Az emberek fizikai és lelki értelemben egyaránt kimerültek. Mi adhat reményt? A Magyar Pszichológiai Társaság áttekintése a pandémia első évének pszichés következményeiről
Egy éve élünk együtt a Covid-19 járvány visszaszorítását célzó korlátozásokkal, az egészségügyi veszélyeztetettség, az egzisztenciális bizonytalanság tudatával; ez idő alatt közel félmillió beteget regisztráltak Magyarországon, s az elhunytak száma mára (2021. március 10.) meghaladta a 16 ezret. Rengeteg család gyászol.
Miközben várjuk, hogy a harmadik hullám lecsengjen, még az első és második hullám okozta veszteségeket és kihívásokat sem sikerült maradéktalanul feldolgozni. A Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófapszichológiai Szekciója a napokban adta közre „Áttekintés a pandémia első évének pszichés következményeiről” c. tanulmányát, amely fogózkodókat adhat mindannyiunknak. A Társaság weboldalán közzétett, a katasztrófapszichológia nézőpontját tükröző tanulmányból közlünk részleteket.
„…a pandémia jogi és pszichológiai értelemben egyaránt katasztrófajelenség, ami válsághelyzetet teremt. Ezért ugyanolyan emberi reakciókat váltott ki világszerte, mint amilyeneket bármely más katasztrófánál tapasztalhatunk, és amelyeket a katasztrófapszichológiából jól ismerünk. A katasztrófáknál megjelenő emberi viselkedésformáknak és lelki tüneteknek van egy sajátos – durván 4 fázisra bontható – idői sorrendje. Ezek a Covid-19 járvány felbukkanásakor is nagyjából hasonlóan futottak végig világszerte, méghozzá részben ismétlődve a járvány újabb és újabb hullámaiban.
A lelki tünetek első fázisa: biztonságvesztés, zavarodottság
Mivel minden katasztrófa-esemény váratlan, azaz felkészületlenül ér mindenkit, először heves félelmek, pánikreakciók (pl. menekülés a veszélyes helyekről, felvásárlási láz) észavarodottság jelentkezik egyéni és intézményi szinten egyaránt. Ez a teljes biztonságvesztés és kontrollvesztés időszaka. Ilyenkor a biztonságérzet és a kontroll visszanyerése az első feladat. Erre törekszünk ösztönösen, ezt próbáljuk elérni tudatosan, és ezt kell elősegíteni intézményesen.
Második fázis: próbálkozások a helyzet kezelésére
A stabilizálást célzó kormányzati rendelkezések (vészhelyzet kihirdetése, karantén elrendelése) nyomán eleinte némileg nőtt a biztonságérzet, és erősödött az egyéni tenni akarás(pl. mohó információ-keresés, maszk-varrás), valamint az altruista cselekvések (pl. bevásárlás az időseknek) is. A helyzet kontrollálhatóságának reménye némileg enyhítette az általános szorongást és pozitív érzelmeket és tetteket is generált.
Harmadik fázis: szembesülés a valósággal
A „maradj otthon” és „viselj maszkot” szabálya nem hozott kellő áttörést a fertőzés megállítására. A veszélyérzet fennmaradt. A szabadság korlátozása, a munkahelyek elvesztése–, átszervezése–, online működésre átállás, továbbá az érzelmi biztonságot adó személyes kapcsolódás nehézségei (elszigeteltség, vagy kényelmetlen összezártság)mindenkiből negatív érzelmeket váltottak ki: feszültséget, szorongást, frusztráltságot, lehangoltságot, ingerültséget, tehetetlenséget, türelmetlenséget, vagy éppen dühöt. Változó, hogy kiből mit, és egyeseknél akár váltakozva jelentek meg ezek a negatív érzelmek.
A pszichés következmények: szorongás, depresszió, állandósuló feszültség, ami kifáradáshoz, apátiához is vezethet, vagy indulatokat, haragot generálhat. Mindezek néha testi tüneteket is okozhatnak, vagy inadekvát viselkedésbe fordulhatnak, pl. elszabaduló indulatok(bántalmazások); vagy a karantén elleni lázadásként szaporodó szabályszegések.
Az emberek természetes hajlama, hogy a bizonytalanság feszültségének csökkentésére mindent értelmezni akarnak – különösen a saját nem teljesen racionális viselkedésüket –, ezért elfogadnak álhíreket és összeesküvés-elméleteket is, de egyfajta bűnbakképzésként sajnos a fertőzöttek stigmatizációja is megjelent. (Szinte, mint a középkorban, amikor nemcsak vesztegzár alá helyezték a fertőzötteket, hanem irtóztak tőlük, mint „bűnösöktől”)
Negyedik fázis: a katasztrófa-állapot végének reménye, újrakezdés
A szigorú karantén nyári feloldása a pandémia befejeződésének illúzióját keltette, ami felszabadultság-érzést generált, és a régi életforma örömeinek visszaszerzésével indult (utazások, bulizás). A klasszikus (lokális) katasztrófák (például földrengés) esetében a negyedik fázis valóban az újrakezdés időszaka. A pandémia esetében azonban még messze vagyunk a katasztrófa végétől!
A karanténfáradtság
Ez a kifejezés azért honosodott meg a pszichiátriai/pszichológiai szóhasználatban, mert több olyan tünetnek az együttes megjelenése fedezhető fel kifejezetten a karanténhelyzettel (szabadság korlátozása, izoláltság vagy összezártság, egzisztenciális nehézségek, mozgáshiány) összefüggésben, amelyek nem azonosak a pontos kritériumokkal diagnosztizálható klasszikus pszichés zavarokkal (például depresszió).
A karanténfáradtság tünetei sokfélék. Az alapvető kimerültségen kívül, ami leginkább fizikai fáradtságnak, energiavesztésnek tűnik, feszültség-érzés, ingerlékenység, szorongás, motiválatlanság, a teljesítőképesség csökkenése, zavarok az étkezési és alvási szokásokban, a társas érintkezésben konfliktusok, vagy éppen visszahúzódás társulhatnak hozzá. Egyéni jellemzők függvénye, hogy kinél mi jelenik meg ezekből. Akiknek hajlamuk van a klasszikus pszichés zavarok valamelyikére, átfordulhat azokba – például depresszióba.
A karanténfáradtság azonban bárkinél – lelki problémáktól mentes személyeknél is – jelentkezhet.
Fokozódhat a lelki kimerülés, ami tovább növelheti a nem megfelelő megoldásokat: például szabályszegések, csalások szaporodása, növekvő alkohol és drog-használat, destruktív és öndestruktív cselekvések (agresszió és öngyilkosság).
A fáradtság tünetek a megfertőzötteknél is gyakoriak („Covid-19 utáni fáradtság”). Ezt azonban elsődlegesen maga a vírus idézi elő, és csak ráerősíthetnek kontextuális tényezők.
Harmadik hullám
A jelenlegi időszakban már elmosódottabbak a klasszikus 4 katasztrófa-fázis jellegzetességei.
Most az figyelhető meg, hogy egyre élesebben válik el a reziliens (vagy a szerencsésebb) és az eleve sérülékenyebb (vagy a kevésbé szerencsés) személyek állapota. Szerencsésebbnek azok mondhatók, akiket kevésbé érintett a pandémia miatt bekövetkezett gazdasági válság, vagy a kényszerű életforma-váltásból adódó kényelmetlenségek, illetve akik nem betegedtek meg és nem volt a közeli környezetükben haláleset.
Rezilienseknek azokat tartjuk, akik esetleg nem voltak teljesen „szerencsések”, ám kezelni tudták a helyzetet: képesek voltak újfajta célokat kitűzni, a korábbi életformájukhoz képest váltani stb.
A lassan egy éve egye erősödő pszichés problémákkal küzdő személyek állapotának javítására sajnos csak kevés szervezett – és médiával is támogatott – intézményi megoldást látunk.
Megoldási lehetőségek a lelki tünetek megelőzésére és enyhítésére
Az emberek fizikai és lelki értelemben egyaránt kimerültek. Emiatt várható, hogy az eddig még optimálisan funkcionáló személyeknél is megjelenhetnek pszichés tünetek vagy inadekvát magatartásformák.
A szakemberek a járványhelyzet megjelenésétől kezdve számos javaslatot sulykolnak, amelyeknek mindegyike segít a lelki tünetek, köztük a karanténfáradtság megelőzésében vagy oldásában is. Ilyen a rendszeresség (strukturált napirend) kialakítása, beleértve a munka-vagy tanulás időbeosztása mellett a rendszeres testmozgást, a mentális egyensúlyt biztosító technikákat (például mindfulness), az egészséges étkezést, a társas kapcsolatok „gondozását” is.
Mindezek azonban akaraterőt, azaz önkontrollt igényelnek, miközben sokan éppen pszichés problémákkal küzdenek, és eleve önszabályozási energia-deficitben vannak. Ha ilyen állapotban kezünkbe próbáljuk venni a kontrollt, átbillenünk a túlkontrollálásba, ami további energiavesztéssel jár. Ezt is tudatosítani kell az állapot javítását szolgáló ajánlások mellett.
Amit még érdemes javasolni: a korábbi életformánk átgondolását, rövid- és hosszú távra új célok kitűzését, új megoldások tervezését – az örömforrásokat nem feladva.
Legfontosabb arra felhívni a figyelmet, hogy ne essünk abba a csapdába, hogy amikor jön a vesztegzár feloldása, csak a régi életünket és önfeledt kikapcsolódásainkat akarjuk visszakapni! A pandémia megváltoztatta a korábbi életvitelünket. Illúzió volna azt remélni, hogy ha a járványnak vége, akkor visszaállhat minden ugyanúgy, ahogy volt. Be kell látnunk, hogy az életünket újra kell tervezni! (…) Megújulásra, tudatosabb, egymást támogató újfajta életmódra és értékrendre van szükségünk.
Mi adhat reményt egy újfajta, pozitív jövőképhez?
Az emberiség már sok válságot túlélt. Ám ahhoz, hogy ne csak „túléljünk”, hanem az újrakezdés egy magasabb szintre lépést jelentsen, az optimális működést segítő erőket kell mozgósítanunk. Ennek eszközei lehetnek többek között a pszichológiai tőke (remény, optimizmus, reziliencia, én–hatékonyság, a saját sors kézbentartása) erősítése, abizalom és biztonság megteremtése érdekében a helyzetünk minden vonatkozásáról pontos és hiteles információk nyilvánossá tételének elvárása, az egymás iránti tolerancia és az együttműködés elősegítése.”
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
