Az egyetlen esélyünk, hogy emberek maradjunk, és vélhetően ez is a dolgunk a világban

hirdetés

hirdetés

Vajon mikor érte el az a kegyes pillanat Nemes Jeles László homlokát, ami után kibomlott a fantáziájában néhány kép, néhány élesen felragyogó, mégis rendkívül komor hangulatú ötlet és apró részleteiben ott volt a film, a Saul fia, ami most fesztiváli termek nyílt színi ünneplésévé változott, ovációvá, díjesővé, amit elsőfilmes rendezőként éppen elég szelíd mosollyal és józan tisztánlátással viselni. A fogantatás pillanata, az élet legnagyobb történése és attól kezdődően hihetetlen erő, hit és megszállottság kell ahhoz, hogy a mű ne csupán Nemes László képzeletében, álmaiban játszódjon le szinte kockáról, kockára, minden áldott nap és éjjel, hanem végül ott legyen a valóságos mozivásznon is.

Nemes már 2011-ben öt hónapig Párizsban, Clara Royer írónő segítségével fejleszthette a filmötletet, hogy végül elkészíthesse a forgatókönyvet, ami akkor még az S. K. munkacímet viselte, utalva a tervezett főszereplő Saul Kaminski nevére. Aztán maga a filmterv 2012-ben a szarajevói filmfesztiválon Living Pictures-díjat kapott, majd a betonkemény és kimerítő 30 napos forgatást követően végül 2015-ben jutott el az alkotás Cannes-ba, ahol mindjárt elnyerte a fesztivál nagydíját. (A 73. Golden Globe-gála díjkiosztó rendezvényén első magyar alkotásként elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat, a 88. Oscar-gálán pedig ott lesz a legjobb idegen nyelvű film díjáért versengők között. A szerk.)

Vagyis több, mint 4 év munkája a Saul fia, de még mindig nem hagy nyugodni a kérdés, hogy mikor jött el vajon az a pillanat, amikor Nemes Jeles László eldöntötte, olyan képi világot teremt, ami valójában egy emberre, annak arcára és rezdüléseire fókuszál, vagyis a végletekig beszűkíti a teret, ami nyilván a befogadást olyan módon nehezíti, hogy rendkívül nyomasztóvá teszi az élményt, már-már elviselhetetlenné. Ám megnézve a filmet, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a rendező és fantasztikus alkotótársa, Erdély Mátyás operatőr, nem is tehettek mást.

sfiaA film ürügye, előhívója a haláltáborokban működő Sonderkommandó, ami akár egy könnyebb, látványosabb irányba is elvihette volna Nemeséket, hiszen az Auschwitz-Birkenaui táborban 1944-ben felkelést robbantottak ki a sonderkommandósok, sőt, a táborból is kitörtek.

A sondereseket kényszerítették, és csak öngyilkossággal lehetett „megúszni” a rájuk kimért feladatot, ami a haláltáborok egyik leginkább lélekölő munkájának számított. Ők voltak kötelesek segédkezni az elgázosított, és a krematóriumokban elégetett szerencsétlenek hamvainak eltüntetésében. De ez nem hozott számukra kegyelmet, pontosan tudták, hogy csak elodázhatják a saját halálukat, megmenekülni nem fognak. Azért sem, mivel élő tanúivá váltak a borzalmaknak, s mindenképpen meg kellett szabadulni tőlük, ezért négy hetenként a sonderkommandók tagjait is kivégezték. Auschwitzban 14 generáció szolgált végig a kommandóban és a 12. generáció tagjai kísérelték meg a kitörést, miután megtudták, hogy 1944 október 7-én végeznek velük. Néhányuknak sikerült megszökniük, de elfogták, és azonnal kivégezték őket. Azok közül a sonderesek közül, akik a felkelésben nem haltak meg, kétszázat levetkőztettek, majd hason kellett feküdniük, és főbe lőtték valamennyit. Körülbelül félezer kommandóst gyilkoltak meg ezen a napon.

Így talán már jobban érthető, hogy a másfél nap történetét elbeszélő film nem is készülhetett másképpen, mint ezzel a beszűkült képi világgal, amelyben a többi szereplő, a sorban érkező transzportok tagjai, a hullák csak felfénylő, homályos háttérképek, miként maga a lázadás is homályba vész, mert a lényeg Saul arcának és szándékainak nyomon követése, ebben a leszűkült térben és leszűkült időben. Ahol a napi, dermesztően iparszerű munkától és a főkápók kegyetlenkedéseitől megtört Saul Ausländer, miután az egyik halott, kamasz fiúban fölismeri a fiát, semmi mással nem törődik többé, mint az örök emberi paranccsal, hogy a halottat, pláne a fiát, el kell temetni, s elmondatni egy rabbival a holttest mellett a kaddist, tehát találnia kell egy rabbit is a táborban, aki vállalja mindezt.

Mit lehetne mást tenni, mi lehetne még az egyetlen emberi cselekedet a neki kimért néhány napban, mint úgy hagyni itt ezt a világot, hogy utoljára még tesz valami emberhez méltó, nemes dolgot. Mániákusan csak ebbe az irányba tör, mániákusan nem törődik sem a közelébe tomboló halállal, ami bármelyik pillanatban kiránthatja a sorból és magával ragadhatja, s igazán a felkeléssel sem törődik, mert tudja, hogy mi lesz a vége, semmi más nem érdekli, mint az utolsó emberi parancs szerint végrehajtott jó cselekedet. Hisz így maradhat ember, a halál árnyékában.

A Saul fia képi világa, az örökös félhomály, a megsemmisítés és megsemmisülés gyakorlott mozdulatai, a pusztulás hátborzongató hangjai csak felerősítik, hogy a kikerülhetetlen vég valami utolsó jóval oldható fel. Amihez persze kell egy meseszerű, csodás elem, hiszen nincs nekünk szóló üzenet, ha nincs a kamasz fiú holtteste, aki hihetetlen módon csupán félholtan kerül ki az elgázosításból, és egy német orvosnak kell átsegítenie a túlsó partra. De kikerül, és ezzel Saulnak ott az esély visszaszerezni valamicske méltóságot. A többieknek csak az adatik meg, hogy miként viszonyulnak Saul megszállottságához. Közömbösen, elítélően, vagy segítően. Aki segít, annak marad némi esélye az emberi halálhoz.

Hallom, persze, hogy hallom a filmhez fűződő megjegyzéseket, kritikákat, a hol túlzó felmagasztalásokat, a hol ugyanígy túlzó elmarasztalásokat. Valójában, ahogy Saul is csak arra bírt gondolni, hogy végül valami jót, emberit tegyen, és a többi nem számított, valószínű ebben is ott lehet az emberi mérce, hogy csak a jó, az előremutató számít, a többi nem.

Készült egy hihetetlenül tehetséges magyar film, aminek szívem szerint a legfontosabb üzenete, hogy meg kell próbálni a beszűkített térben és a beszűkített időben jót tenni. Ez az egyetlen esélyünk, hogy emberek maradjunk és vélhetően ez is a dolgunk a világban.

hirdetés

Fodor Sándor

Kommunikációs tanácsadó

Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. Az Életszépítők egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Mert Élet és mert Szép. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás