Szerencsejáték életre-halálra. Miért lesz valaki betege a játéknak? Miért folytatja, ha mindig veszít? Miért kezdi el újra?

hirdetés

hirdetés

Szerencsejáték életre-halálra. Ezt a könyvet Fekete Péter, egykori játék-és alkoholfüggő írta. Ma már játékbetegekkel és azok hozzátartozóival dolgozik, segítői csoportokat alapított és addiktológus szakemberré vált.

Önmagáról ezt írja: Nemcsak játékbeteg, hanem alkoholista is vagyok… 24 évig cigiztem, helyenként láncdohányozva, a kávéfüggőségemtől a mai napig nem tudtam igazából megszabadulni… Arról már nem is beszélve, hogy jószerivel mindent csak végletesen tudok csinálni: vagy szenvedélyesen, vagy sehogy. Ez vonatkozik munkára, szerelemre, vitatkozásra, aggódásra, bizakodásra, csüggedésre, bármire… Szenvedélybeteg vagyok! Minden hátrányával és igazán nem sok áldásával együtt. Ez azt jelenti, hogy „gyárilag” hiányzik belőlem az arany középút, a ballaszt, az egyensúly. Egész életemre szóló feladat keresgélni és őrizgetni ezt a bizonyos középutat. Kivéve a kémiai szerek fogyasztását és a játékot. Ott a „nulla bevitel”, „nulla megoldás” az, ami biztosítja a továbbélésemet, középút nem létezik! Ebből nincs is gyógyulás, legfeljebb tünetmentesség…”

Miért lesz valaki betege a játéknak?

Miért folytatja, ha látja, hogy mindig csak veszít?

Miben reménykedik?

Miért nem hagyja abba, és miért kezdi el újra?

Mert a játék érzéstelenítheti a lelki fájdalmakat.

A nagy összegek kockáztatása olyan erős inger, ami jelentősen emeli az adrenalinszintet (háborúban az adrenalin eget verdeső szintje miatt sokan nem vették észre, hogy ellőtték a lábukat), és ezáltal eltereli a lelki problémák okozta fájdalmakat. Átmenetileg megszünteti a magányt, a csalódottságérzést, a félelmet, az önbizalomhiányt, az elhagyatottságot.

A játék sok tekintetben tehát hasonlóan hat, működik, mint az alkohol, vagy még inkább, mint a stimuláns drogok.

A heroinistákhoz hasonlóan a játék betegei kezdetben azért játszanak, hogy jobban érezzék magukat, egy bizonyos idő után pedig azért, hogy ne érezzék magukat rosszul. Szent meggyőződésem, hogy

a játékszenvedély az érzések manipulációjáról szól, és nem a pénzről. A pénznek az adrenalinszint feltornászásában van szerepe. Ez a magyarázata, hogy minél gazdagabb valaki, annál többet kockáztat; és hogy gyakorlatilag minden játékos a reális lehetőségeit meghaladó pénzben játszik.

A szakirodalom szerint három összetevő szükséges ahhoz, hogy valaki függővé váljon:

I. Genetikai hajlam

II. A környezeti hatások (más szóval a szociokulturális hatások) kedvezőtlen megléte. Ide tartozik elsősorban és mindenek felett a család, de tágabb értelemben az adott társadalomban uralkodó értékek, hiedelmek, minták is

III. A szer (esetünkben a játékgép vagy a kaszinó) elérhetősége

Az a határozott véleményem, hogy a balhés, hideg-rideg gyermekkor, a gyermek szülők általi elhagyása (akar fizikailag, akar „csak” lelkileg), a nevelőintézeti lét, a szülők nemtörődömsége, vagy éppenséggel túlzott rátelepedése (ami egyúttal a gyermek természetes önállósodásának, felnövekvésének megakadályozását is jelenti), mind-mind nagyobb súlyú esemény a szenvedélybeteggé válás szempontjából, mint a genetikai hajlam.

Nézzük, milyen egy tipikus játékos?

Amikor „játékost” írok, mindig szerencsejátékost értek rajta, aki pénzt kockáztat: ennek a dolgozatnak nem témája a számítógépes játékoktól való függőség!

Nos, a játékosok zöme általában 25–50 év közötti férfi, aki a betegség végkifejlete előtti időszakig viszonylag jól tudja álcázni a betegségét a külvilág elől. (Néhány évig általában a saját családja elől is sikerül eltitkolnia.) Gyakran az átlagosnál jóval gyorsabb észjárású, kiváló üzleti érzékkel megáldott ember, aki sok dologhoz tehetséggel fog hozzá, ám már gyermekkorától jellemző rá az, hogy szinte soha, vagy a lehető legritkábban képes véghezvinni egy tervet az elejétől a végéig.

A legtöbb játékos sportolt, vagy nagyon erősen vonzódik a sporthoz. Sokuk „aranypofa”, és bárkivel hamar tud kontaktust teremteni, jó a rábeszélőképességük. (Erre a kölcsönök felvételekor égető szükségük is van.)

A legeslegtöbben jó szakemberek, s kellően hiúak is ahhoz, hogy általában viszonylag magas megbecsültséget vívjanak ki maguknak a szakmájukban, a munkahelyükön. Szeretnek dolgozni, gyakran a munka a másik szenvedélybetegségük, és felváltva „használják” ezt a két addikciót: amikor éppen nem játszanak, akkor őrült módon munkálkodnak. Ez egyben a felépülés legnagyobb akadálya. A terápiára is (részben) azért van szükség, hogy ne tudjanak elkezdeni „ezerrel” dolgozni.

