A gondnokság alá helyezés mint rafkós ellehetetlenítés. Interjú a TASZ jogsegélyszervezet szakértőjével
Képzeld el, hogy a kórházban fekszel, egy életmentő műtét után lábadozol. Az orvosok szerint túlélheted a rád váratlanul lesújtó agyi infarktust, lassan tudsz visszatérni az életbe, és esélyes, hogy a fél oldaladra átmenetileg vagy tartósan lebénulsz, a gégemetszés miatt pedig erőtlenné, fátyolossá válik a hangod. Az agyműtét kiheverése, a mozgáskorlátozottságod és a csökkent beszédkészséged miatt – bár nem vagy afáziás – gyengének tűnsz. Bizonyos emberek szemében leírhatónak. Pedig egész életedben az önállóságot, a szabadságot, a határozottságot képviselted – így volt „összerakva” a személyiséged. Mintha tíz évet öregedtél volna pár hét alatt…
A krízis nyilvánvalóan nemcsak fizikailag visel meg, hanem mentálisan is. Lassan tudatosul benned, hogy ezután már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt. Hogy lecsökkent a mozgástered. Hogy sok mindenben ténylegesen segítségre szorulsz.
Fellélegezhetsz, ha van egy szerető családod, aki tettekben kitart melletted s szeretettel támogatják a felépülésedet. Például magától értetődően hazavárnak, előre akadálymentesítik az otthonodat, hogy a megváltozott állapotodnak megfelelően tudj közlekedni a lakásban.
Eszedbe sem jut, mert annyira hajmeresztő, hogy amíg élet-halál között lebegsz a kórházban, a vagyonodat „féltő”, halálod esetén öröklésben érdekelt családtagjaid azon morfondírznak, hogy a legjobb lenne téged gondnokság alá helyezni. Kérnek is gondnokság elindításához igazolást az állapotodról, attól a kórháztól, ahol rajtad az életmentő műtétet végrehajtották és ahol az első kritikus napjaidat töltötted, élet-halál mezsgyéjén. Nem veszik figyelembe, hogy már egy másik kórházban vagy, és az állapotod – ha lassan is – javul. Nem szokványos kérés gondnoksághoz igazolást kérni ilyen hamar (látja be utólag a megyei kórház), mégis kiadják, hisz a megbízhatónak tűnő, arrogáns, határozott fellépésű ügyvéd testvéred kérte.
Ha sikerülne a gondnokság, nem kellene jóváhagyást, meghatalmazásokat kérni tőled a kórházban, senkinek sem kellene a kiterjedt családban elszámolnia azzal előtted, hogy mi mindenben szeretnének helyetted eljárni és dönteni, hogy miért veszik magukhoz – tehermentesítés címén kikövetelve a társadtól – a személyi okmányaidat, a bankkártyáidat, a kulcsaidat, a laptopodat, a mobiltelefonodat, amíg te idegen kórházi kórtermekben próbálsz visszatalálni önmagadhoz, az életbe.
Ha gondnokolt leszel, szabadon „gondozhatják” az életművedet, szemmel tarthatják ingó és ingatlan vagyonodat. Akár be is költözhetnek az egyik lakásodba. A megkérdezésed és a jóváhagyásod nélkül. Otthonodba térésed megfelelő előkészítésében ugyanakkor nem vállalnak szerepet, az akadálymentesítéssel nem kívánnak bajlódni, azt majd magadnak kell menedzselned, intézned, miután hazajössz. A társadtól kell „zsebpénzt” kérned, hogy a kórházi büfében vásárolni tudj, eközben aggódó családtagjaid továbbra is – még hosszú hetekig – maguknál tartják a személyidet, a TAJ-kártyádat, a bankkártyádat, amire a táppénzed érkezik, abban is akadályozva téged, hogy már a kórházban könnyen beszerezhesd a számodra nélkülözhetetlenné vált kerekesszéket.
El tudod képzelni, milyen érzés lehet az, ha a hónapokig tartó kórházi kezelés után így „várnak” haza a szeretteid?
Mit gondolnál, ha a jelenlegi párod, akivel közel 20 éve éltek együtt, és közösen nevelitek kiskorú gyermeketeket, hozzád hasonlóan nem sejt, nem tud semmit arról, hogy a család egy része – kihasználva átmeneti, magatehetetlen állapotodat – gondokság alá akar helyezni téged?
