„Nem én kések. A világ siet.” A krónikus késés és halogatás pszichológiája. Okok, típusok, megoldási technikák Limpár Imre tanácsadó szakpszichológustól

Valaha pontosan az előadás kezdetekor bezárták a kapukat a színházakban, és aki nem ért oda, lemaradt: mára kialakult a hét perc türelmi idő országszerte, van is egy ismert színházi portál, amit erről a jelenségről neveztek el 7 óra 7 percnek.

A késés mai világunkban talán jellemzőbb – megszoktuk, hogy ott a mobiltelefon, oda tudunk szólni az illetőnek -, ezért is fordulhat elő, hogy ma megértőbb a társadalom a későkkel. De mindig voltak és vannak olyan emberek, akik akkurátusan pontosak, míg másoknak alapvető személyiségjegye a késés. Késnek már az iskolából, aztán késnek a munkából, késnek a projektek befejezésével, odaégetik a süteményt a sütőben, kimennek a fejükből a fontos tennivalók és találkozók, illetve a kedvencem: lekésnek a saját nyaralásukról, mert a szabadságot ugyan kiveszik, el is mennek, de viszik a munkát magukkal, amit elvállaltak, de még nem fejeztek be.

A késés pszichológiájáról beszélgettünk Limpár Imre tanácsadó szakpszichológussal.

Limpár Imre tréner, tanácsadó szakpszichológus

A késés lehet a személyiségszerkezetben kialakult reakció, de tanult tulajdonság is. Ha például olyan közegben nő fel és szocializálódik valaki, ahol nincs következménye ennek, nem keretezik az időt sem, akkor kialakulhat egy ilyen, hibásnak mondható működésmód felnőttkorra.

– Mindig elcsodálkozom, hogy az egyetemeken, tanfolyamokon vagy különféle céges tréningeken teljesen megszokott várni az elején a későkre – mondja Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus, akinek egyik szakterülete az időgazdálkodás.

– A színházakban régen kezdéskor becsukták az ajtót, ma már várnak egy kicsit, a mozikban nem is keveset. Ezzel azonban megerősítjük az egyént a viselkedésében, ha megvárjuk, legközelebb is el fog késni. Sőt, sokszor extra figyelmet is kap, ha például egy meeting elejéről marad le, összefoglalják a számára, mi történt. Nem kell feszengenie, nem él meg akkora bűntudatot. Ha azonban egy közösségben elítélik a késést, sokkal inkább rá lehet nevelni az egyént arra, hogy igyekezzen jobban.

A pszichológus szerint azonban a tanult viselkedés mellett a személyiségszerkezet alapvető része is lehet a krónikus késés, a problematikus időgazdálkodás. Az úgynevezett sorskönyvelmélet szerint (tranzakcióanalízis) a szülőktől kapott üzenetrendszerünk szerint döntünk bizonyos kérdésekben gyerekkorunkban, aztán ez befolyásolja a felnőttkori viselkedésünket is.

Ilyen üzenet lehet az, hogy „Tégy erőfeszítést!”, de lehet az is: „Lazíthatsz!”

Vagy: „Légy erős!”; „Lehetsz gyenge!”

Egy másik ellentétpáros: „Figyelj másokra!”; „Figyelj önmagadra!”.

Mindannyian kapunk mindenféle üzenetet, a patológiás túlműködéssel van a gond, ha az üzenet például az:

 „Csak másokra figyelj!” vagy „Csak te légy a középpontban!”

– Az időgazdálkodást befolyásolhatja az az üzenet, hogy siess, illetve az, lassíthatsz. Ha egy család folyton késésben van és a szülő folyamatosan arra presszionálja a gyereket, hogy siess már, elkésünk, akkor az biztosan hat a gyerek pszichés működésmódjára. De ez nem lineáris függvény. Lehet, éppen ellenazonosulás történik és emiatt lesz nagyon pontos felnőttként az illető, sőt, poroszosan bevasalja mindenkin a pontosságot. Az is lehet, olyan lesz, mint a saját anyja vagy apja – mondja Limpár Imre.

