Szégyenben élni. Nem szeretett gyerekek küzdelmes felnőtté válása

hirdetés

hirdetés

Vilmos a második világháború kirobbanásának küszöbén született. 12 éves bátyja után szülei nem vártak több gyereket… Sem szívük, sem kenyerük nem volt már hozzá. Anyját megkeményítették az első világháborút követő évek, apja pedig megtört lelkű, tönkretett egészségű emberként tért haza a frontról. Vilmos épp elkezdte az általános iskolát, mikor édesapja meg is halt.

Élete első éveiben a kisfiú világát a háború rettenete, az éhezés, a folyamatos félelem, bizonytalanság, egy kemény, elzárkózó anya és egy kegyetlenkedő nagy testvér jelentette. Senkitől és semmitől nem számíthatott védelemre, támaszra. Anyja szíve sosem melegedett meg iránta; gyötörte, bántotta, és kimondhatatlanul sokszor kiabálta az arcába azt, hogy „nem vártalak!”.

Nem szeretett gyermekként Vilmos azt „tanulta meg” magáról, hogy vele valami nincs rendben. Hogy hibás, károsodott, értéktelen, kisebbrendű. Hisz anyja – aki a kisgyermek számára mindenható, sérthetetlen, és bölcs – ezt közvetítette felé.

Vilmos okos éltanuló lett; a tudás vált az első védőbástyájává. Megfogadta, hogy soha nem fogja felkészületlenül érni sem kérdés, sem támadás, sem érzelem. Bezárta a szívét örökre. Hogy ne lehessen többé kiszolgáltatott és gyenge. A szidalmak által ő maga is megtanulta az ítélkezést, a kritizálást, és a megvetést. Struktúrákat, kiszámíthatóságokat keresett kapaszkodóként, ezért dogmatikus lett, és előítéletes. Mindent ellenőrző főnök, apa és férj, aki hibáztatott, bírált, minősített. Ő soha nem tudott megfelelni az édesanyjának, így neki sem tudott megfelelni senki. Merev maximalista, aki saját magának sem kegyelmezett.

Vilmos olyan férfi lett, akivel „harcolni kell”. Kiprovokálja, kikényszeríti az ütközést, mert az az ismerős a számára; széttöri a békés hangulat varázsát, mert nem tud mit kezdeni vele.

Freud azt mondja, ami egykor megvéd, később az öl meg.

Vilmos sajnos kizárta életéből a meglepetés, a felfedezés, és a kaland örömét. Kizárta az elragadtatást, a szerelmet, az odaadó intimitást, a másokra és a világra való rácsodálkozást. Olyan asszonyt választott, aki az anyai mintáját vitte tovább… Apai példa híján pedig ő sem tudott mit kezdeni a fiával. Nem kapott lágyságot és ölelést, így nem tudott adni sem.

Vilmos a haláláig támogatta és ápolta az anyját. Nem ismeri fel (és nem ismeri el), de az utolsó pillanatig koldulta, vágyta az asszony szeretetét és elfogadását. Az utolsó találkozásukat kimerevített, feloldást nem hozó filmkockaként őrzi: belépett a kórterem ajtaján, anyja felnézett, arca csalódott grimaszba torzult és odavágta, hogy „nem téged vártalak!”

A szégyen sokszor álruhát ölt.

A fájdalom, és annak dühe kemény, bántó álarc mögé bújhat egy életen át. És (tudattalanul) szenved tőle az, aki hordja, és az is, aki szembesül vele. Sokaknak jut Vilmos-szerű édesapa. Az ő „karaktere” sajnos ismerős válasz a sorsra, ami neki jutott. Az ő generációjuk számára még felfoghatatlan volt az önismereti munka, a saját fájdalmukból való kijutás, de Vilmos fia már megtehette ezt. Érett férfiként mondott nem-et az apjával való harcolásra, és a neki való megfelelésre. Már nem ugrik a provokációira, csendes empátiával veszi körül a lassan 80 éves édesapját. A maga gyermekkora után nem tudja feltétlenül tisztelni Vilmost, de a sorsát igen. És már ez is rengeteget segít.

A szégyen az egyik legerősebb érzelem; egy olyan belső hang, amely megvető szavakat suttog, és gyanakvással mérgezi meg a legörömtelibb pillanatokat is.

 

„Jövök szégyentelen gondozóktól, elhagyatottságból,

nevetségességből, visszaélésből, elhanyagoltságból,

tökéletesítő rendszerekből.

Erőt nyerek a szülői düh sokkoló erejéből,

A testvérek kegyetlen megjegyzéseiből,

Más gyerekek gúnyoló megalázásaiból,

A tükörbeli visszaverődések félszegségéből,

A pofonból, a csípésből, a megrázásból, ami eltépi a bizalmat.”

(John Bradshaw: Mérgező szégyen a nevem)

 

hirdetés

Bíró Rita

Life coach, Points Of You tréner, örökbefogadási mentor

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam. Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás