„Nekem önmagammal van elszámolnivalóm, nem a külvilágnak akarok megfelelni.” A pszichiáter is ember. Csernus Imrével beszélgettünk

„A végső eredmény az, amikor tudatosan hajlandó vagyok hallgatni a megérzéseimre mind racionális, mind érzelmi konfliktusokban, és teljesen mindegy, hogy a környezetem erre mit mond.” Csernus Imre pszichiáterrel beszélgettünk, aki Csak egy életed van címmel írt könyvet, miután jóindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. A rák nem ijesztette meg, figyelmeztetésnek vette. A kötetben az emberhez méltó létről és a boldogságról osztja meg a gondolatait. Ez egyfajta füveskönyv, az év tizenkét hónapja köré rendezve, ugyanis a természet közelségének fontos szerepe van az életében. Azt a kérdést teszi fel, vajon tudunk-e úgy élni, hogy minden nap ünnep legyen a számunkra, megéljük-e a pillanatot, vagy észre sem vesszük, milyen évszak van körülöttünk?

 

Hogy van?

Jól.

Nyár elején lezajlott a műtét, eltávolították a daganatot és azóta minden rendben van?

Abszolút.

Miután a diagnózis megszületett, a műtétet több hónappal elhalasztotta, viszont rögtön elkezdte az életében azoknak a problémáknak a megoldását, amelyek megítélése szerint előidézhették a daganat kialakulását. Ez jó erős hitet jelent a daganatok pszichoszomatikus okokból történő kialakulásában.

Pontosan. Ha eleve rosszindulatú lett volna a daganat, persze, nem így döntök, de jóindulatú volt. Volt benne potenciál, hogy rosszindulatúvá válhat, de én sokkal fontosabbnak tartottam a mentális helyretételt és azoknak a konfliktusoknak a megoldását, amelyekről én eredetileg azt gondoltam, megvannak oldva. De akkor rájöttem, hogy nincsenek.

Nagyjából mindenki, akinek daganata alakul ki, elkezdi keresni a lelki okokat.

Nem mindenki. Már fiatal orvosként láttam egy akkori kollégát, akit fél év alatt elvitt a tüdőrák. Hiába mondtam neki, habár akkor még én is csak felületesen voltam tisztában dolgokkal, de nem akarta elfogadni, meg is halt nagyon gyorsan. A test és a lélek egyensúlyáról lehet, hogy szinte mindenki hallott, de nem mindenki hiszi el. A huszonegyedik század a racionális dolgok megfogásáról szól, nem arról, hogy teljes értékű életet éljünk belső békében. Sok-sok pofont kap az, akit a szülei erre nem tanítottak meg.

De mi történik, ha a daganattal való szembesülés önhibáztatásba fullad?

Az önhibáztatás valójában az önbüntetés szimbolikája. Ha eleve van egy daganatom, miért büntetem magam még jobban? Akkor tudok azonnal a megoldásra koncentrálni, ha elfogadtam, hogy hibát követtem el, de emberből vagyok, hibázhatok. Az önhibáztatás ilyenkor időveszteség, mert a daganatsejtek osztódnak. Ez egy progresszív folyamat, elengedhetetlen az orvosi segítség és elengedhetetlen a félelmek megoldása, amibe az is beletartozik, hogy meghalhatok, mert ez is egy opció. Mindazt, amitől félek, tudatosan helyre kell raknom.

Sokan azt hozzák fel a pszichoszomatikus felfogás elleni érvként, hogy kétéves gyerekek is halnak meg agydaganatban. Hogyan lehetne abban az esetben lelki problémákról beszélni?

Egy gyerek ösztönös érzelmi fejlettséggel bír. Ha a szülők nincsenek rendben, nincs köztük béke, a gyerek nem érzi a biztonságot, bármi kialakulhat. De nem foglalkozom gyerekekkel, ez inkább hangos gondolkodás volt. Érdemes lenne megvizsgálni, mi történik a szülőkkel, milyen lelki stabilitással rendelkeznek, lelécelt-e az apa, fel voltak-e készülve a gyerek érkezésére. Ezzel sosem szoktak foglalkozni.

Azt mondta egyszer, akinek nincs önbizalma, annak nem jár a boldogság. Sokszor ír az önbizalomhiányról, mint számos probléma forrásáról: hogyan lehet szert tenni önbizalomra, ha valakinek nincs?

A legelső lépés az, hogy az illető legyen végre őszinte saját magához, elfogadja, hogy az élet bizonyos területein nincs önbizalma, az élet bizonyos területein azt hazudja magának és a külvilágnak, hogy jól van. A probléma itt kezdődik, mert egy nagyon fejlett egóval bíró ember, mint amilyenek általában az emberek, nehezen ismerik el, hogy hazudnak maguknak. Ez lenne az első lépés: az érzelmi konfliktusaimat nagyon nehezen vagy nem tudom kezelni, a félelmeim erősebbek, mint én, nem mondom ki azt, amit érzek és gondolok, de ennek hozadékaként ottmarad egy állandó frusztráció bennem, vagy olyan hiányosságokkal bírok, amelyekre eddig nem is gondoltam, legyen az gyávaság, befolyásolhatóság, megalkuvás, makacsság és sorolhatnám tovább. Ezek valójában minden emberben megvannak, de csak azok tudnak változtatni, akik ezt kimondják és elfogadják. Ha ez bekövetkezett, akkor lehet elkezdeni agyalni, mert a megoldáshoz szükség van tudatosságra, „vak tyúk is talál szemet” alapon nem születik stabil és hosszútávú megoldás. Ha tudatos vagyok, akkor a legközelebbi szituációba, annak ellenére, hogy félek, tudatosan belelépek. Sikerélmények nélkül nincs önbizalomfejlesztés. De az, amit most pár perc alatt összefoglaltam, a legtöbb embernek sok évébe telik. Az önbizalom-fejlesztésen csakis nagyon kemény és következetes munkával lehet dolgozni. Aki nem ezt az utat választja, az az életet racionális szempontból fogja megközelíteni: autó, ruhák, egyebek. Az nem lesz elég hosszmetszetileg.

De az önbizalomhiányos embert gyakran olyan helyzetekbe kényszeríti az élet, amelyekben meg kell küzdenie problémákkal, és ez segíti az önbizalom megszületését?

Nem, mert a legtöbb ember, ha krízishelyzetbe kerül, megijed és bepánikol, és ha valaki „kell”-ből áll a megoldáshoz, az nem fogja megoldani a problémát, mert a görcsölés kizárja a spontán reakciókat. Ha viszont spontaneitás és tudatosság működik együtt, az egy hatalmas, rugalmas erővé válik. Ha valaki azt mondja, meg kell oldanom, akkor én már tudom, hogy itt a motiváció nemsokára ki fog hunyni. Teljesen más „kell”-ből menedzselni az életet és teljesen más lehetőségből. Mert a lehetőség azt jelenti, hogy szabad vagyok és dönthetek. A „kell” a muszáj szimbolikája és a görcsölés kialakítója.

A lehetőség az, hogy mindent megteszek, de azt is elfogadom, hogyha nem sikerül?

Semmi baj, ha nem jön össze: és akkor mi van? A lényeg az, hogy én tudjam, megtettem mindent, amit tudtam. Ez a fontos. Nem vagyok Isten, nem mindig jön össze minden, ami kipattan a fejemből.

Mi a boldogság?

Belső béke. Használhatjuk a boldogság kifejezést is, de ehhez általában a párkapcsolati sztorit szokták hozzátenni, mert a legtöbb ember nem így használja: boldog vagyok egyedül. Valakivel vagyok boldog.

Pedig egyedül is lehet boldognak lenni.

Hogyne. A legtöbb ember borzasztóan fél szembenézni a félelmeivel, ezért azt gondolja, ketten könnyebben fogják menedzselni az életüket. Valójában úgy másznak bele a társfüggőségbe, hogy észre sem veszik. A két bizonytalan ember pedig azt mondja, boldog, de valójában a biztonságot mondja boldogságnak. Addig sem kell foglalkozni a paráival, mert a másik jelenléte eltereli a figyelmét.

A boldogság az, hogyha rendben vagyunk önmagunkkal?

Az mit jelent, rendben lenni önmagunkkal?

Nyilván, többet, mint elégedettséget a pillanatnyi helyzettel. Inkább az, hogyha baj történik, azt is meg tudjuk oldani, vagy mindent megteszünk érte. Jól érezzük magunkat a bőrünkben, a külső körülményektől hellyel-közzel függetlenül.

Ja. A megoldások egyszerűek, csak az elme és az agy állandóan túlbonyolít.

Attól még, hogy az ember megérti ezeket a folyamatokat, nem biztos, hogy képes végigmenni rajtuk.

Vagy belekezdeni.

