A bennünk utazó gyermek

 

A gyermek: az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten.

Ady Endre

 

Megkérdezhetem mennyi az idő? – hallottam egy vékony hangocskát.

74-es troli megálló, reggel volt és fogvacogtató hideg. Mélyen a gondolataimba merülve, államat sálamba fúrva, a külvilágot kizárva álltam, miközben magamban egy kellemes dalt dúdolgattam, hogy színesebb legyen a reggel. Kicsit össze is rezzentem, amikor hozzám intézték határozottan a kérdést. Rögtön fordultam a hang irányába – egy mosolygós, édes kislány pislogott rám hatalmas barna szemekkel. Hosszú füles sapkájától és gyönyörű hullámos hajától alig láttam az arcocskáját. Felvidultam a mókás látványtól, s már kaptam is elő az órámat.

– Hét óra huszonöt! – feleltem.

– Jaj de jó, akkor nem kések el az iskolából! – hangzott az energikus válasz.

Ezután le sem lehetett állítani a csepp leányzót. Beszélt, beszélt, és jót derült azon, hogy ő még csak harmadikos, de már majdnem akkora, mint én.

Milyen jó a felnőttekkel beszélgetni! – csiripelte.

Rengeteg kérdése volt, melyeket sürgősen meg kellett válaszolnom. Szó esett az új fiúról, aki most érkezett az osztályba, s beszámolt a délutáni néptánc órákról is. Milyen jó – csillant fel a szeme -, hogy épp ez a fiú lett a párja! Mesélt a nagypapa szőlőjéről is, ahol rengeteg a munka, de nagyon élvezetes, és nincs is annál jobb mint mikor együtt van a család.

Közben megérkezett a troli, felpattantunk és tovább diskuráltunk. Olyan hévvel mesélt és kérdezett, hogy egészen kipirult.

Lassan megérkeztünk az iskolához. Épp a szürke, duci cica történetét mesélte, amikor búcsúznunk kellett. Útnak indítottam – ha már időben beért, most már ne késsen el.

Megálltam a kapunál. és néztem ahogy távolodik; néhány integetés után eltűnt a többi iskolatáskás kisgyerek között. Vidáman mentem dolgozni, s a nap is jól sikerült.

A gyerekek remekül feltudják tölteni az embert energiával…

…és megvan az a különleges képességük, hogy olyasmire is boldogan rá tudnak csodálkozni, amire mi, felnőttek már nem. Hol veszítjük el ezt a képességünket? Azt hiszem, sok ilyen boldog pillanatra és beszélgetésre lenne szükségünk.

Nyitókép: unknown

 

Kollár Anikó

Kollár Anikó jegyzete

 

Ajánló

Padon

Élménycsere a hangyabolyban

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 + 3 =

hirdetés