„A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba.” Növekedésünk és boldogságunk kulcsa, életigenlő gondolatok 2020-ra

A kilencvenes években világsiker lett a Road to Avonlea című tévésorozat, amit itthon legtöbben inkább így ismerjük: Váratlan utazás. Hetty néni és a King család hétről hétre valami nagyon fontosat tanított nekünk: mertünk lassítani, sőt olykor megállni és elcsodálkozni ezen a különös 19. századi hangulaton, ami a képsorok rejtett szövedékén felsejlett szemünkben.

A mindennapjainkra jellemző zsúfoltság és hajszoltság helyett – mely 2020-ra sokkal inkább még exponenciálisan fokozódni látszik – lelkünk sóvárog a nyugalom, a szolid visszafogottság után, s ez a sorozat egy-egy órára megmutatta nekünk: valóban lehetne ezt másképp is. Létezhet olyan életritmus, életstílus, ami nem feltétlen pörgetni úgy az ember testét-lelkét-szellemét, mint azt mókuskerékszerűen manapság már naponta tapasztaljuk.

Természetesen ez nem kell, hogy anakronisztikus elvágyódást és realitásvesztést okozzon bennünk. Ma élünk, itt a 21. század elején, s ez önmagában determinál megannyi tényt, viszonyulást, trendet, kikerülhetetlen sajátosságot. Ezektől nem kell, de talán nem is szabad menekülnünk, hacsak nem remetének vágyunk. Ellenben azt lehet, hogy az aktuális társadalmi és kulturális korszellem nem minden preferenciáját vesszük át önmagunk világszemléletébe.

E filmből való az alábbi passzus: „a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba”. Ártatlannak tűnő mondat, vagy inkább mondatocska, ami mégis hatalmas lélektani mélységet rejt. Ha egy hétfői napon semmi nem jött össze, s minden egyes momentum kínkeserves gyötrelemmel ért véget – mind tudjuk, vannak ilyen napok –, s alig vártuk, legyen már este, és hadd aludjunk, pontot téve ezzel az események negatív hullámára. Nagy kérdés azonban, ez a nap az egész hetünket befertőzte és vette el lelki békénket, vagy kedd reggel tényleg tiszta lappal tudunk ébredni és felkelni?

Meglepően sokunk életében nincs tabula rasa, ilyenkor a tegnap valóban fogságba taszította a mát, de megannyiszor sajnos még a holnapot is. A dominósor lefutása megállíthatatlannak tűnik, s a lélek csak tehetetlenül bolyong a tegnapok gyötrelmében. Könnyű ilyen életattitűddel elvérezni.

Nem az a kérdés, hogy 2020-ban lesznek-e rossz pillanatok – mert ez bizonyos –, a kérdés valójában ez: amikor idén is lecsap a guillotine, miként reagálunk majd rá másképp? Ebben van a lehetőség, ebben van a nagy titok.

Idézzük ezúttal is Stephen R. Covey örökbecsű szavait:

„Az inger és a válasz között van egy rés. Ez a rés foglalja magába a szabadságunkat és képességünket arra, hogy megválasszuk a reagálásunkat. Ezeken a választásokon múlik a növekedésünk és a boldogságunk.”

S vegyük észre ez a rés ott feszül majd idén is mindennapi életeseményünk és a rá adott válaszunk között.

 

Nyitókép: binay dahal, Pixabay, Szépítők Magazin

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 + hat =

hirdetés