A szeretet ünnepe a karanténon innen és túl

Karácsony közeledtével szívünk megtelik békés, nyugodt gondolatokkal. A város ünnepi fényekbe borulva kíséri mélázásunkat a hóesésben andalogva, miközben forró kakaót szürcsölve bámul le ránk egy pizsamás szőke kislány, kit a puha, meleg ágy vár, ahol izgatott várakozástól elfáradva szenderül majd álomba, hogy a Jézuska – megőrizve titokzatos kilétét – belopakodhasson, és a varázslatos színekben tündöklő karácsonyfához csempészhesse az ajándékokat, amelyeket a családi harmónia biztonságában bonthatnak majd fel azok, akik idén is jók voltak.

Karácsonykor szorgalmasan igyekszünk bepótolni az évközben elmaradt jó cselekedeteket, már csak azért is, mert a szeretet ünnepén minden jótett kétszer annyit ér. Ki-ki készíti, csomagolja az ajándékait, tervezi a karácsonyi menüt, takarít, függönyt és ablakot mos, fát vesz, amit aztán közösen díszít majd a család. Végül elérkezik a december 24-e, Szenteste napja, amikor az addigi ünnepi hangulatunk szisztematikus pánikrohammá manifesztálódik. Ez az a pillanat, amikor kiderül, hogy nem lesz elég a szaloncukor, összetört a csúcsdísz, kiégett az égősor, ferde lett a fa, összeesett a sütemény, a gyerek leette az ünneplő ruháját. Mindezek koordinálása után pedig telefonálnak a rokonok, hogy korábban érkeznek, amitől még jobban rohanunk, őrült tempóban vágjuk magunkat ünnepi külsőbe, hogy majd ilyen szépen várhassunk őket a kanapén üldögélve farkaséhesen (hiszen egész nap a vacsorára „gyúrtunk”), mert végül mégis elkésnek. Majd csapó kettő, koccintás, ajándékozás, vacsora, sütemény, ki-mit-kapott játék, pici pezsgő, aztán mindenki hulla fáradtan dőlhet az ágyába azzal a boldog tudattal, hogy ezt is kipipáltuk. Aztán jön még néhány nap rokonlátogatás, kicsi pihi, egy nagy év végi buli, majd az első januári munkanap után legszívesebben azonnal eltávolítanánk az ünnepi hangulatot a lakásból és az utcákról, mert elmúlt már az a nap, amit egész évben vártunk, hogy aztán rádöbbenjünk, hogy nem is azt jelentette számunkra, amit annyira reméltünk tőle.

Mostanáig legalábbis így hangozhattak ezek a sorok, azonban az idei évünket – és a karácsonyunkat is – átszőtte a járvány okozta életvitelváltás.

Nézzünk pozitívan a lassan elmúló évre, mert sok lehetőséget kaptunk, hogy más szemszögből szemlélve a dolgokat és átlépve határainkat, kicsit közelebb kerüljünk saját benső énünkhöz. Fájdalmas ugyan, ha nem tudjuk a távolabb élő vagy idősebb szeretteinkkel közösen ünnepelni a karácsonyt, de ezzel együtt alkalmat kapunk arra, hogy kipróbáljuk, milyen amikor csak MI vagyunk. Családi fészkünk állandó lakói. A hétköznapok forgatagában előfordulhat, hogy olyan természetesnek vesszük, hogy együtt élünk, hogy egyre kevésbé figyelünk arra, hogy ne csak egymás mellett éljünk. Nagyon nagy a különbség és ez az időszak kitartóan tartja előttünk a tükröt mindaddig, amíg hajlandóak leszünk belenézni. Ez nem fenyegetés ám, hanem egy olyan lehetőség, ami ritkán adatik meg ilyen hosszasan az életben. Idén is van miért hálásnak lennünk amíg a legközelebbiekkel együtt lehetünk és amíg egészségesek lehetünk. A digitális világnak köszönhetően pedig láthatjuk a távolabbi szeretteinket is, akár “közösen” is ünnepelhetünk, mi itthon, ők otthon.

Álljunk most meg – ne csak egy pillanatra – és engedjük meg, hogy az utcáról, a rádióból, tévéből ömlő karácsonyi idill átjárjon minket. Tudatosan készítsük fel magunkat arra, hogy Murphy törvényei karácsonykor is jogerősek, tehát, ami elromolhat, az el is fog. Ne vádoljunk mást, ne keressünk felelőst, ne guruljunk dühbe, ne veszekedjünk! Gondoljunk csak bele! Mit számít, ha nincs csúcsdísz, ha kanalazni kell a süteményt, mert szétesett, ha a gyerek kényelmes ruhában szeretné széttépni az ajándék csomagolását?

Fogadjuk meg magunknak idén, hogy amikor eljön ez a nap, szánunk egy percet arra, hogy csendben körbenézünk. Megnézzük azoknak az arcát, akikkel ma együtt vagyunk. Ők a legfontosabbak nekünk, és mi vagyunk a legfontosabbak nekik.

Eltesszük magunkba ezt a pillanatot, hogy mindig emlékeztessen minket arra, hogy mit is ünneplünk a kis Jézus születése alkalmából. A szeretetet. Azt a szeretetet, ami köztünk van. Azt, amelyik egyedi, különleges, ami csak ránk jellemző, hiszen szeretni ezerféleképpen lehet. Ez a miénk. Merítsünk belőle erőt a nehéz napokon, és szélesítse mosolyunkat a szebbeken.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy + 3 =

hirdetés