A játékosoknak általában van feleségük, vagy élettársuk, aki a legtöbbször egy helyes-kedves, túlaggódó, csökkent önbizalmú, de az esetek döntő többségében csinos hölgy.

A játékosok többsége vagy túl durva, vagy túl nyámnyila apával, és túlkontrolláló, aggodalmaskodó, a családfői szerepet magára vállaló anyukával rendelkezik, akik a „tipikus” esetben megnehezítik fiacskájuk önállósulását, és törekszenek beleszólni annak életébe. „Cserébe” mindig megmentik a gyereket anyagilag – imigyen hozzájárulva a játék fennmaradásához.

A játékosok nagy százalékánál az apa alkoholista. Szerintem ez sokkal inkább hajlamosító tényező, mint az olyan családi legendák, hogy „a nagyapád/dédapád is nagy kártyás volt, biztos tőle örökölted ezt a vért”.

Örökzöld kérdés, hogy a játékosok hány százaléka lehet nő. Szerintem 3–4%, de vannak, akik magasabb arányszámot becsülnek. Azt biztosan lehet mondani, hogy az evészavar (anorexia, bulímia) inkább a nők betegsége, míg a játék a férfiak sajátossága. Hogy összesen mennyi a magyar játékbeteg? Megbecsülhetetlen, és soha nem is készült felmérés, legalábbis tudtommal. A szakirodalom általában a felnőtt lakosság 1–3 százalékában adja meg a játékosok arányát, de persze nem szokták írni, hogy a „kóros játékosok” is benne vannak-e, vagy csak a függők.

A közgondolkodás általában „az akaraterő hiányához” köti a játékbajt. Szerencsére ma már a szakemberek egy része legalább annyit tud erről, hogy semmi köze nincs az akaraterőhöz, illetve annak hiányához. (Ugyanúgy, ahogy például ha valaki cukorbeteg, akkor hiába van erős akarata, akkor is cukorbeteg marad.)

Aki egyszer szenvedélybeteg lett, az örök életére az marad. Persze, ez óriási teher, és lassan, türelmesen szükséges elmagyarázni még magának a szenvedélybetegnek is ahhoz, hogy megértse, és elfogadja. Különösen az elfogadja szón van igen nagy hangsúly. A szenvedélybetegek megmenekülése ugyanis mindig ezen múlik: elfogadja-e a betegségét, vagy sem.

Most pedig térjünk rá a játékos-hozzátartozókra.

A rosszul működő családban felnőtt nők (és néha férfiak) számára igen vonzó feladat egy bajban levő emberen segíteni. Ez az a tulajdonság, amivel a legtöbb szenvedélybeteg hozzátartozója fölakad egy láthatatlan horogra, amiről aztán nagyon nehéz lekászálódni, és segítség (valódi segítség) nélkül nagyon sokszor nem is sikerül.

Aki „énbizonytalan”, az a másikra építi a magabiztosságát. Arra az erőt adó érzésre, ami a másikon való segítés, gyámkodás, megmentés révén jön létre.

Mi is a legfontosabb?

Feladni a Megmentő szerepet. Ez sokszor van annyira nehéz, mint a játék abbahagyása.
Fontos, hogy a hozzátartozó megvonja a saját határait. Anyagilag is. És, hogy tudatában legyen: minden anyagi megmentéssel meghosszabbítja a saját hozzátartozója szenvedését.
Nehéz megtenni ezt a legelső lépést. A Megmentők is tagadnak, de az ő tagadásuk nem a játékszenvedélyre vonatkozik, hanem arra, hogy súlyosan függenek a játszó hozzátartozótól: annak állapotától, hangulatától, játékától, szeszélyeitől, jelenlététől és jelen nem lététől stb. A hozzátartozók gyakran elindulnak segítséget keresni, de természetesen nem önmaguk, hanem a játékosuk számára, holott nem ritkán rosszabb lelki és testi (sőt: anyagi) állapotban vannak, mint maga a játékos.

Mi az egyik legbiztosabb módja, hogy a gyereket hozzásegítsük egy szenvedélybetegség, vagy egy pszichiátriai betegség kialakulásához, de minimum ahhoz, hogy meggondolatlanul belemeneküljön egy házasságba?

A recept a következő. Teremtsünk otthon elviselhetetlen hangulatot; például alkoholizmussal fűszerezve, de lehet simán, csak durvasággal és szeretetmegvonással, vagy örökös tiltással, amikor a serdülő gyerek nem mehet szórakozni, nem alakíthat ki baráti kapcsolatokat az örökös túlellenőrzés-túlféltés-tiltás miatt…

Ha már az elviselhetetlen hangulat megvan, nagyon fontos, hogy a tizennyolc-húsz év körüli gyermek nehogy öröklés útján, vagy egyéb segítséggel lakáshoz, vagy külön, szeparált élettérhez jusson, mert még jól találná magát érezni. Vagy netán kialakulna egy saját élettere, nem annyira kontrolláltan, kis titkokkal és saját életszférával…

Az a száraz addiktológiai igazság, hogy a legtöbb fiatal drogos és anorexiás a család működési zavarainak a hordozója, és nem fogja abbahagyni a szenvedélyszer használatát, amíg az adott család tagja, vagy a családi működés meg nem változik.

A Fekete Péter: Szerencsejáték életre-halálra c. könyv letölthető innét >>

 

hirdetés

Bíró Rita

Life coach, Points Of You tréner, örökbefogadási mentor

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam. Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás