A szeretet feltétel nélküli. Miért szabunk mégis feltételeket a kapcsolatainkban?
Azt tudjuk, hogy a szeretet nem méricskél, nem válogat, nincsenek feltételei. Azt pedig tapasztaljuk, hogy kapcsolataink egyszerűen nem működnek bizonyos feltételek teljesülésének hiányában. Talán nincs bennünk (persze, természetesen mindig a „másikban”!) elég szeretet? Egyáltalán, csupán „mennyiségi” kérdés ez?
Ha egyszer a szeretet, mint olyan, feltétel nélküli, akkor miért szabunk feltételeket a kapcsolatainkban? Aki megélte már, hogy valaha volt lángoló szerelme üszkös rommá erodálódott, aki megtapasztalta, hogy a „másik fele” rémisztő idegenné vált, aki tanúja volt annak, hogy sok apró hibás vagy hiányos működési elem miatt a „nagy egész” sem működött tovább, az tudja, hogy önmagában nem elég egy kapcsolat életképességéhez az, hogy szeretjük egymást. Ezért, ha nem működik, és emiatt az egyik fél felveti a szakítás lehetőségét (vagy kész döntésként hozza elő), nincs is értelme elintézni azzal, hogy „ja, hát ha nem szeretsz eléggé…”. Mert itt nem a szeretetről, különösen nem annak mennyiségi vetületéről van szó.
Először is, mi a szeretet? Nos, ez az, amit nem lehet egyértelműen és néhány szóban összefoglalni. De vannak benne olyan – úgy gondolom, a többség számára elfogadható – elemek, mint például az, hogy ha szeretlek, akkor jót akarok neked. Azt akarom, hogy neked jó legyen. Ehhez például egyáltalán nem kell, hogy én legyek a párod – ha az neked nem jó. Megeshet, azzal teszem a legjobbat, ha átadom a helyem egy másik, a „feladatra” alkalmasabb embernek.
Ha szeretet van bennünk, akkor önmagunk iránt is megvan a szeretet. Jézus azt mondta: „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”. Nem jobban! Sajnos sokan ennek a mondásnak csak az első felét hangsúlyozzák, és jórészt érzelmi zsarolásra használják. Adj, adj, még többet adj! Csakhogy a tanítás így egyben érvényes! Aki saját magát szereti, az tud mást is szeretni.
Önmagában a szeretet tehát egy párkapcsolathoz szükséges, de nem elégséges feltétele. Mert a párkapcsolat az egy keret-projekt, amelyben rengeteg kisebb projektet kell sikeresen véghezvinni. Olyan, mint egy operációs rendszer – vannak működési feltételei. Bármit is teszünk, ami kettőnkön túlmutat, és önmagunkban egyedül nem tudnánk megtenni, az a kapcsolat gyümölcse. A gyermek csupán a legtriviálisabb gyümölcs. Valójában minden, amihez mindketten kellünk, ilyen kapcsolat-gyümölcs.
Innen nézve azonnal látható, hogy rengeteg feltételnek kell teljesülnie a pozitív végeredmény eléréséhez.
Nézzük meg egy aprócska példán keresztül: tegyük fel, hogy át kell vinni a hűtőt az egyik helyiségből a másikba. Külön-külön egyikünk sem bírja el, de ketten együtt igen. Nincs kiskocsi, nincs semmi, csak mi ketten. Kettévágni sem lehet szegény gépet, mert az már utána nem lesz újra hűtő, csak egy rakat elektronikai hulladék. Mi kell ahhoz, hogy a hűtő átkerüljön az új helyére? Kell a tettre való alkalmasság – hiába szeretnék én veled hűtőt hurcolni, ha gipszben a karom, kilóg a sérvem. Aztán kell a szándék – ha egyikünk nem akarja, akkor nem lesz hűtőhurcolás. Kell a szándék egyidejűsége – mert ha te most szeretnéd, én meg csak holnap, de te meg akkor nem… akkor megint csak nem lesz semmi. És kell az elkötelezettség, a kitartás – mert ha félúton a lábadra ejtem a hűtőt és közlöm, hogy „inkább még sincs kedvem”, akkor úgyszintén sikertelen a történet. Mennyi, de mennyi feltétel – pedig csak egy nehéz gépet kell odébb vinni! És ezek még csak a „muszáj-kategóriás” alapfeltételek!
Beláthatjuk, hogy szükséges egy mindkét fél számára működtethető operációs rendszer. Ráadásul ezt a rendszert folyamatosan frissíteni kell, vagyis dolgozni kell a kapcsolaton. Szükséges a frissítés, mert újabb és újabb élethelyzetek adódnak, és mert mi magunk is változunk. Költözés, munkahelyváltás vagy –vesztés, gyerekek, picik, nagyobbak, betegségek, szüleink állapotának változása, megannyi külső esemény… és persze ott vannak a belső fejlődésünkből fakadó változások és az igények a változtatásra.
Mikor lesz hosszú életű a kapcsolatunk? Nincs a kezemben a bölcsek köve, hogy megmondjam a tutit. Egy dologban azonban biztos vagyok: a fentieknek, afféle „minimum-programként” teljesülniük kell ahhoz, hogy egy párkapcsolat, és a pár tagjai épségben-egészségben átvészeljék az „élet” néven futó kalandtúrát.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
