Mindenki okkal kerül az életedbe. Miért lecke felismerni az áldást? Miért áldás felismerni a leckét?

hirdetés

hirdetés

Kering a neten egy mondóka, szokás szerint valamilyen romantikus képre illesztve, miszerint „mindenki okkal kerül az életedbe: vagy áldás, vagy lecke”. (Kismillió variánsa létezik, de nagyjából ez a lényeg.) Néha nem bírok magammal, és egy-egy ismerősöm oldalára odakommentelem, hogy szerintem az a lecke, hogy felismered-e benne az áldást. De ennél többről van szó.

Ez a mondás azt sugallja, hogy

1.) minden rólad szól,

2.) az életedbe érkező emberek vagy vegytisztán jók vagy ugyanilyen rosszak,

3.) ha jók, az valamiféle égi jutalom a számodra,

4.) ha rosszak, akkor se bosszankodj, hanem tanulj belőle, ne hajtsd el őket idejekorán.

Az egó többféleképpen tud „túlműködni”. A legismertebb verzió az, amikor az ember azt hiszi, körülötte forog a világ, még a Nap is az ő kedvéért kel fel, ő a legfontosabb. Nemcsak magamagának, hanem abszolút értelemben is. Ez természetesen előjogokat keletkeztet – és közben jó alkalom a felelősség hárítására. Az efféle „világközepe” személyiség jellemzően ritkán mondja azt, hogy „erről én tehetek”. Isten, a kormány, az időjárás, a csillagok, az összes többi „másik ember” felelős (mármint a rossz dolgokért), kivéve őt. De – bármilyen meglepő – ugyanígy túlműködő egót jelez a másik véglet is, a „mindennek én vagyok az oka”, „mindenről én tehetek”, „minden(ki)re nekem kell odafigyelnem” hozzáállás.

Az egó „alulműködése” pedig leginkább úgy néz ki, hogy „én nem számítok”, „a fű sem hajlik meg a lábam alatt”, „a világ ugyanúgy megy nélkülem is, mint velem”. Ez sem igaz.

Mindenkinek megvan a maga szerepe. Néha főszerepet játszunk, néha meg leginkább csak díszlet vagyunk.

A fent idézett mondás természetesen a főszerep nézőpontját tekinti. Ez még nem gond, csak tudjunk róla, hogy ez csak „egy” lehetséges nézőpont, nem az egyetlen, kizárólagos, abszolút.

Azt nem kell részleteznem, hogy az emberek nem abszolút jók vagy rosszak, már csak azért sem, mert még az sem abszolút, hogy mi a jó és mi a rossz. Az, hogy amit a másik ember ad neked, áldás-e vagy lecke (maradjunk ennél a két kategóriánál, bár van még pármillió további lehetőség), nem tisztán „vagy-vagy”. Hogy a másik mit hoz neked, és az, hogy te mit fogadsz be tőle, az is két különböző dolog. Ha túl tudunk lépni azon, hogy valami abszolútat akarjunk megfogni ebben a témában, el is vethetjük a rajtunk kívül álló „égi jutalom” vagy épp „lecke” fogalmát. Ez utóbbi egyébként jó kis csúsztatás az eredeti mondásban, mert valójában ilyenkor mindenki ordas nagy szívatásra gondol, nem „leckére”. Csak ezt ugye nem illik leírni.

Miért lecke felismerni az áldást?

Épp a jó és rossz fogalmának képlékenysége miatt. Minden bejövő impulzust, ami gazdagítja az életünket, fel tudunk használni konstruktív, azaz építő módon. Mindenki, aki az életedbe érkezik, hoz egy csomó „kacatot”, olyasmiket is, amikkel ő maga sem tud mit kezdeni – de talán te igen! És a „legjobb jó” is haszontalan lomként rothad bele az életünkbe, ha nem kezeljük helyesen.

Miért áldás felismerni a leckét?

Mert a lecke, pontosabban az, amit ebben a kontextusban leckének nevezünk, MAGA az áldás. Áldás az életünkre. Még zajlik, még gazdagodik, még gyarapszik és fejlődik. Tehát még élünk – s e minőségben áldottak vagyunk. Mindenben lecke van, ami jön. Abban is, ami édes (és ezért „nettó” áldásnak tartva képesek vagyunk gondolkodás nélkül zsebre vágni, elmulasztva a belecsomagolt lecke beépítését az életünkbe) és abban is, ami fájdalmas (ezt pedig leginkább behunyt szemmel, befogott orral dobnánk a szemétre, és csak valami önkínzó, félreértelmezett szentté válási törekvés miatt nevezzük – a virtuális tér nyilvánossága előtt – leckének).

Amikor jön valaki, akár „áldásnak”, akár „leckének” tűnik elsőre, ne állj meg az első benyomásnál. Kérdezd meg nap mint nap: ki ő és mit hoz az életembe? Kérdezd meg azt is: ki vagyok én ebben a történetben, és mit adok én bele a közösbe? Kérdezd meg: mit adhatok neki? Kérdezd meg: mit kívánna ő tőlem?

Ha ezeket a kérdéseket hajlandó vagy többször is feltenni és választ keresni rájuk, a fekete-fehér-jó-rossz-áldás-lecke világ megszűnik. Sokkal árnyaltabb, részletgazdagabb képet kapsz. S még az is kiderülhet, az életedbe érkezők nem is sorolhatók be ezekbe a kategóriákba, mert többek annál, ahogy te is több vagy: emberek vagytok, vagyunk. Áldottak az élők. Mi mindannyian.

 

hirdetés

Major Virág

Energetikai tréner, spirituális tanácsadó

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás