A távmunka előnyei és hátrányai, avagy a home office mindenkire máshogy hat
A sorsnak, úgy látszik, van némi ironikus humorérzéke: épp otthon készültem egy másnapi előadásra, melynek témája a távmunka okozta lelki feszültség kezelése, mikor egyszer csak csöngettek.
Egyik gyerekkori cimborám Budapesten járt, és hogyhogy nem bekukkantott egy kávéra, hiszen tudta, szerdánként általában a home office napot tartok.
Régész, és egy múzeumban dolgozik. Látta, van egy nyomtatott anyag az asztalomon, belenézett, és azonnal kérdezett:
– „Mi ez, mi ez?”
– „Holnap egy előadást tartok a távmunkával járó lélektani nehézségek kezeléséről.”
– „Hát én ezt nem értem! Minek kell ezzel egyáltalán foglalkozni? Elvégre kiváló, nem zavarnak a kollégák. Ráadásul nincs ilyen fölösleges kávészünet meg csevegés és miegymás sem.”
Ekkor úgy éreztem, őt ma küldték hozzám, azonnal inspirált minden egyes szava. Maximálisan egyet lehet vele ugyanis érteni, az olvasók másik fele azonban pont ellenkezőleg: felháborodik. Bizony nekik is igazuk van, ugyanis
munkakör és egyénfüggő, ki miként és milyen munkaerő-piaci térben hogyan éli meg a távmunka sajátosságait.
A példában szereplő régésznek egy áldással felérő ajándék lehetne egy ekkora szabadság, míg másnak a távmunka okozta szabadság csak illúzió és maga a börtön, mert mindentől elvágva érezheti magát.
Vegyünk egy példát. Főnökként, nem érted, mi lehet a gond az egyik alkalmazottal. Évek óta dolgozik – nevezzük Mihálynak – de valami egyszer csak nem stimmel.
„Nem értem Misit, hát olyan jól dolgozott mindig, most meg valahogy elkezdett hibázni. Állandóan hiba, hiba hátán, ez nem az ő formája. Mi történik vele? Pedig tudtommal semmi krízis nincs az életében.”
Mit ér el valaki a hibázással? Könnyen lehet, végre újra figyelmet kap a főnöktől. Hasonlóan ahhoz a kérdéshez, hogy miért érdemes rossz gyereknek lenni. Azért, mert akkor apu lehet, hogy végre egyáltalán rám néz. Nyilván tudatos szinten soha nem jön ez így elő, de tudattalanul működni fog. Néha egy atyai szidás jobb, mint hogy ha levegőnek néznek. Húsz évvel később munkavállalóként pedig Misi eléri, hogy főnöke be is hívatja egy személyes elbeszélgetésre. A minta megismétlődik, újra van kontakt ember és ember között. A pikáns, hogy ennek – könnyen lehet – egyik fél sincs tudatában.
Azt se feledjük el, miként érhető el, hogy közülünk szinte bárki depressziós legyen? Roppant egyszerű: innentől kezdve az érintés minden szintje tilos. Mindenhol és mindenkivel szemben. Totális érintésmegvonás. Nyilván egyénfüggő, valaki napok után készülne ki, valaki akár hetekig, hónapokig is bírná, de a végén a láncreakció beindulna.
Merjük feltenni a kérdést: miről is szól a távmunka? Nincs kézfogás a kollégákkal, nincsenek tekintetek, nincsenek mosolyok, nincsenek véletlen érintkezések sem. Ez pedig sokaknak hiányzik. Alapvető társas érintkezési szükségleteink el vannak ilyenkor vágva. Ennek kezelése pedig figyelmet érdemel.
De legyünk szigorúak, hiszen egy másik példában Ferenc nevű beosztottunk pont akkor kezd el kimagaslóan teljesíteni, miután a menedzsment eldöntötte, innentől kezdve bevezetik a 2 nap home office munkanapot egy héten. Ferenc szárnyal, hiszen neki is megvan a maga belső igényszintje és ismételhető mintája. Ki ne emlékezne, mikor röpdolgozat vagy témazáró írása közben a tanár járkált az osztályban, s egyszer csak megállt fölöttünk! Akkor éppúgy lefagytunk, mint amikor a főnök naponta megkérdezi, hogyan haladunk épp.
Összességében érdemes a végére járni, ki milyen típus, sőt mi magunk hova tartozunk.
Ha össze kellene az érveidet gyűjteni, hogy miért jó/rossz távolról dolgozni, akkor mit írnál erre a listára? Szánj rá egy 20 percet, nézd meg, mire jutsz. A lista tükröt tart majd, és merd levonni a tanulságot, mely sok esetben, akár arcon is csaphat.
Kapcsolódó összeállítás
A helyeden vagy a munkaerőpiacon? Vizsgáld meg 12 kérdésen keresztül
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
