Szeretlek, apa!

hirdetés

Gyerekként nem tudtam kimondani: szeretlek.

Nálunk egyszerűen nem volt szokás. Felnőttként egy sorsdöntő változás tanított meg kimutatni, kimondani az érzéseimet.

Édesapám – noha beteges ember volt – hirtelen lépett ki az életünkből, nem voltunk rá felkészülve. Amikor megtudtam, hogy apu újra kórházba került, már nem laktam otthon, távolról követtem az eseményeket. A kórházból felhívott. Jókedvű volt, örült a vacsorának, annak, hogy újra tud enni. – Meglátod, apu hamarosan otthon leszel, hétvégén találkozunk.

Ahogy elköszöntünk egymástól, ki akartam mondani ezt az igen egyszerű szót, de nem ment. Csak gondolatban. A mai napig nem értem, miért.

Reggel elindultam dolgozni; szép idő volt, sütött a nap. Aztán jött egy hívás otthonról: siessek, baj van! Rohantam, hogy elérjem a legközelebbi vonatot – életem leghosszabb útja volt. Alig bírtam visszafojtani a sírást.

Megtörtént? Nincs már apukám? Miért nem mondtam neki soha, hogy szeretem…?

Írta: Brányi Edina

Életszépítők

(Egy)személyes hobbiblogként cseppentem a virtuális világba 2012-ben. Sokat változtam azóta. Kitartó kis csapat áll mögöttem.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

Loading...

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás