A ruhavásárlás legfenntarthatóbb módja: add le a tiédet, vedd meg a másét!

Ha valaki esetleg nincs is tisztában a súlyos tényekkel és számokkal, akkor is érzi bizonyára, hogy valami nagy baj lehet, ha egy felső ára ezer forint alatt van, egy komplett ruha pedig háromezer forintba kerül: valahol valaki helyettünk fizette meg ennek tárgynak a valós árát vagy a jövőben fogja. De vannak-e igazán fenntartható alternatívák?

Az ázsiai ruhagyárakban és varrodákban éhbérért dolgoznak a helyiek, részben gyerekek, az életüket veszélyeztetve – elég csak a 2013-ban összeomlott, bangladesi Rana Plaza ruhagyárra gondolni, amikor 1134 ember halt meg. Az olajszektor után a világ második legszennyezőbb iparága a divaté. A szállítás is hatalmas széndioxid-kibocsátással jár – hiszen a gyártás a világ másik végén folyik -, a természetes anyagok előállításához óriási mennyiségű permetezőszert, vizet és műtrágyát használnak fel, a gyapotültetvényeken dolgozók között sokan élnek rákos megbetegedéssel.

A ruhák hatvan százaléka pedig műanyagból van, ezek előállításához kőolajra van szükség, a színezés és a különböző kezelőanyagok a használata rengeteg káros vegyi anyagot jelent, a munkások pedig nem kapnak védőfelszerelést és a szennyezett víz a folyóban végzi. Az érintett vidékeken növekszik a születési rendellenességek, a rák, a mentális betegségek és a bőrbetegségek száma. És ne reméljük azt, hogy a drágább fashion márkák árszintje a gyártás költségei miatt magasabb, pont ugyanilyen körülmények között készülnek.

A Rana Plaza tragédiája után indult Nagy-Britanniából a Fashion Revolution, a magyarul Divatforradalomként emlegetett mozgalom, ami száz ország non-profit szervezeteit tömöríti, a divatipar etikus és átlátható átalakításán munkákodva. Megjelent a slow fashion és az etikus divat fogalma is a közbeszédben, illetve a műanyagmentességhez hasonlóan terjednek a ruhavásárlással, ruhaviseléssel kapcsolatos kihívások is. Van, aki egy évig nem vásárol úgy ruhát, van, aki több hónapig ugyanarra az egy ruhára építi az öltözködését, mások csak használtat vesznek. Persze ezek lényege nem az, hogy foggal-körömmel végigcsináljunk egy időszakot, azután hagyjuk az egészet a fenébe, hanem az, hogy megszokjunk egyfajta életmódot és hosszú távon sokkal tudatosabb fogyasztói szokásokat vegyünk fel. Megtapasztaljuk: nem lehetetlen feladat így élni.

Tehát egyre többen szeretnének fenntarthatóbb módon működni a ruhavásárlás terén is.

Alternatíva több is van, például lehet etikus cégeket keresni, némelyik valóban nagyon igyekszik is, de azt kell látni, hogy ez rajtuk kívül álló okokból lehetetlen vállalkozás. A külföldi, etikus divatcégek esetében eleve hozzáadódik a termékhez a szállítás kibocsátása, a hazai cégeknél pedig az is nehezíti a helyzetet, hogy itthon már nincs textilgyártás. De egyébként sem tudja egyik sem visszakövetni, hogy az alapanyagok, amiket felhasználnak, milyen körülmények között készülnek. Sok területen nem is válogathatnak a beszállítók között, és nem tudnak hatni azok termelési folyamataira. Egyébként sem tisztult még le, mit takar az etikus, mit takar a fenntartható, ezek a jelzők keverednek. Sok esetben az etikusság kimerül abban, hogy a varrónők rendes fizetést kapnak – mivel a gyártás ezen része helyi szinten zajlik.

Továbbá az is világos, hogy

az etikus divat drágább.

Ha valaki olcsón szeretne fenntartható módon élni, érdemesebb használt ruhát vásárolnia – de nem ám a külföldről behozott darabok közül, amelyek gyakorlatilag oda-vissza beutazzák a fél Földet. Mivel a divatipar 2000 és 2015 között megduplázta a világszerte eladott termékek számát, teljesen természetes és logikus következmény, hogy a használt ruhák piaca is jócskán megnőtt. Egy online, használt ruhákat kínáló cég, a Patatam felmérése szerint a brit nők szekrényében átlagosan 500 font értékű, sosem hordott holmi lapul, a ruháik harminc százaléka. S valószínűleg itthon sem sokkal jobb a helyzet. Nyugaton ezeket karitatív szervezeteknél adják le, de akkora mennyiségben, amennyi nekik sem kell, ezért eladják és a pénzt szükségesebb célokra költik.

Így aztán virágzik a használt ruha üzletág, hiszen a bő kínálat vonzza a keresletet is. Például Magyarország a 9. legnagyobb importőr a világon, de a behozott ruháknak csak a húsz százaléka marad itt, a köztes feldolgozó cégek szétosztják, sok megy Nyugat-Afrikába és Ázsiába is: így járja be a világot egy adott ruha, és végül köt ki ott, ahol elkészítették.

Ezért jobb, ha hazai használt ruhát veszünk: ennek egyik módja az internetes vásártér. Ez inkább csak egy megoldás a több közül, ha így szeretnénk létezni. Leginkább akkor működik jól, ha kitapasztaljuk, mely márkák milyen típusú szabásvonalai állnak jól, ugyanis sok márka erőteljesen ismétli önmagát, csak a mintákon és színeken változtat. Némelyik egyébként ennek ellenére nem is olcsó – persze, sajnos használtan sem.

Viszont az interneten nincs meg a vásárlás olyan élménye, amire azért támad néha igény az emberben, hogy bemenjen egy boltba, nézegessen, lásson újdonságokat, felpróbáljon ezt-azt. Az a jó, hogy Budapesten több olyan használt ruhaüzlet is létezik, ami hazai anyaggal dolgozik. Nem beszélve arról, hogy ezek elég tematikusak, sokszor extravagáns darabokat gyűjtenek egybe. Népszerűségük oka részben az is, hogy a Z-generáció tagjai között sokan kifejezetten preferálják a használt ruhát környezetvédelmi megfontolásból, és ezek a boltok részben az ő stílusukat követik. De egyébként is jellemző az, hogy egyre több fenntartható módon élő ember választja a használt ruhát, és az ő tömeget elutasító, abból kiváló személyiségükhöz szintén hozzátartozik az egyedi öltözködés. Ennek mentén tehát elég sok kicsi üzlet nyílt, ahol érdekes és különleges darabokra lehet bukkanni.

S ezekben nagyon gyakran maga a tulajdonos ül a pult mögött, az ő ízlésvilága formálja a választékot, és idővel megismeri a vásárlóit, így relevánsan képes nekik darabokat ajánlani, sőt, beszerezni. Az egész vásárlásnak személyesebb jellege van, és ez többletértékkel bír: van olyan üzlet is, aminek a tulajdonosa barista, és kávézni is lehet nézelődés közben egy nagyobb asztalnál. Ilyen helyekre sokszor elvihetjük a saját használt – vagy ugyebár nem használt – ruháinkat, ha illik a stlílusvilágba, általában átveszi és beleszámítja a mi vásárlásunkba.

A történet másik oldala, hogy a mi szekrényünkben is sok, soha nem hordott ruha lapul, meg az úgynevezett, „később dobjuk ki” kategóriába sorolt darabok, amelyektől valamilyen okból kifolyólag nehezen válunk meg. Néha éppen azért, mert sok pénzt adtunk ki értük egykor, csak nem mértük fel, hogy mennyire lesz lehetőségünk felvenni őket, vagy szimplán rosszul döntöttünk abban kérdésben, hogyan áll nekünk az a ruha, esetleg változott az ízlésünk stb. Ha az ember tudja, hogy valamennyit visszakap az eredeti árból, könnyebben engedi el az ilyen ruhákat.
Ezeket el lehet adni az internetes vásártéren, de tapasztalatunk szerint rengeteg idő és energia megy el vele az ember életéből: le kell fotózni, lemérni, feltölteni, aztán eljuttatni a vásárlóhoz. A másik lehetőség a garázsvásár, amin azonban egész nap ott kell ülni, illetve oda is kell szállítani a darabokat, és akkor sem biztos, hogy elkelnek.

Viszont régóta léteznek egyéb megoldások, amelyek keretében egyszerűen elvihetjük egy konkrét üzletbe nagyobb mennyiségben a ruháinkat (már ha nem szeretnénk jótékonykodni): van, ahol polcot lehet bérelni, tehát akkor kapunk pénzt a ruháért, ha eladták. Van, ahol bizományban veszik át a ruhákat, tehát készpénzzel fizetnek érte. De népszerűek az újabban ruhaforgónak nevezett üzletek, amelyek lényege, hogy a leadott darabok árát részben vagy egészben levásárolhatjuk.

Arra érdemes figyelni, ha ilyen megoldásokat választunk, hogy általában nincs lehetőség raktározásra, tehát mindig szezonális darabokkal jelentkezzünk. Persze jó állapotú ruhákat vigyünk, hiszen nem vesznek be hulladékot. Egyébként némelyik ilyen üzlet elég régóta a piacon van, csak eddig nem volt ennyire népszerű. Tudunk olyan próbálkozásról is, amelyik sajnos kudarcba fulladt, és vannak rentábilis módon működő új boltok, némelyik elég nagy választékkal. Ezeken a helyeken nem ritkán találni különlegességet, vintage darabot vagy luxusmárkát.

Persze, látni kell, hogy a használt ruhákban létező kínálat is részben a fast fashion virágzásából fakad, és ha szeretünk megújulást érezni az új viseleten keresztül, a használt ruha mégis jobb megoldás, mint az újonnan gyártott. Ez valamilyen szinten egy körforgásba való bekapcsolódást jelent, és ahogy a közösségi autózás is terjed, a fogyasztói társadalomból kinő egy új minőség: olyan emberek, akiknek változik a birtokláshoz való viszonyuk és ez a divatra is vonatkozik.

Fehérváry Krisztina

Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő

Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.