100 szóban Budapestről. Szavakba foglalt impressziók, érzések, élmények a fővárosból. Írd meg te is a sajátodat!
//Harmadik alkalommal hirdette meg a „100 szóban Budapest” történetíró pályázatot a Mindspace nonprofit társaság. 2016. szeptember 18-ig bárki megírhatja a fővárosról szóló rövid történetét; élményeket, érzéseket. A budapesti mesék – ahogy erre a pályázat neve is utal – nem lehetnek hosszabbak 100 szónál, de rövidebbek igen.
A tavalyi felhívásra több mint 1300 történet érkezett elektronikus levélben, postai úton, köztük kézzel és írógéppel papírra vetett pályázatok is; a zsűri által legjobbnak tartott 100 művet online is elérhető füzetben adták közre.
Az idei felhívást júniusban hirdették meg; rövidesen zárul a pályázat, szeptember 18-ig még fogadják a száz szóban elmesélt történeteket. A szerzők stílusbeli kötöttségek nélkül írhatnak arról, hogy milyennek látják a fővárost, mit jelent számunkra Budapest, felidézhetik egy-egy emlékezetes élményüket a város tereivel, eseményeivel, lakóival kapcsolatban. A történet szólhat városi létről, az urbánus hétköznapokról vagy épp csodákról.
Az előző évek gyakorlatának megfelelően a legjobb 12 művet ezúttal is kortárs illusztrátorok munkái egészítik ki, melyet nemcsak a „100 szóban Budapest” weboldalán, hanem kiállításon is megtekinthetnek később az érdeklődők. (Az előző díjátadókon három művet megzenésítve is hallhattak a résztvevők.)
Három írásmű a tavalyi 12 legjobbjából
Legszebb
Vidékről vonatoztunk Budapestre múzeumokat járni, kirakatokat nézni, sétálni, villamosozni, metrózni, mozgólépcsőzni, érdekességeket, kalandokat keresni. Kértem édesanyámat, varrjon nekem az alkalomhoz illő szép ruhát. Olyant, amiben megérdemelten lehetek része a fővárosi divatos tömegnek. Azt mondta: „Kislányom! Ott senki sem törődik vele, hogyan öltözöl.” Természetesen a drapp pamutruha lila övvel elkészült. A Luxus áruházban még új cipőt is kaptam hozzá.
Csinos voltam… és tényleg nem figyeltek rám. Elnyelt, eltakart a színtelen-színes forgatag.
Régóta Budapesten élek. Sokszor csúnya ruhában járok. Kedvelem, mert kényelmes. Egyáltalán nem akarok már hasonlítani.
… aztán felveszem a legszebbet. Beülök az autóba. Megyek édesanyámhoz. Vidékre.
Írta: Csiszár Judit, Budapest
Illusztrátor: Maros Krisztina
Kaland
A villamos közepetáján hegynyi nagy ember kapaszkodik. Rajta lánc, fülbevaló, tetoválás, minden, ahogy kell. A Jászai Mari téren mellé sodródik két egérszerű öregasszony – két kis homokdomb a Pireneusok lábainál. Ők nem érik fel a kapaszkodót, ráadásul olyan helyen állnak, ahol deréktájban sincs fogódzójuk. Így aztán a villamos egy váratlan, jókora rándulásánál balról is, jobbról is derékon ragadják az óriást, majd ijedten elengedik.
Amikor ez megismétlődik, az egyik öregasszony kuncogni kezd. Harmadjára már mind a hárman nevetnek. Az óriás a kis öregek merészségén, az öregasszonyok valószínűleg ugyanezen. Egyszer az életben ki merték próbálni, na. És elsőre sikerült!
Írta: Koblencz Zsuzsanna, Monor
Illusztrátor: Kürti Andrea
Ami a miénk
Nem számított sem a negyedik emelet liftnélkülisége, sem a galambterror, de még a rezsi sem – ezt a lakást azonnal ki kellett venni. Az ablakból két Gellért látszott: a hegy és a szálloda, amikor pedig Gellért szeletet ettünk – egy tányérról két villával, – éreztük a teljességet. Júniusban a férjem örömére kiderült, hogy a nagy kopár terasz alattunk a női napozó. Aznap besétáltam, vettem egy éves bérletet és otthon felejtettem a fürdőruhám felét. Ő pedig kikönyökölt az ablakba, hiszen az esküvői emlékkönyvünkbe írt idézet szerint meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk. Márpedig aki emlékkönyvet csinál, vegye komolyan az idézeteket.
Írta: Babics Anna, Budapest
Illusztrátor: Olgi Molnár
Honnét jött a 100 szóban Budapest?
A magyar pályázatot a Chilében 16 éve létező „Santiago en 100 palabras” elnevezésű felhívás alapján indították el. Az évek során a kezdeményezés Chile legfontosabb irodalmi pályázatává nőtte ki magát.
– Az alapgondolat a budapesti pályázat esetében is az, hogy az irodalom és a városi lét összefonódjon, széles közönséget ösztönözzünk írásra, és hogy a napi közlekedés során az emberek egy pillanatra megálljanak, és időt szakítsanak az irodalomra. A pályázat lehetőséget ad arra, hogy megismerjük a mellettünk utazó néni álmait, belepillanthassunk a nehéz iskolatáskát cipelő kisfiú gondolataiba, megismerhessük többek között Varga János, idősödő karcagi agglegény budapesti kalandjait és kiderüljön végre, hogy a hangosan és sokat kacagó. R. néni hogyan biciklizett hátrafelé – olvasható a szervezői ismertetőben.
Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.