A család mikroközösségi klímája természetesen hat a gyerekre: ahogyan kezelik az időt, amilyen viszonyban vannak vele, amit mondanak róla, ahogyan megélik a jelent. Tipikus eset az indulás előtti fél óra a családi nyaralás kezdetén: alapfeszültség van, felspannoljuk magunkat és érzelmi vihar keletkezik, vagy nyugalomban és rendezetten zajlik le az indulás. Ez alapvető befolyással van a gyerekre.

A pszichológus szerint krónikus késés esetén számos technika és módszer segíthet.

Ilyen a kényszerítő körülmény, ami miatt semmiképpen nem akarunk késni. Például egy egyetemista soha nem ért be a reggeli előadásokra, nem kelt fel, nem készült el időben.

– Fel lehetett volna tárni egy mélyanalízissel és egy motivációs mátrixszal, hogy mi az oka ennek, de egyszerűbb utat választottunk – meséli Limpár Imre. – Mi lenne az a kényszerítő körülmény, amelynek hatására ő biztosan felkelne reggel? Kiderült, hogy nincs ilyen egyetemi kurzus, viszont a baráti találkozókról nem szeret késni. Ha tehát megbeszél egy reggelit egy barátjával a büfében, akkor pontosan megjelenik. Ez volt a megoldás, és ha már ott volt, csak besétált az előadásra. Mindenki találhat magának hasonlót.

Egy másik módszer lényege az ígéreten alapul. Vegyünk példaként egy idős embert, aki változtatni szeretne egy szokásán. Van egy fia és egy lánya, amit nekik megígér, azt néha megtartja, néha nem. Viszont az, amit az unokájának mond, az úgy lesz, ha törik, ha szakad. Tehát a vállalását az unokájának teszi.. Az más kérdés, ebből mit ért, mit nem ért az unoka, de a neki tett ígéret olyan belső nyomást hoz létre, ami segít változtatni a szokáson.

Egy másik, bonyolultabb történet például a munkavégzésben való késés, amikor valaki leadási, átadási határidőket nem tud tartani: emögött sokszor a halogatás problémaköre húzódik meg. A késés inkább interperszonális jellegű, a halogatás ügyekről szól.

– Részben itt is szerepet játszik a megerősítés, mert sok esetben nincs olyan típusú retorzió vagy keretezés, ami megkövetelné a határidő betartását. Évekig tanítottam az ELTE-n, és sokszor tapasztaltam, hogy a hallgatók gyakorlatilag elvárják a toleranciát a beadandó dolgozatok leadásakor. Valaha ezek az időpontok szentek voltak, meg sem fordult a fejünkben, hogy egyáltalán lehetséges a határidő elteltével próbálkozni. Én bevezettem, hogy a csúszásért levonok egy jegyet. Pszichológus vagyok, minden megértésem a hallgatóké volt, de közben egyértelmű kereteket szabtam. Ha nincs következmény, akkor sokan nem fognak megfelelni az elvárásoknak – szögezi le a szakértő.

Ki kell mondani, hogy a halogatók bizonyos, inkább kisebb százaléka természetesen lusta, ugyanakkor sok esetben különböző problémák húzódnak meg a jelenség mögött.

– Ha valaki késik a határidővel, zsigerből azt gondoljuk, hogy nem veszi komolyan a munkáját vagy a tanulást, ez azonban korántsem biztos. Ilyenkor az életvitelt kell alaposan megvizsgálni, ha az ember el akarja dönteni, mivel is küzd pontosan. Van, aki azért halogat, mert befejezni nem akar egy-egy nagyobb feladatot, és ennek mélylélektani okai vannak, például a veszteséggel vagy a halállal, a haldoklással összefüggésben, amire minden egyes komoly ügynek a befejezése emlékezteti tudat alatt. Van, aki olyan szintű maximalista csomagot hoz, hogy nem tudja kiadni magából a feladat utolsó zárókövét, mert szeretne még dolgozni vele: könnyen megcsinálja a munka kilencven százalékát, de az utolsó tíz százalékkal még molyol.

Egy másik típus a zsonglőr: nem három, hanem nyolc-tíz labdával dolgozik. Ő nem méri fel a valós kapacitásait. Amikor van egy nullázási pont az életében, mint a könyvelőknél az adóév zárása vagy egy nagyobb projekt befejezése, akkor kicsit fellélegzik, megtalálják feladatokkal, mert ő rendes, és be is vállalja azokat, nem utasít vissza semmit. De aztán elúszik, mert valójában mégsem annyira jó zsonglőr.

