóban lévő szakma, egyáltalán nem túlzunk. Hazánk legidősebb kékfestő mestere, Sárdi János Nagynyárádon él – hét évtizede nyitotta meg a műhelyét, és ha az egészségi állapota engedi, még mindig szívesen hódol a hivatásának, szenvedélyének.

Sárdi János 1920. június 3-án született Mohácson. Nagyszülei jómódú földművesek voltak. Nagyanyja javaslatára választotta a kékfestő mesterséget. Inas éveit Auth Rezső bólyi kékfestő mesternél töltötte. Két év alatt két mesterséget sajátított el, a kékfestést és az anyagfestést. Segédévei során Budapesten a kékfestő, kelmefestő és vegytisztító és fonalfestő mesterségeket is kitanulta. 1947-ben mestervizsgát tett, majd a következő évben iparengedélyt szerzett és létrehozta műhelyét Nagynyárádon. 1979-ben megkapta a Kiváló Kisiparos kitüntetés arany fokozatát, 1985-ben elnyerte a népi iparművész címet, ’88-ban a népművészet mestere lett. 1994-ben a Baranya Megyei Közgyűlés művészeti díjjal tüntette ki, 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

– Kékfestőnek lenni Isten áldása – vallja Sárdi János, akinek munkaszeretete, hivatástudata ámulatba ejtő. Patinás műhelye hat évtizednyi alkotómunka lenyomatát őrzi.

Nagynyárádi falurészlet

Ebben a kis utcában lakik a mester. A háttérben látható szalmabábu Sárdi János által készített kékfestő kelmét visel, ahogy a templomkertbe állított szalmabálapár is. A Mohácstól 12 kilométerre található, 800 lakosú Nagynyárád a mester révén vált országosan, sőt, határon túl is ismertté, hosszú évtizedek óta látogatók – magyarok és külföldiek – tucatjai fordulnak meg a kékfestőműhelyben.

Sárdi János munkássága előtt tisztelegve 1999 óta Nagynyárád minden nyáron megrendezi az Országos Kékfestő Fesztivált.

Érdemes néhány szót ejteni a falu templomáról. A Szűz Mária Szent Neve díszes barokk templom Mária Terézia uralkodása alatt épült. Építése 1757-ben kezdődött és közel 10 évig tartott – az ország egyik legszebb barokk építészeti alkotása, tervezője Fischer von Erlach építész. A templom az I. világháborút átvészelte, ám a II. világháború idején erősen megrongálódott. Az ötvenes évek derekán építették újjá. Nemrégiben uniós forrásokból gyönyörűen felújították a front homlokzatát, ám a rendelkezésre álló összeg nem volt elegendő ahhoz, hogy a templom egészét renoválják, ezért jelenleg a templom oldalfalai, a torony hátsó oldalai régi állapotukban láthatók.

A kékfestőműhely

Sárdi János kékfestő mester egy régi nyomódúcot tart a kezében. A textil mintázáshoz használják. Nyomódúchoz a félkemény gyümölcsfák a legjobbak – mondja a mester -, az általában rendkívül aprólékos mintázatot sok-sok apró réztű és méretre vágott, hajlítható rézlemezekből alakítják ki. A nyomómintának nemcsak szépnek, de egyenletesnek is kell lennie – elkészítése kiváló rajzkészséget és manuális készségeket igényel. Ha például címer vagy felirat kerül a dúcra, tükörfordításban kell a mintát kialakítani. Sárdi János napjainkban is készít megrendelésre nyomódúcokat – a műhelyében többféle méretben szebbnél szebb változatokat láthatunk.

Nagyjából 500 darabos mintakészletének egyik részét régi, bezárt kékfestőműhelyekből vásárolta, de nagyon sokat saját maga készített. A legtöbb nyomódúc – lenyűgöző kétkezi munka eredménye – 100 év körüli, de vannak 150-160 évesek is.

