A helyeden vagy? Válaszolj 15 kérdésre! Önreflexiós gyakorlat
Elgondolkodsz néha azon, hogy a helyeden vagy-e? Mindent egybevetve, kiskapuk, trükkök nélkül! Érdemes alaposan körbejárni a kérdést, a saját érdekünkben. Nincs rosszabb, mint valaki másnak az életét élni, és aztán az életközépi válságunk vagy a halálunk pillanatához közeledve búsulni, hogy nem így kellett volna, és nem akkor, amit és ahogy kialakítottunk. Következzen 15 kérdés!
Mi/ki az, ami/aki leginkább bosszant a környezetedben? Mit tehetsz ennek könnyítéséért, megoldásáért?
Mi az, ami minden egyes szerdán, csütörtökön, pénteken idegesít? Van-e ilyen az életedben? És ez vajon a szükséges rossz? Ezt dobta a gép, el kell fogadni, mert hatókörödön kívül van? Netán kész vagy esetleg beszélni az illetékessel, kezedbe véve saját a sorsodat?
Mit üzen a tested?
Mi az a nyavalya, ami valami érthetetlen módon újra és újra visszatér életedbe? Van tipikusan olyan betegség, tünet, ami valahogy évek óta mindig téged sújt? Feltűnően mindig te kapod ezeket el? Ha szimbolikusan nézzük, mit üzen neked a saját tested ezzel a teherrel?
Ha írhatnál egy könyvet, hogy segíts a világnak, mi lenne a címe? Miről szólna?
Ha kedved van, még a könyv borítóját is megtervezheted. Mit ábrázolna? Milyen betűtípust használnál? Ez egy szakkönyv lenne, vagy egy nagyközönségnek szóló? Mire hívnád fel a figyelmet? Ez lenne a szellemi hagyatékod?
Ha résztvevőként jelen lehetnél a saját temetéseden, mit szeretnél hallani magadról az emberektől?
Ha a temetéseden 4-en mondanak beszédet – (1) egy közeli családtag, (2) egy fontos barát, (3) egy kolléga és (4) egy személy valamelyik közösségedből, aminek megbecsült tagja voltál – mit mondanának, mit emelnének ki rólad? Milyen embernek mutatnának be?
Ha lefotóznák a lakásod, a szobád, az asztalod, a ruhásszekrényed, az autód, milyen kép tárulna elénk pusztán ezek láttán, úgy, hogy téged nem ismerünk?
Képzeld csak el, milyen lenyomatot hagyunk nap mint nap a különböző használati tárgyakon keresztül a világban saját magunkról. Vajon elégedett vagy azzal a képpel, azzal a benyomással, amit magadról mutatsz? Elvégre ez nem csak úgy alakul, ezt mi mutatjuk be önként és óhatatlanul, akár tudatosan, akár tudattalanul.
Mennyi az annyi?
Ne a lottós kérdést tegyük fel, mert nem a luxuscikkek utáni vágy vagy nemvágy a kulcs, hanem a jó értelemben vett mindennapok. Mennyi az az összeg, amivel azt érzed, lenne már egy stabil biztonságérzeted? Mennyi az a havi bevétel, amivel végre nem kellene a boltokban az élelmiszerek árát nézni? Mennyi az a jövedelmi szint, aminél az étteremben nem a jobb oldali oszlopot, hanem a baloldalit tudod először szemrevételezni?
Mi az, amit általában megköszönnek neked az emberek?
Miért hálásak a környezetünkben élő személyek, akár szomszédok, rokonok, ismerősök vagy épp barátok? Miért jó nekik, hogy te vagy? Kinek megy könnyebben egy-egy nehéz napja valamely kedves gesztusod, cselekedeted, vagy egyszerűen mosolyod miatt?
Ha lenne egy szabad órád internetezésre, milyen dolgok felfedezésével töltenéd?
Az időrabló erejét „használod ki” az internetnek, vagy mint erőforrás élsz vele? Nagyon sokszor átfordul, és mérhetetlen mennyiségű idő tud elúszni a semmire ott, a monitor előtt. Nálad miként alakulnak ezek az észrevétlen 15-20 percek?
Ha a Földön bárkit meghívhatnál ebédelni, ki lenne az?
Ki az a személy, akivel a legértékesebb lenne számodra az az egy óra? Miért őt választottad? Ezt bizonyára ő is meg fogja kérdezni. Mit mondasz majd neki a beszélgetés elején? És miket szeretnél tőle megtudni? Vajon képes lennél elbűvölni annyira, hogy tartsátok eztán is a kapcsolatot? Megadná a telefonszámát neked?
Kinek a napját követnéd végig?
Tegyük fel, egy teljes napon ott lehetnél valakivel. Ki lenne ő? Ez inkább szakmai választás lenne, és egy világhírű szaktekintély fortélyaiba igyekeznél betekintést kapni, vagy a hedonizmus jegyében egy olyan világsztárral vágynád ezt a 24 órát, aki mellesleg szexuálisan is igazán inspirál, és ki tudja, hátha történne valami.
Kivel cserélnél testet?
Szerencsére nem örökre, hanem szintén csak egyetlen napra. Tudod magad néha kívülről látni? Képzeld csak el, ugyanazok a mindennapi veszekedések, csörték a főnökkel, anyóssal vagy épp házastársaddal, miként és hogyan néznének ki az ő szemüvegükön keresztül? Meglátnád vajon vakfoltjaidat?
Melyik az a tevékenység, amitől legyőzhetetlennek érzed magad?
Egy kicsit kissé sarkos talán a legyőzhetetlen jelző, de ettől függetlenül: mikor duzzadunk az erőtől, amikor azt érezzük, hegyeket tudunk megmozgatni, mert egyszerűen miénk a világ, mert annyira belefeledkezünk a pillanat erejébe. Milyen gyakran van szerencséd ebben?
Milyen forradalmat vezetnél?
Abszolút átvitt értelemben, mi lenne ennek a célja? Miért törne ki? Miért téged választanak az élére? Szimbolikusan értelmezve, mi a te témád?
Emlékezz vissza arra, hogy amikor öt- vagy tízéves voltál, mi akartál lenni, amikor felnősz, milyen felnőttnek képzelted magad?
Akad egy érdekes-értékes mondat ebben a témában: „A kisgyerek, aki voltál, büszke lenne-e arra a felnőttre, akivé lettél?” Ha igen a válasz, húzd ki magad, büszkén. Ha nem, akkor mit kellene másképp tenned?
Mitől félted a következő generációt a legjobban?
Bizonyos kutatásokban szoktak kérdezni: jó irányba megy-e a világ, a társadalom szekere? Neked mi erre a válaszod? Fontos, hogy indoklást is tegyél. És ugyanezt személyesebben firtatva: a te életed vajon jó irányba megy?
A mai napra egyetlen kérdés van még előtted: hogy vagy a fentiek tükrében? Mit súgnak, üzennek, sejtetnek a válaszaid? Jó a saját bőrödben lenni? Min fogsz változtatni a következő születésnapodig? És melyik életterületen? A karrieredben, a pénzügyekben, a párkapcsolatodban, a rokonokhoz való viszonyodban, a hobbijaidban, a szokásaidban?
Van egy érdekes jezsuita szokás, amit bizonyos atyák, ha nem is mind, a mise végén hozzátesznek a zárópasszushoz: „A szentmise véget ért, menjetek békével.” Így hangzik: „A szentmise véget ért, küldetésetek van, menjetek békével!”
Mi a te küldetésed? Miért vagy itt?
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.