A remény eredete
Van az emberi lélekben egy rejtélyes kincs, amelyet mindenki ismer, ám eredetéről fogalmunk sincs. Ez nem más, mint a remény.
Mindannyian tudjuk, mi a remény. Azt is, hogy az hal meg utoljára, de tényleg utoljára. Mindannyian nagyszerűen tudunk reménykedni, gyakorlatilag bármiben. De honnan ered a reményre való képességünk?
A remény nem racionális. Hibátlanul tudunk reménykedni akkor is, amikor semmilyen ésszerű érv, semmilyen korábbi tapasztalat, statisztikai valószínűség nem támasztja alá reményeinket. A remény tehát nem az elme szüleménye. A reményt nem is az agyunkban, hanem a szívünkben érezzük.
A remény nem evolúciós eredmény. Evolúciós eredmény az, amikor korábbi tapasztalataink alapján joggal számítunk valamire. Amikor ki tudjuk számítani a valószínűségét, amikor olvassuk az előjeleket.
A remény azonban minden korábbi tapasztalatot felülír. A remény túlmutat a statisztikai valószínűségen. A remény akkor is él, amikor az elme, a saját forrásaiból következtetve, azt mondja: ez lehetetlen.
A remény a szívben születik. Ott is fogan, de vajon honnan jön a mag, mely elindítja a folyamatot? Hogyan vagyunk képesek akkor is reménykedni, amikor minden észérv, minden tapasztalat, minden kiszámítható lehetőség ellene szól reményünknek? Hogyan lehet ekkora ereje a reménynek?
Úgy hiszem, a remény egy ragyogó, a mi világunkon túlmutató dimenzióból ered. Ha úgy ismerősebb: Isten ajándéka. Lehet, hogy az ember kiűzetett a Paradicsomból. Lehet, hogy ez egy „büntetőbolygó”, ahogy sokan hiszik. Lehet, hogy „siralomvölgy”. De a remény nem vétetett el az embertől, sőt, éppen ezek között a körülmények között élve kapta meg. Hogy legyen mibe kapaszkodnia, minden esetben.
Hogy mindenre elegendő-e a remény? Természetesen nem. Sőt, túlzott alkalmazása egyenesen a romlásba vihet. Ha reméled, hogy aki eddig bántott, majd felhagy vele, ha reméled, hogy be tudod venni azt a kanyart százötvennel is, ha reméled, hogy a nyitva hagyott ajtódon nem megy be illetéktelen…
A remény értékes ajándék, de meg kell tanulni bánni vele.
Karácsony a fény újra megszületésének ünnepe is. Amikor a legsötétebb napokat éljük. Több ez, mint remény, hiszen évezredes tapasztalat, hogy eztán hosszabbodnak a nappalok, és idővel melegebb is lesz, jön a tavasz, újraéled a tetszhalott természet. Ám ilyenkor, karácsonytájt kapunk újabb remény-ajándékot „Fentről”.
Reméljük, hogy fénnyel együtt egy szebb és jobb korszak következik be az életünkben. Amikor az ünnep kihozza a körülöttünk élő emberek szebbik oldalát, reméljük, hogy ez az idill fennmarad, hogy mindig ilyen derű és béke lesz közöttünk.
A remény azonban nem ad mindenre megoldást. Leginkább úgy működik, mint az autóban az önindító: beindítja a motort, majd utána a motor dolgozik, és attól megy előre a járgányunk. A remény nagy kincs, kezeljük kellő tisztelettel, de tudnunk kell, mire való. Isteni ajándék, de nem minden zárat nyitó csodakulcs. Önindító: megadja azt a kezdő energiát, hogy reggel felkelj, és nekifuss a napnak. Aztán a többi a te felelősséged. Rengeteg tennivaló, ami időt, energiát igényel. S ha megteszed, amit meg kell tenni, jó eséllyel meg is lesz az eredménye.
Nehezebb időszakokban a remény megfogyatkozik, elkopik. Év végére fáradt vagy, sőt, kimerült, és miért ne érezd reménytelennek az egész életet? Ezért a legnagyobb ajándék karácsonykor a remény. Segít újra elindulni. Segít élni és menni tovább az úton.
A remény ott lobog a karácsonyi gyertyák lángjában, ott csillog a díszeken, ott illatozik a süteményekben, ott ragyog szeretteid mosolyában. Vedd hát magadhoz az ajándékodat: a reményt. S használd helyesen.
Kívánom, hogy karácsonykor a fa alatt, az ajándékok között fedezd fel az Istentől kapott legfőbb ajándékot is, s legyen igazi, boldog karácsonyod.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
