A mérgező szégyen. Anyám az álmomban szép és tökéletes

Anyám 51 éves korában meghalt. Én akkor már felnőtt voltam, évekkel korábban elköltöztem tőle. Menekültem az alkoholproblémáitól, nem akartam testközelből végignézni a leépülését, ami már tartott egy ideje. Megbecsült, vezető köztisztviselőből vált az évek folyamán elhanyagolt küllemű munkanélkülivé. Nem tudott talpra állni apám halála után. Gyakran kellett elviselnem tinédzserként az otthonunkba invitált ivócimboráit, alkalmi szeretőit. A poklok poklát éltem át mellette. Senki sem tudott rajta segíteni.

Meggyűlöltem őt, meggyűlöltem azt, akivé vált.

Halálát is az ital okozta. Egy kocsmában lett rosszul. Összeesett. Azt hitték, részeg, kiütötte magát. Órákig nem foglalkoztak vele. Hagyták az ivó előtt feküdni a hidegben. Aztán hajnalban jött érte a mentő. Bevitték a kórházba, soha többé nem ébredt fel. Éber kómában volt két hétig, végül tüdőgyulladás vitte el.

Egyszer látogattam meg. Álltam az ágya mellett órákig, és néztem. Minden lehetséges érzelem végigsöpört bennem. A harag, a gyűlölet addigra már enyhült, de képtelen voltam az életre bátorítani, kimondani, hogy vele vagyok és szeretem. Megfogtam a kezét egy rövid időre, ennél többre nem voltam képes. Nem sejtettem, hogy ekkor fogom utoljára látni élve, de titkon ezt reméltem – legyen vége!

Halála után csak egyszer álmodtam vele. Akkor gyermektestben láttam őt, koszos, kócos lánykaként. Bocsánatot kért tőlem. Viszolyogtam. Nem érdekelt. Nem voltam vele kedves.

Azóta eltelt tizenöt év. Lezártam rég életem ezen szakaszát. Ezért ért váratlanul, hogy ma éjjel újra megjelent az álmomban az anyám. Olyan volt, amilyennek kislány koromban láttam. Rendezett volt a külseje, ki volt sminkelve. Megbabonázott a tekintete, csak úgy ragyogtak a zöld szemei! A munkahelyemen, a folyosón várakozott. Nem jött be az irodámba, a kollégáim hívtak ki hozzá.

Ahogy megpillantottam őt, rögtön a sebzett tinédzserré váltam. Az anyámhoz kapcsolódó alapélményem tinikoromban a szégyen volt. Ugyanezt a szégyent éreztem az álmomban: aggódtam, hogy meglátják őt, szégyelltem, hogy ilyen az anyám, hogy ő az anyám. Pedig álmomban szép volt, mosolygós és kedves.

Megkértem, hogy menjen el. Szót fogadott, azonnal elillant az álom, véget ért a jelenet.

A következő pillanatban megláttam egy tál ételt az asztalon. Valamilyen rakott étel volt benne, egy tiszta, szép sütőtálban. Meglepett ez is. Tudtam, hogy az anyám készítette. A tinikoromat végigéheztem mellette. Soha nem főzött. Ritkán volt józan és összeszedett.

Anyám tehát – ha létezik túlvilág – jól van. Elszámolt magával, a megbocsátásomra vár és szeret engem.

Lezártam rég életem ezen szakaszát, de még nem tudtam megbocsátani – az álmom ezt üzenheti. Mélyre temettem, de még eleven bennem a mérgező szégyen.

John Bradshaw: Mérgező szégyen a nevem

Jövök szégyentelen gondozóktól, elhagyatottságból,

nevetségességből, visszaélésből, elhanyagoltságból,

tökéletesítő rendszerekből.

Erőt nyerek a szülői düh sokkoló erejéből,

A testvérek kegyetlen megjegyzéseiből,

Más gyerekek gúnyoló megalázásaiból,

A tükörbeli visszaverődések félszegségéből,

A pofonból, a csípésből, a megrázásból, ami eltépi a bizalmat.

 

– N. Nóra –

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy + 4 =

hirdetés