– Ha mélyítünk egy kicsit ezen a képen, akkor megvizsgálhatjuk azt a kérdést, tud-e nemet mondani az illető. Ha ez a baj, akkor fel kell tennie őszintén a kérdést, hogy kinek, kiknek és miért nem tud nemet mondani. Például mellérendelt szerkezetben, kollégáknak könnyen mond nemet, de alá-fölé rendelt szerkezetben már nehezen? Ebben szerepet játszik a tekintélyhez, a hatalomhoz való viszonya, ami még mélyebbről fakad, az elsődleges tekintélyekkel, az apjával, anyjával, nagyszüleivel, tanáraival való viszonyból. Ennek általában nagy múltja van és sokszor ismételjük ezeket a meccseinket – mondja a szakértő.

Ehhez kapcsolódik, hogy elveszik az időnket azok a feladatok, amiket másokra hagyhatnánk, de mégsem tesszük: mert nem merünk kérni.

Hozd magad kényszerhelyzetbe! Időgazdálkodási tippek, nem csak halogatóknak

A fentiek analitikus, elemző megközelítések. Ha inkább gyorsabb eredményt szeretnénk, behaviorista, praktikusabb oldalról megfogva a problémát, akkor érdemes olyan módszereket választani, amellyel szintén kényszerhelyzetbe hozzuk saját magunkat. Az egyik ilyen megoldás az M=M, vagyis a majd egyenlő a mosttal. Így nem lehet életvitelszerűen élni, de lehet hetente, kéthetente, havonta egy napot beiktatni, amikor M=M.

– Ezt én is alkalmazom – árulja el Limpár Imre. – Aznap extrán figyelek magamra és minden olyan alkalommal, amikor kimondom a majd szót valamilyen tevékenységgel kapcsolatban, de akkor is, ha csak gondolok rá, azt most csinálom meg. Fontos, hogy ilyenkor minden essen ki a kezemből, és azonnal csináljam meg, akkor is, ha az egy polc felfúrása, mert éppen megint megláttam a hetek óta falnak támasztott polcot. Ez persze önátverés, mert szerződök magammal egy ilyen napra, de ha valaki ezt betartja, akkor az jelentős mértékben segíti az időkezelését.

A másik módszer a GY3, vagyis a gyűlölt három. Ugyanis a halogatók legalább a fejükben, de ha kényszeresek, akkor akár excel-táblázatban is listázzák, mit halogatnak, kellő bűntudattal felírva a tennivalókat. A GY3 lényege, hogy amikor indul a nap produktív része, akkor a három leggyűlöltebb kis feladatot kiemeljük, és nem csinálhatunk addig semmi mást, amíg ezt a hármat ki nem pipáltuk. Ez azért is jó, mert felszabadulunk, így könnyebben és gyorsabban megy a nap többi része.

– Ilyenkor gyakran teszik fel a kérdést a hallgatók, hogy mi van, ha ez egy olyan nagy tennivaló, mint például a szakdolgozat. Ilyenkor mindig azt mondom, ha valaki ezt felírja egy listára, akkor nincs realitásérzéke, ez nem egy feladat. A szakdolgozat első két sorát megírni, az egy feladat – vázolja sok probléma gyökerét Limpár Imre.

Erre jó például a szalámi technika: a mammutot sem egyben, hanem darabjaiban vitték haza az őseink. Több kedvünk lesz hozzá, ha szétszedjük apróbb részekre. A másik az ementáli-módszer: apró furatokat képzünk a hatalmas monstrumon, mint a lyukakat a sajtban. Ha például egy nagy projekthez kell megírni egy tízoldalas záródokumentumot és halogatja az ember, akkor első nap semmi más feladata nincs, minthogy létrehozzon egy zarodokumentum nevű fájlt. Másnap megnyitja és beleír tíz kulcsszót, amit biztosan érinteni fog ebben a munkában. Ez a második furat. Harmadnap megint megnyitja, beleírja azt a nyolc pontot, ami valamiféle tartalomjegyzék lehet.

– Addig csináljuk ezeket a furatokat, amíg egyszer csak észrevesszük, hogy jé, már benne vagyunk a munkában és elkezdtük írni, sőt, ihletünk is van. Ez azoknak a problémáját orvosolja, akik azért halogatnak, mert nem szeretnek elkezdeni dolgokat. Fontos, hogy a módszer van értünk, és nem mi a módszerért, tehát rá kell lelnünk arra az időgazdálkodási rendszerre, ami illik a személyiségtípusunkhoz, sőt, az életszakaszunkhoz is – fűzi tovább a szót Limpár Imre.

Például a hatos módszer a huszonéveseknek tökéletes: egy fiatal párkapcsolat mellett még rendben van, viszont házasság, élettárs, család mellett nem, ugyanis annyi hatékonyságot termel ki az illetőből, hogy az a környezetére destruktívan fog hatni, előbb-utóbb válás lesz a vége. A hatos módszer szerint minden este végiggondoljuk a következő nap tennivalóit – például fogmosás közben -, majd kiválasztunk hat dolgot, amit mindenképp szeretnénk megtenni. Felállítunk egy fontossági sorrendet, és ahhoz tartjuk magunkat, nem csinálhatunk semmi mást. Ha nem sikerül befejezni a feladatokat aznap, átrakjuk a következőre, és másnap azok képezik az első pontokat a hatból. Persze, kellő realitásérzékkel és önbecsapás nélkül működik jól ez a módszer.

Ha valaki számára a halogatás oka a maximalizmus, akkor a PP-módszer szerint érdemes elgondolkodnia: ez a pozitív precedens. Nincs olyan, hogy soha semmikor ne tudta volna valaki elengedni a maximalizmusát és befejezni a munkát mondjuk 90 százalékos tökéletességgel. Az a kérdés, mikor és miért történt ez, milyen külső és belső körülmények hatására.

A fekvőtámasz-problematika is segíthet: képzeljük el, hogy a tornatanár azt kéri, csináljunk ötven, szabályos, tökéletes fekvőtámaszt. Nem tudunk ötvenet végrehajtani, de hányat tudnánk megcsinálni jól? Ennek lényege az, hogy megtaláljuk, mi az a legkisebb egység az adott kérdéskörön belül, amit biztosan tökéletesre meg tudunk csinálni, és csak annyit vállaljunk. Három projekt helyett csak egyet, meg egy kicsit, miközben kettőbe besegítünk. Ez lényegében véve szintén realitáskontroll, amire már hoztunk fel példát.
Még számos oka lehet a halogatásnak, illetve számos megoldása: van, aki szorong, alacsony az önbecsülése, ezért szöszmötöl. Mások azért nem mérik fel reálisan a lehetőségeiket, mert túl optimisták: például volt rá példa, hogy egy munka elvégzésében valamiért nagyon motiváltak voltak, és sikerült nagyon gyorsan megcsinálni. Ilyenkor hajlamosak azt hinni, hogy ezentúl ez mindig így lesz annak a feladattípusnak az elvégzésekor. Pedig csak nagyon ritkán fordul elő.

És végül íme, egy jó rendszer, ami nekünk bevált: nem egy konkrét problémára megoldás, de segíthet, főleg akkor, ha sok a tennivaló, nincs kedvünk az egészhez és szeretünk az interneten nézelődni: a Pomodoro technika szerint az időt 25 perces egységekre osztjuk, az olasz Francesco Cirillo a paradicsom alakú konyhai időzítőről nevezte el ezt a módszert. 25 percig csak és kizárólag az adott feladattal kell foglalkozni, akkor ki kell kapcsolni, le kell némítani minden mást, de utána tarthatunk 5 perc szünetet. Ez nagyon tud motiválni a nap elején arra, hogy munkával kezdjük el és ne egy kis facebookozással. Az öt perc után megint hozunk egy döntést, hogy a következő 25 percet mivel fogjuk tölteni: a tudatosság ugyanis növeli a hatékonyságot.

Habár a késés tehát sok esetben nem rosszindulatú, az elkövetője éppúgy szenved, mint az áldozata, érdemes egy gondolatot figyelembe vennie: azért tiszteljük egymás idejét, mert senkinek nincs joga elvenni mástól azt, amit nem adhat vissza.

Fehérváry Krisztina

Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő

Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.