Nem kitalált történet. Sok hasonló esetről tudnának beszámolni a jogvédő szervezetek. Ezen esetekben a közös vonás az, hogy a gondnokság alá helyezést sajátos érdekérvényesítésként próbálják felhasználni az eljárást kezdeményezők, és az önrendelkezéstől való megfosztás, a jogfosztottság, amit a gondnokság jelent, valójában az illető ellehetetlenítését, leépítését célozza. Mondhatni, önző és aljas húzás, segítő szándékba csomagolva, és amivel sajnos a mai napig sokan élnek. S ahogy az ismertetett eset is példázza, akár jogászok, ügyvédként praktizáló személyek is, a hivatásukkal visszaélve.
Boros Ilonától kértem interjút ebben az érzékeny és fontos témában, aki a TASZ Egyenlőségprogram-vezetője, fogyatékosügyi szakértő, jogász és szociális munkás. Közel egy évtizede lát el feladatokat a TASZ egyenlőségprogramjában, kiemelt területe a fogyatékosságügy, ezáltal kellő rálátása van a visszás gondnoksági esetekre is.
Boros Ilona, a TASZ munkatársa
– Ezekben a napokban több, gondnoksággal kapcsolatos szakmai esemény, konferencia, előadás követi egymást, a hétvégén is volt előadásom a témában. Valamiért nagyon aktuális lett a gondnokság ügye több szervezetnél is. Hamarosan – 2024. május 10-én – mutatnak be az ELTE jogi karán egy sokféle szakember által közösen írt több száz oldalas tanulmánykötetet a gondnokságról. A tanulmánysorozat 5-6 évig készült, alapos és mély vizsgálata a témának. A tanulmány a szakmai bemutatót követően hozzáférhető lesz és könyv formájában is megjelenik. A címe: A nagykorúak cselekvőképességének korlátozása Magyarországon.
Mint azt a hétvégi konferencián is elmondtam,
a TASZ-nál az az elsődleges mondanivalónk a gondnoksággal kapcsolatban, hogy a gondnokság nem alkalmas arra, hogy megvédjük az embereket a külső veszélyektől vagy attól, hogy rossz döntéseket hozzanak. Vannak helyzetek, amikor a gondnokság jól működik, de ez nagy általánosságban nem igaz.
Ha az illető hivatásos gondnokot kap, az azt jelenti, hogy egy vadidegen ember fog dönteni onnantól a gondnokolt vagyonáról, jövedelméről, ingatlanáról, ingóságáról, mindenről. Akár arról is, hogy hol és kivel lakik, és a legintimebb magánéleti kérdésekről is. Miközben a gondnokolt és a gondnok gyakran nem is ismerik egymást, nincs semmilyen kapcsolatuk. Gyakori, hogy a hivatásos gondnokok elsikkasztják a gondnokolt rájuk bízott vagyonát. Vagyis épp azáltal tesznek ki veszélynek egy fogyatékossággal élő embert, hogy kirendelnek számára egy gondokot, aki voltaképpen bárki lehet, nincs szakképzettségi kritérium, más előfeltétel. Lehet, hogy a gondnok a gondnokoltat meg sem látogatja, nem is beszél vele. A gondnokolt pedig nem tudja, hogy a vagyonával mi történik, mert a gondnoka beköltöztette egy bentlakásos intézménybe, és ez ellen a gondnokolt nem tud fellépni. Be kell költöznie egy otthonától távoli tömegintézménybe, amit nem hagyhat el, ott begyógyszerezik és semmiről nem dönthet onnantól kezdve. A gondnok pedig szabadon rendelkezik a gondnokolt ingatlanával.
Kétféle gondnokság létezik
Az egyik a részben korlátozó, amely bizonyos ügycsoportokra vonatkozik, és van a teljesen korlátozó gondnokság, ami minden ügycsoportra kiterjed. Ilyenkor a gondnok maga rendelkezik a gondnokolt ingatlanával is, és az megtörténhet, hogy eladja az ingatlant. A gondnok olyan, mint gyermek esetében a gyám. A felnőtteknek nem gyámjuk van, hanem gondnokuk, de a lényeget tekintve éppen úgy működik. Ahogy egy kiskorú esetében a gyám (jellemzően a szülő) dönt mindenről, úgy egy felnőtt gondnokolt esetében a gondnok dönt mindenről: ellátásról, vagyonról, lakhatásról stb. Ez pedig rengeteg visszaélésre ad alapot. Volt olyan esetünk, amikor a gondnokoltat, név szerint Imrét, beköltöztették egy szociális intézménybe, a hivatásos gondnoka pedig ezután ledózeroltatta a gondnokolt házát. Imre nem tudott erről; amikor a rokonaival rövid időre hazalátogatott, akkor szembesült azzal, hogy a házát földig rombolták. A gondnok szerint az épület olyan rossz állapotban volt, nem volt más lehetőség. Nem kérte Imre beleegyezését.