Az ún. tele mintákhoz a rézlemezeket kőkemény szilárdságúra száradó masszával töltik ki. Régen gyantát használtak, de a puha és sérülékeny anyag minden használat után újratöltést és felületkezelést igényelt.

A műhely ezen részében végzi a mester a kelme mintázását. Sárdi János szinte kizárólagosan kézi nyomással, nyomódúcokkal állította elő a hagyományos indigóval és a búzavirágkék színű indantrén festéssel készült termékeit. A műhelyben nyomon követhetők a kékfestészet munkafolyamatai, a kifőzés, a keményítés, a pámolás, a mintázás, a festés, a mosás, a mángorlás. Máig működő muzeális értékű gépeket is láthatnak a látogatók a mesternél, köztük az 1888-ban gyártott nyomógépet.

A kékfestés folyamatáról itt olvasható részletes ismertető >>

Három másik műhelyrészben 1880-ban méterárukhoz gyártott – eredetileg gőzmeghajtású, ma villanyüzemű – mintázó, valamint egy 120 év körüli mángorlógép (ld. lenti kép) látható, egy további helyiségben pedig két három méter mély festőkád, szárító- és mosóberendezés.

A következő képen Sárdi János látható a feleségével. Ő volt a mester jobb keze – nyolc éve hunyt el.

– Minden szakmának megvannak a nehézségei, de meg kell találni benne a szépséget is. Tudni kell bánni az anyagokkal s ettől szép egy szakma, hogy ismerjük minden kicsi részletéig.

Annak ellenére, hogy nagyon nehéz inaséveim voltak, hálás vagyok, mert mindazok az élmények hozzájárultak ahhoz, hogy most az lettem, ami vagyok. Többek között arra gondolok, hogy a bólyi mesterem nagyon szigorú volt. Sokat nem lehetett tőle ugyan tanulni, de szakmailag nagyon jó volt a pesti mesterem, aki viszont nagy tudású kelmefestő volt, gyapjat is megtanultam tőle festeni, ami szintén hasznomra vált. Jó volt az ínséges idő, a háború arra, hogy az aratás, cséplés során megerősödtem, az állóképességemet annak köszönhetem. Az önállóságom kezdetén jelentkező piaci nehézségek pedig arra voltak jók, hogy rávezettek arra, hogy különleges minőségű árut készítsek. Ma már ilyen problémák nincsenek, mert alig vagyunk egy páran már, nincs vetélytárs, ha rossz minőségű árut készítenék, annak eladásával sem volna probléma, de büszke vagyok arra, amit erkölcsileg és más téren is elértem, ezt mind a munkámnak köszönhetem. És ami még fontosabb, hogy biztos, szertő családi háttér segített egész életemben. A nagyszüleim, a szüleim, és a párom, mert enélkül én aligha tudtam volna ezt az eredményes életutat így végig járni.

***

Ha tetszett, olvasd el ezt is!

Akinek Isten ecsetet adott a kezébe. Alkotni mindhalálig: 95 éves Csonka Ernő szombathelyi festőművész

Akinek Isten ecsetet adott a kezébe. Alkotni mindhalálig: 95 éves Csonka Ernő szombathelyi festőművész

Mesterházy Mónika

Életszépítők Magazin alapító-főszerkesztő

Noha írni, olvasni mindig is szerettem, nem készültem az újságírói pályára. Gyerekkoromat a zene töltötte ki (harmóniumon, orgonán játszottam), érdekeltek a művészetek. Kreatív irányultságom ellenére érettségi után úgy döntöttem, hogy hivatásos segítő leszek. A sors azonban más irányba terelt; főiskolásként egy napilap szerkesztőségében kötöttem ki, így lettem végül "médiás". Végzettségeim szerint diplomás szociális munkás, kiadványszerkesztő, újságíró, intézményi kommunikátor vagyok. A munkában igyekszem az érdeklődésemet követni. Sok minden érdekel, ezek esszenciája ölt formát az Életszépítők Magazinban.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás