„A kövér lány.” Jen Davis fotóművész önismereti útja, kendőzetlenül őszinte képeken. 11 év a túlsúly és a sztereotípiák fogságában

Jen Davis szelfijei megindítóak és kíméletlenül őszinték. Nem akarja szépnek feltüntetni azt, amit nem érez szépnek: kendőzetlenül tárja elénk, milyen érzéseket okoz valakiben a saját kövérsége.

A Yale-n végzett, New Yorkban élő fotóművész nem teltkarcsú, nem nőies a képeken, nem lehet sehogy sem szépíteni azt, amit látunk: beállításaival kihangsúlyozza testi valóját. Erős hatást vált ki, intenzív érzéseket. A 11 év című képsorozat egy hosszú folyamat dokumentációja, ami önmaga elfogadásához, élete megváltozásához és fogyáshoz vezetett. A képei és személyisége mind a túlsúllyal, mind a testképzavarral küzdő emberek számára inspirációt, erőt és bátorságot adhatnak, művészként pedig számos kiállítással, elismeréssel díjazták.

Nemcsak az őszinteség és a történet érdekes a képeiben: egyszerűen azért is, mert nagyon ritka, hogy ilyen méretekkel rendelkező nő egyáltalán fotókon szerepeljen. Ő maga is fotósként ébredt rá, hogy egy-két kötelező esetet leszámítva soha nem engedte meg senkinek önmaga megörökítését. Elkezdte olyan helyzetekben fotózni önmagát, amelyekben kifejezetten rossz érzés töltötte el a teste miatt, mert figyelhetik és megítélhetik – például strandon. Ez egyfajta szembenézés volt a számára, ami azonban oldotta a belső feszültséget. A kamera az alteregója lett, amivel önmagát nézhette.

Fel akarta tárni azt a drámát, ami egy-egy hétköznapi gesztus, tevékenység mögött húzódik meg egy túlsúllyal küzdő ember számára: mint a kedvenc gyorséttermébe menni; fésülködni, vagyis a megjelenésével foglalkozni; felállni egy székről; fehérneművel, törölközővel alig takart testét megmutatni.

Idővel már-már provokatív képeket készített a hurkáiról és a hasáról, olyan kérdésekre kereste a választ, hogyan néz ki valójában, mi látszik abból, ahogyan érzi magát, és legfőképp: szerethető-e így? Ezekre a kérdésekre csak tűpontos őszinteséggel lehet válaszokat találni, feltárni a realisztikus igazságot és szembenézni vele.

Szokatlan bátorsággal beszél az életéről és arról, hogyan gyógyította önmagát: a kamerával helyettesített egy férfival való kapcsolatot – mert erre képtelen volt – és ez az elfogadás felé segítette. Férfiakkal látni a képeken, ezekkel a beállításokkal megpróbálta megérteni, mi az intimitás és mi a vágy, helyettes, hamis szeretőkkel akarta érezni, milyen ölelve, érintve lenni. A képeken több tökéletes testű férfi tűnik fel, a kontraszt kihangsúlyozott, de a kompozíció akkor is magányról árulkodik, ha van ott valaki.

11 év alatt nagy utat tett meg – gyerekként még diszlexiával is küzdött, tinédzserként magányosnak és elszigeteltnek érezte magát a súlya miatt – bevallása szerint számára ez a folyamat terápia volt, hogy kezelje és elengedhesse azt a sebezhetőséget, ami érzett. Így meg tudott birkózni a túlsúly okozta érzésekkel, és közben önmaga látványa arra késztette, hogy lefogyjon. Tíz év után tette fel a kérdést önmagának, miért nem tett soha semmit annak érdekében, hogy megváltoztassa a testét.

Tudni akarta, milyen érzés nem hordozni ezt a súlyt, és olyan világban élni, amely nem a méretei szerint ítéli meg.

Végül gyomorszűkítő műtét, és az étkezési szokásainak megváltoztatása vezetett a fogyáshoz. Ahogy ennek eredménye látszódni kezd, néha már szépnek ábrázolja önmagát, a tekintete öntudatot mutat, a testére is másképp néz, a férfiakra is – de a képek még mindig nagyon őszinték. A sorozat nagyon szépen zárul le, egy új életről szőtt álom képzetével: a következő széria pedig Stephen és én címmel már egy valódi társról szól, a képeken a test a másik testtel és a környezettel összhangot nyer.

Ahogy leolvad a mindent elnyelő, elrejtő kövérség, egyre karakteresebbé válik az arca és ezzel a személyisége is egyre inkább megnyilvánul – talán bántó gondolat ez kimondani, de a művei egyértelműen ezt mutatják: a kövér emberekben sztereotípiát látunk, és a személyiségüket nem.

Az 1978-as születésű művész egy interjúban arról is beszélt, milyen érzés volt a fogyása után „normálisnak” lenni, hogy ehetett nyilvánosan rátapadó, ítélkező tekintetek nélkül is, hogy nem kellett amiatt aggódnia, amikor leült valahova: elférnek-e mások mellette. A fogyása után még sokáig tanulta újradefiniálni önmagát, valami másként, mint „a kövér lány”.

Egyéb sorozataiban is a szépség, az identitás és a testkép kérdéseivel foglalkozik, mind férfiak, mind nők tekintetében: az a típusú fotós, aki mélyebb kapcsolatot talál a kamerán keresztül az emberekkel, mint amit verbálisan meg lehet teremteni, és őket is a maguk valóságában ábrázolja. Érdekesek a különböző testépítő versenyek résztvevőiről készült fotói, amelyek a testkép és szépségideál egy másik vetületét mutatják: olyan emberekét, akik a túlzásba vitt szépítés révén már elvesztik a szépségüket, de mégis így érzik magukat jól.

Képei egy olyan világban, ahol mindenki úgy mutathatja meg magát, ahogyan szeretné, ha mások látnák – valódisága erőt ad.

www.jendavisphoto.com

hirdetés
1 válasz
  1. zsuzsa almassy
    zsuzsa almassy says:

    I.e. 25.000 évvel ezelőtt egy másik művész megalkotta a ” willendorfi vénusz” szobrocskát!
    Az őskorban az a női test jelentette a SIKERT! Sajnálom a fotóművészt, hogy elhitte a társadalomnak
    azt a megállapítását, hogy undorító, és a halált is vállalta /mert a gyomorgyűrű használata több esetben halálhoz vezetett/ csak,hogy megfeleljen a XXI. századi normáknak.
    Régen az volt az elérhetetlen, hogy az ember túltáplált és kövér legyen, ezért az ilyen test volt az IDEÁL,
    a mai világban, ahol a polcokról le vehetjük a cukros üdítőt, a készételt, az a nagy teljesítmény, ha ellen tudunk állni. Az emberek a nagy és kiemelkedő teljesítményeket csodálják, de vigyázat csodálják, de nem szeretik.
    Megdöbbentő, hogy ennek oldalnak az írója, amit én a pszichológiai tartalmakért olvasok, nem botránkozik meg a fotóművésznek azon igyekezetén, hogy egy kövér testet undorítónak állítson be!!! Talán ez az oldal is nem azt mantrázza, hogy az ember több, mint a teste. Mert, ha arra hívnák fel a figyelmünket,hogy mennyi sok egészségtelen étel vezet a kövérséghez, én se találnám ezt a cikket undorítónak

    Válasz

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 1 =

hirdetés