Ha azokat az embereket, akik támogatással tudnának önállóan élni és mindenféle plusz segítséggel tudnának például vásárolni, ügyeket intézni, ennek ellenére beteszik őket egy zárt intézménybe, és azt mondják nekik, hogy alkalmatlanok az önállóságra, akkor ezek az emberek néhány év után valóban elveszíthetik a képességüket az önálló életre. Ilyen értelemben kifejezetten károsan és ellentétesen hat a gondnokság, mint amire ki van találva.
Gondnokság helyett: támogatott döntéshozatal
Gondnokság alá helyezés helyett a támogatott döntéshozatalt kellene alkalmazni. A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 2013-ban bevezette a támogatott döntéshozatal gyakorlatát, nemzetközi nyomásra. A fogyatékkal élő emberek jogairól szóló nemzetközi egyezmény kimondja, hogy senkitől sem lehet elvenni a cselekvőképességét. Ezzel teljesen ellentétes a magyar jog. A Ptk-ba ennek nyomán bekerült, hogy lehetőség szerint nem gondnokságot kell elrendelni, hanem a támogatott döntéshozatalt kell elsődlegesen szorgalmazni. Azt látjuk mégis a mai napig, hogy erről a megoldásról nem is nagyon tudnak sem a bíróságok, sem a gyámhatóságok. Nem terjedt el, nem hisznek benne. A paternalista szemlélet uralkodó továbbra is a gondokság alá helyezés gyakorlatával.
A támogatott döntéshozatal lényege, hogy meghagyva az illető cselekvőképességét, mellé rendelünk valakit, egy barátot, rokont, vagy hivatásos támogatót, aki segít neki a nehéz élethelyzetekben, de nem helyette dönt. A támogató lehet családtag és hivatásos támogató is. Nem kell, hogy szakember legyen, diplomához vagy végzettséghez nem kötött ez a feladat, de a szemlélete egészen másmilyen. A támogató nem dönthet, csak támogathat annak érdekében, hogy a legjobb döntést tudja meghozni az illető. Vannak ügyfeleink, akiknél sikerült elérnünk a támogatott döntéshozatalt, és tényleg ég és föld a különbség. Hirtelen kivirul az az ember, akit előtte megfosztottak a jogaitól; elkezd újra élni, főzni, vásárolni, gondoskodni magáról, ruházkodni, dolgozni, kertészkedni, kutyát tartani stb. Említett ügyfelünkkel, Imrével mindez megtörtént. Sokkal humánusabb, ha képessé teszük az embert az életre, mintha megfosztanánk a jogaitól.
Hogyan szűrhető ki bizonyossággal, hogy a gondnokság alá helyezés valójában nem a gondnokolt védelmét szolgálja, hanem az egy érdekvezérelt korlátozás és az ellehetetlenítés szándéka áll mögötte?
Bárki kezdeményezhet gondnokság alá helyezést. Első körben a gyámhatóságon szokták kezdeményezni. Családtag, szomszéd, bárki jelezheti, hogy szerinte az illetőt gondnokság alá kell helyezni. Ezek után a jogszerű eljárás, ha a gyámhatóság behívja az érintett embert, a közvetlen családtagjait, a házastársát vagy élettársát, gyermekét stb., és meghallgatja hosszan, érdemben, hogy miként látják ezt a kérdést. A gyámhatóság már ezen a ponton kiszúrhatja, ha olyen válaszokat ad az illető, hogy egy ellenlábasa kezdeményezte vele szemben a gondnokságot. Ha a gyámhatóság nem jár el megfelelően – ilyen is van -, akkor bíróság elé kerülhet az ügy. A bíróság is meghallgatja az érintett embert és másokat tanúként is. Ha téves eljárás indult, annak ki kell derülnie! A következő lépés, hogy a bíróság mindig kirendel igazságügyi pszichiáter szakértőt, aki jó esetben egy jó szakember, érdemben, hosszan, beszélgetéssel, tesztekkel, kérdésekkel vizsgálja az érintettet. Ekkor is kiderül, hogy fennáll-e a gondnokság alá helyezés szükségessége.
A bíróságnak azonban nemcsak a mentális állapotot és a belátási képességet kell vizsgálnia, a gondokság alá helyezés harmadik fontos szempontja, hogy az érintettnek van-e olyan támogató szociális közege, házastársa, élettársa, gyermeke, szülője, unokatestvére stb., aki tud neki segíteni. Ha vannak támogatók a személy környezetében, nem szabad gondonokság alá helyezni az illetőt, akkor sem, ha egyébként tényszerűen van mentális betegsége.
Milyen jellegű visszaélésekről szereznek tudomást gondnoksági ügyek kapcsán?
Rengeteg méltatlan, jogsértő eljárás van, egyre gyakrabban keresnek meg bennünket a TASZ-nál bizarr, felfoghatatlan történetekkel. Van arra is példa, hogy jegyző, polgármester indít gondnoksági eljárást, mert zavarja egy polgár túlzott aktivitása, ami abban nyilvánul meg, hogy gyakran kér ki közérdekű adatokat a hivataltól. Vagy említhetnék egy friss ügyet is, amikor szintén egy aktív idős úr ellen indított egy másik férfi gondnoksági eljárást. Kiderült végül, hogy politikai okokból, ők ketten ugyanis politikai ellenfelek.
A gondnoksági eljárások nem ritkán nagyon rosszindulatú eljárások, melyek arról szólnak, hogy a kezdeményezők hogyan tudnák megsemmisíteni az ellenfelüket. És ha az eljárás nem is lesz sikeres, akkor is évekig elhúzódhat, a feleknek évekig bíróságra kell járkálniuk.
Azért az nonszensz, hogy bárki indíthat gondnoksági eljárást. Akár egy haszonleső családtag vagy rosszindulatú munkatárs is…
Bárki ellen lehet gondnoksági eljárást indítani, velem is megtörtéhet, bárkivel bármikor megtörténhet.
A bevezetőben ismertetett példa ezek szerint nem is rendkívüli. Felidézve: egy kiskorú gyermeket nevelő családapa esetében a család egy része három héttel a stoke bekövetkezte után azt találta ki, hogy a férfit gondnokság alá kellene helyezni – erről azonban sem a már tudatánál lévő, gyógyuló stroke-beteg, sem a férfi párja nem tudott. Hab a tortán, hogy az ötletgazda a férfi ügyvédként praktizáló testvére volt. Ebben az esetben kimaradt a gyámhivatal, rögtön a bírósághoz került az ügy.
Ahogy a gyámhatóságnak, úgy a bíróságnak is meg kell hallgatnia a stroke-on átesett embert, és a bírónak már ekkor látnia kell reálisan, abból, ahogy az illető megnyilvánul, hogy milyen állapotban van, hogy mit mond el a párja, többi családtagja, akár szomszédja, vagy kollégája, hogy indokolt-e a gondnokság elrendelése vagy más állhat a háttérben. Azoknál a bíróknál, akik évek óta tárgyalnak gondnoksági ügyeket, feltehetően kialakul egy gyakorlat, hogy felismerjék az ilyen eseteket. Fel tudják mérni, hogy ha egy vagyonos ember esetén az öröklésre jogosult kezdeményezi az eljárást, és láthatóan semmi baja a majdani örökhagyó mentális állapotának, akkor nem feltétlenül igaz, hogy „meg akarja védeni az örökhagyó vagyonát”. Szerintem ez laikusok számára is nyilvánvaló vagy legalábbis nagyon gyanús helyzet.
Ugyakkor a bírósági eljárás meglehetősen hosszadalmas folyamat, gondnoksági ügyekben is. Legalábbis ez a per már több mint másfél éve tart, és a felépülő stroke-beteg – mint alperes – eddig négyszer volt beidézve tárgyalásra. Nyilván örömtelibb programot is el tudna magának képzelni…
El lehet húzni a pert, tudatosan is, de kizárt, hogy egy tapasztalt bírónak ez a felperesi szándék ne essen le. Nincs időkorlát arra nézve, hogy meddig kell ítéletet hirdetni. A bíróságok túlterheltek, ezért hosszú ideig tolódhatnak az eljárások. Lehet, hogy egy ugyanilyen per egy vidéki járásbíróságon pár hónap alatt lezajlik, terheltség függvénye. A fővárosi bíróságon dolgozó bírók sokkal leterheltebbek, de a hosszabb eljárás mellett figyelembe kell venni azt is, hogy gyakran progresszívebbek, jobban ismerik például a támogatott döntéshozatal gyakorlatát.
Mennyire jellemző, hogy a gyógyulása korai szakaszában lévő beteg hozzátartozójukat szeretnék a családtagok gondnokság alá helyezni?
Ilyen eset még nem érkezett hozzánk. Egy normálisan működő családnál a jellemzőbb, hogy drukkolnak a felépüléséért. Ha a beteg hosszú ideje nem épült fel, és az orvosok nem mondanak semmi bíztatót, akkor esetleg a családtagok szomorúan konstatálják a helyzetet és elkezdenek gondolkodni… Ha hozzánk fordulnának, elmondanánk nekik, hogy nem a gondnoksággal tudnak a hozzátartozójuknak segíteni.
Van arról nyilvános adat, hogy évente hány embert helyeznek gondnokság alá?
A KSH ad ki adatot éves szinten, ebből azt láthatjuk, hogy hány ember van adott évben gondokság alatt, arról nincs adat, hogy évente hányukat helyezik gondnokság alá. A számuk nagyjából állandó, de érdemes figyelembevenni, hogy a lakosság száma viszont csökken.
A KSH nyilvános táblázata alapján 2023-ban közel 57,5 ezer ember állt gondnokság alatt, és – Boros Ilona tájékoztatása szerint – mindössze 167 ember részesül támogatott döntéshozatalban. (Viszonyításképp: 2013-ban 56 151 személy állt gondnokság alatt, 2005-ben a számuk nem érte el az 50 ezret. A szerk.)
Melyek azok a szempontok, melyek a gondnokság alá helyezést indokolják? Miként lehet ezt objektíven megítélni? Nyilván vannak bonyolultabb esetek…
A gondnokság nem feltétlenül az idősek vagy fogyatékossággal élők helyzetére van kitalálva. A Ptk. értelmében az helyezhető gondnokság alá, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – mentális zavara következtében – tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent.
Hogyan definiálható a belátási képesség? Ezt ki és mi módon állapítja meg?
Mentális elváltozást sok minden okozhat, ami hatással lehet a belátási képességre. Például a hosszan tartó alkoholizmus, a kábítószerfogyasztás is ide tartozik, de ebbe a körbe esik az időskori demencia is. Súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekek szülei pedig automatikusan elindítják a gondnokságot, még azelőtt, hogy a gyermekük betöltené a 18. életévét.
A belátási képességnek nincs pontos definíciója, nagyon nehezen lehet megállapítani vagy objektív állásfoglalást tenni ennek kapcsán. A jogászok és a pszichiáterek alkalmaznak szakmai protokollokat, melyek sorvezetőként szolgálnak, de ahányféle szakvéleményt látunk, és bírósági döntést, annyiféle a belátási képesség definiálása is. Hasonló ez a gyermekvédelemben használt „súlyos veszélyeztetés” fogalmához. Ezt sem lehet egészen pontosan definiálni, a gyámhatósági ügyintéző szemléletén is múlik. Ha például abban a lakásban, ahol a gyermek nevelkedik, nincs hűtő, az egyik ügyintéző mondhatja azt, hogy „leélt az emberiség pár száz évet hűtő nélkül”, míg egy másik a hűtő hiányát súlyos gyermekveszélyeztetésnek ítéli meg. Gondnoksági ügyekben a belátási képességet nagyon progresszív, nagyon jó pszichiáterek mindenféle módon körbejárják. Ha a belátási képesség enyhe fokban csökkent, az nem indok a gondnokság alá helyezésre.
Példaként: Imre esetében először készült egy átlagos pszichiátriai szakvélemény, ami egy összecsapott szakvélemény volt. Ez alapján indokoltnak ítélték a gondnokság alá helyezést. Összesen volt hét oldalas, amiből pusztán egy oldalt tett ki a szakvélemény. A TASZ kiharcolta a perben, hogy Imre eljusson két szakemberhez, akik komplett szakvéleményt tudnak adni. Ők a SOTE munkatársai, nagyra tartjuk őket. Többszöri vizsgálatot tartottak, több órán át, és a vége egy 76 oldalas, mindenre kiterjedő szakvélemény lett. Minden ügycsoportra kiterjedt. Ez alapján egy precíz választ tudtak adni Imre állapotára, ami felülírta az előző véleményt, vagyis esetében szinte semmiben nem volt indokolt a gondnokság elrendelése.
Nagyon komolyan kell venni a belátási képesség vizsgálatát a bírónak és a szakértőnek is, hogy visszaélés ne történhessen.
Ha valakit gondnokság alá helyeznek, mi módon nyerheti vissza a cselekvőképességét, a szabadságát? Könnyű „visszacsinálni” a gondnokságot?
Nagyon nehéz, nagyon hosszadalmas. Gondnokság megszünetése iránti pert kell indítani a bíróságon, ugyanannál, amelyik a gondokságot elrendelte. A pert a gondnokság alá helyezést kezdeményező ellen kell indítani. Kezdődik újra a szakértők, tanúk meghallgatása, a hosszú tárgyalások sorozata… Azért nagyon nehéz visszacsinálni, mert általában az az ember, akitől elveszik a cselekvőképességét, és hozzászoktatják, hogy nem dönthet az életének semmelyik kérdésében, és így él le több évet, akkor ténylegesen le is csökken az önállóságra való képessége. Nem azért, mert fogyatékos. Ez mindenkivel így történne. Ezért nehezebb bizonyítani is, hogy a gondnokolt belátási képessége „visszatért”. Imre kivételes példa. Évekig harcolt az intézményi bentléte során azért, hogy újra önálló és szabad lehessen. Szinten tartotta magát, nem épült le mentálisan.
Milyen ügycsoportokban a legjellemzőbb a gondnokság elrendelése?
A tipikusak, melyek szinte az összes perben meg szoktak jelenni, az ingó- és ingatlanvagyonnal, a jövedelemmel való rendelkezés, az egészségügyi önrendelkezés, a lakhely megválasztása, eljárások indítása, a választójog. Az általános ügycsoportba tartoznak a magánéleti, családi jogokhoz kapcsolódó ügyek, de a bíróság bárhogy rendelkezhet, például úgy is, hogy a házasságról nem dönthet, de minden másról igen, vagy az illető rendelkezhet a vagyonáról, de örökléssel kapcsolatban már nem tehet jognyilatkozatot.
Hova fordulhatnak azok az emberek, akik úgy érzik, visszaélnek a helyzetükkel, állapotukkal?
Ha születik egy bírósági döntés, tud fellebbezni ellene. De persze iszonyú nehéz, ha nincs ügyvédje. Ügygondnoka hivatalból van, de ők formálisan vannak jelen a gondnoksági ügyekben, érdemben nem feltétlenül segítenek hatékonyan a rájuk bízott embereknek. Jogvédő szervezetet érdemes megkeresni, magunkat, a TASZ-t, tudom ajánlani, de vannak más szervezetek is. Évente több száz jogsegélyes megkeresést kapunk. Van jogorvoslat azok számára, akik gondnokság alatt állnak vagy nem elégedettek a gondnokukkal. Ha szeretnének tudni az ügyeikről, a gyámhatósághoz fordulhatnak. A gyámhatóság köteles a panaszt kivizsgálni, és jogorvoslatot adni, bár elég rossz a tapasztalatunk ezzel kapcsolatban is. Ritka, hogy zárt intézményben élő gondnokolt levelére érdemi vizsgálatot kezdeményeznek, ilyet alig láttunk, pedig minden joga megvan a gondnokoltnak erre. Ha a vagyonát elsikkasztják, ha ez a gyanúja a gondnokoltnak, akkor ezt jelezze, köteles a gyámhatóság kivizsgálni. Panasz nélkül is évente számadásra kötelezik a gondnokokat; sajnos sok olyan sikkasztó gondnokról van tudomásunk, akiknél a gyámhatóság nem vette komolyan a jelzést.
Minden jogsegely@tasz.hu e-mail címre érkező kérdést megválaszolunk, de postán is megkereshetnek minket. Honlapunkon elérhető egy általános tájékoztató a gondnoksággal kapcsolatban, amely választ ad a legjellemzőbb kérdésekre.
További információk a gondnoksággal kapcsolatban: tasz.hu/minden-amit-a-gondnoksagrol-tudni-kell
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