Mi kell ahhoz, hogy belekezdjen?

Rábaszás, kisasszony. A hitetlen ember ráfázik előbb-utóbb. Aki nem akarja elhinni, hogy ezek a törvények rá is vonatkoznak, az bele fog sétálni önmaga csapdájába.

Tehát sok-sok év tapasztalata, amíg átalakul ez a tudás az életünk jobb menedzselésébe, átalakul az érzelmi világunk és az értékrendünk.

Persze, végső soron ez történik, de valójában a végső eredmény az, amikor tudatosan hajlandó vagyok hallgatni a megérzéseimre mind racionális, mind érzelmi konfliktusokban, és teljesen mindegy, hogy a környezetem erre mit mond. Ezt jelenti kiállni magamért.

„Kiabálós” pszichiáterként vált ismertté, de sokat változott az utóbbi időben, ahogyan ezt el is mondta korábbi interjúiban. Felhagyott az üvöltözős munkamódszerrel, miért?

Azt csak adott esetben használtam, tudatos eszköz volt.

Nyilván azt tapasztalta, hogy jól működik.

Csak bizonyos szituációkban működött jól. Ezt felismertem, és váltottam egy teljesen másféle stratégiára. De most már nem dolgozom emberekkel, ezt a munkát befejeztem.

De sportolókkal még foglalkozik.

Igen, azt nagyon szeretem, tegnap is találkoztam a női vízilabda-válogatottal, készülnek az Európa Világbajnokságra. A Fradi férfi kézilabda csapatával is dolgozom.

Mi vezette arra a felismerésre, hogy nem mindig működik az üvöltözős módszer?

A legtöbb embernek gondjai vannak az agresszióval. És ha azonnal vagy gyorsan agresszív vagyok vele, megijed, bezárul és támad. Nem tudom ilyenkor hatékonyan elmondani az ajánlataimat, mert azt hiszi, hogy támadom, miközben valójában egy olyan emberrel birkózik, akivel szemben egykor kiszolgáltatott helyzetben volt, és emlékeztetik őt erre az én agresszív mondataim vagy hangom. Újraéli az egykori kiszolgáltatottságát, amit nem rendezett. És amikor ezt megfogalmaztam, elkezdtem változtatni a dolgokon.

Gondolom, továbbra is őszinteséggel, csak szelídebben létezik?

 Én nem. Más szavakkal, de éppolyan célratörően fogalmazok.

Az a változás, ami bekövetkezett az életében, köszönhető annak is, hogy leköltözött vidékre?

Fordítva. Azért költöztem vidékre, mert ezt éreztem. Törekszem arra, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és így érzem jól magam.

Mi az, amit a természet közelsége ad az embernek?

Nekem a tisztaság. Az ősz az ősz, a tél az tél, ezek tiszta dolgok, nincs semmi szenny bennük.

A könyvéből árad a szeretet, az elfogadás, a nyugalom és béke. Más, mint amilyen kép a médiában kialakult önről.

Ez legyen az önök dolga, nem igaz?

Az egész élete a nyilvánosság előtt zajlik, önmagát is kivesézi, elmeséli, megmagyarázza. Amikor problémái voltak az életben, nem aggódott amiatt, hogy ez a hitelességét megkérdőjelezheti?

A pszichiáter nem ember? Ez legyen a külvilág dolga. Nekem önmagammal van elszámolnivalóm, nem a külvilágnak akarok megfelelni. A legvégén úgyis mindenki csak önmagával tud elszámolni.

Egy interjúban mesélte, hogy van több gyereke is, nem biológiai gyerekek, de a gyerekei. Milyen a jó szülő ön szerint?

Aki megtanítja a gyereket az örömteli és a fájdalmas dolgok megfelelő kezelésére és megélésére.

Ha az ember eleve így él, akkor a saját példáján keresztül megtanulja a gyerek, de…

Az nem elég, hogy mutatom. Mutatom és mondom. De ha ön például a saját életében bizonytalan, akkor a fia bizonytalan csajokat fog választani.

Ez lett volna a kérdés, hogyha tisztában vagyunk a saját hibáinkkal, akkor azok ellenére tudunk-e jobb szülőkké válni?

Nem hibák vannak, hanem hiányosságok. A hiba szóval eleve lehúzza önmagát. Ez az önbüntetés szimbolikája, a „haragszom magamra” jele. Aki haragszik magára, az nem szereti magát, és aki nem szereti magát, annak nincs elég önbizalma. Ha elmondjuk a hiányosságainkat, jobb szülőkké válhatunk, de utána jön az izgalmas rész, mert a gyerek kíváncsian figyeli, hogy a szülője hiteles lesz-e vagy nem. A hitelességhez szavahihetőség szükséges. Ha a gyerek azt látja, következetesen megteszek mindent a változás érdekében, akkor hiteles leszek, még úgy is, hogy közben a hiányosságaim miatt kudarcok érnek. De nem próbálkozom, hanem csinálom, nap mint nap.

A kötetében is leírja, hogy a párjának van két lánya. Manapság nagyon gyakori jelenség a mozaikcsaládé. Mit tanácsol az így élő szülőknek?

Ha nem rendelkeznek egy fejlesztett érzelmi intelligenciával, annak csúnya vége lesz.

Őszinteségre és folyamatos tudatosságra van szükség?

Nemcsak erre, hanem fejlesztett önismeretre a gyakorlatban is. Tehát az illetőnek látnia kell, mit miért tesz és érez, illetve a másik mit miért tesz, főleg, ha az egy gyerek. A következetesség a kulcs és még nagyon sok minden. Fontos, hogy az illető tisztában legyen mindezzel, amikor mozaikcsaládban kezd élni, de a legtöbbször ez nem így történik. Az emberek alkuból lépnek bele ilyen kapcsolatba.

Esetleg azt gondolják, a szeretet elég.

Sokszor csak racionálisan fejezik ki, anyagilag. Ha így fejezem ki a törődésemet, az nem szeretet, az gondoskodás. A szeretethez előbb önszeretet szükséges. Az önszeretet pedig csak akkor létezik, ha nem hazudok magamnak. 

 

 

Könyvismertető

Csernus Imre: Egy életed van – Tűzzel élni

„Számomra a folyékony tűz, a láva nagyon fontos motívum, az életet jelképezi: a lávafolyam vékonyan indul, a közepe kiszélesedik, majd a vége lassan eltűnik. Az én szememben a láva
azt jelenti, hogy az ember mer tűzzel élni, szenvedéllyel élni, kitűnni a feketeségből, mert miközben a környezete fekete, a láva maga a tömény izzás.”

Csernus Imre legújabb könyve hónapról-hónapra járja végig az évet, és az évszakokhoz kapcsolódó lelki szakaszokat. A szerző közben felteszi a kérdést: hányszor tizenkét hónapunk van vajon az életben? Mivel az idő a legnagyobb kincsünk, túl nagy luxus azt önáltatásra, vak létezésre, befőttként való tengődésre pazarolni, ezért Csernus doki mindenkit arra biztat, „támadjon fel”, vállaljon felelősséget tetteiért, és vegye észre a természet és az élet áldásait. De a bevállalós pszichiáter saját esendőségéről is vall, sőt betegségéről is mesél, mellyel 53 évesen, 2019 januárban kellett szembesülnie.

Sok-e huszonhatezer vagy kevés? – teszi fel a kérdést új könyvében. Nem forintban, hanem napban, mert átlagosan ennyi jut nekünk, magyaroknak ezen a földön. Nem sok, de nem is
kevés. De vajon tudunk-e őszintén és bátran élni, hogy ebből a huszonhatezerből egyetlen napot se pazaroljunk el? Megélünk-e minden egyes pillanatot, vagy észre sem vesszük, milyen évszak van körülöttünk? Megértjük-e a mindennapi rohanásban a behavazott táj, a tavaszi feltámadás, a beérő búzamezők, a hulló falevelek üzenetét? Tudunk-e úgy élni, hogy minden egyes nap ünnep legyen számunkra? Vagy folyton csak a múlton és a jövő rágódunk, és emiatt a jelen kicsúszik a kezünk közül? Kinyithatjuk a szemünket és felismerhetjük, milyen az őszinte, kiteljesedett élet. Beszélhetünk az érzéseinkről, bátran bevallhatjuk, ha hibáztunk, és elfogadhatjuk, hogy nem lehetünk tökéletesek. Tanulhatunk a hibáinkból, és mindig van lehetőségünk keresni a megoldást. És ami talán a legfontosabb: vállalhatjuk a felelősséget saját életünkért. A valódi, felnőtt életünkért.

„Az igaz bűn önmagam nem elfogadása.”
„Létezik a felnőtt élet, és létezik a felnőttnek látszó élet.”

Jaffa Kiadó 2019

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 2 =

hirdetés