A teljesség felé, avagy mire tanítanak az ősz és a tél ünnepei?
//Gyermekként a négy évszakot automatikusan kettesével csoportosítottam magamban: van a tavasz és a nyár, ők a „szeretjük”-csapat, és van az ősz és a tél, ők meg… hát igen, ahhoz sokat kellett érlelődnöm, hogy őket is tudjam szeretni. Az első kettő könnyen kedvelhető: ébred, nyílik, szépül, melegszik a világ, aztán érik mindenféle gyümölcs, jön a vakáció, strand, buli, csupa öröm. A másik kettő viszont sötétet hoz, hideget, elfogy a friss zöldség-gyümölcs, vége a szünidőnek, az ember beszorul a négy fal közé, illetve a sok réteg ruha alá.
Pedig itt vannak az ünnepek. A szüret, a maga dolgos, tarkabarka mulatozásával, örömmel és hálával eltöltve a tavasz és a nyár gyümölcseiért. Aztán egy kis Halloween, sütőtökkel, jelmezbállal, a szellemvilág felé fordulással, hiszen nem egyszerű édességvadászatról és bulizásról szól ez az ünnep sem. Aztán Mindenszentek és Halottak Napja. Ezt éljük most.
Elvékonyodik a fátyol az itteni és a túlvilág között. Sokan épp ilyenkor távoznak. Főleg azok, akiknek már erős a hívásuk a túloldalról. Nekünk, itt maradóknak nehéz lehet ezt megérteni. Egy szívemnek kedves asszony néhány évvel ezelőtt épp november másodikán lépett át. Ment élete szerelme után. Az után a férfi után, akivel addigra már vagy 45 éve nem látták egymást, aki egészen rövid ideig volt az élete része. A szerelme azon év tavaszán távozott. Beszélő viszonyban sem voltak, nem békével váltak el ezen a földön. De mégis… össze voltak kötve. Az asszony gyermekeinek, unokáinak nehéz volt ezt megértenie. Hiszen ők nem ismerték a szerelmes ifjú nőt… ők csak a „mamát” ismerték.
Mire tanít ez az időszak, amikor eltávozott szeretteinkre emlékezünk?
Mindenkit másra. De egy pontban közös a történet: minden élet sokkal összetettebb annál, mint amit mi a magunk kis nézőpontjából képesek vagyunk átfogni. Az emberi élet a teljesség kutatása, akkor is, ha nem akarjuk. Ha csak a szépet, a jót, a boldogságot, a bőséget… ha csak a tavaszt és a nyarat akarjuk. Márpedig bizony nagyon szeretnénk ezt. Petőfi is úgy írta le Tündérországot, mint ahol „híre sincs a télnek, örökös tavasznak pompájában élnek”.
Fotó: by vitroid, Flickr
Nekünk azonban nem Tündérország a világunk, hanem a Föld nevű bolygó. Itt pedig van ősz, és van tél is. Mert ez a tapasztalási terepünk szolgálja legjobban a teljesség megélését. Igazán nem panaszkodhatunk az időjárásra, egész hosszú az idei ősz. Még mindig melegen süt a nap, pedig lám, november van. Mégis, az első hűvösebb őszi napokon megindult a nyavalygás, hogy „jaj, vége a nyárnak!”. Pedig láthatnánk mindezt úgy is: milyen áldottak vagyunk, hogy ilyen sokféle szépségét mutatja meg a természet! Igen, csodás mifelénk a nyár, igen, eszméletlen jó érzés megmerülni a hűs vízben, szabadon, egy szál ruhácskában szaladgálni… De milyen szép az ősz is! Micsoda tarkaság! Mennyire jól tud esni az első szelet sütőtök, az első bögre meleg tea, haladóknak: forralt bor!
A teljesség viszont – bár igen sok vonzó eleme van – nem csupán a szépről, jóról, forralt borról szól. Benne van a búcsú, a gyász, a sötét, a szomorú, szürke ég, a fájdalom, a könnyek, a kín is.
Van egy mondásunk, ami egy fordítási hiba miatt hangzik úgy, ahogy: „halottakról jót vagy semmit”. Az eredetiben azonban a „bene” szó szerepel, ami nem azt jelenti: „jót”, hanem azt, hogy „jól”. Azaz: helyesen. Az igazat. A teljeset. Az elhunyt ugyanis már nem tud visszajönni, igazolni vagy cáfolni a róla mondottakat. Ő már nem tud hozzátenni az életéhez – hiszen az ebben a dimenzióban véget ért –, ebből pedig az következik, hogy az ő élete: teljes. Ebben a félig nyitott intervallumokból álló, befejezetlen világban egy-egy „teljesség-darabka” azok élete, akik már eltávoztak közülünk.
Mindannyian jöttünk, és mindannyian távozni is fogunk. Bizonyos szempontból befejezetté, s ezáltal teljessé válik az életünk. Egy másik szempontból nézve létezésünk végtelen, s épp ezért teljes. Nem azzá válik, hanem eleve az. Minden út a teljességhez vezet. A sötéthez ÉS a világoshoz, a hideghez ÉS a meleghez.
S ha ezt megértettük, megéltük és megünnepeltük, akkor új ünnep közeleg: az adventben felkészülhetünk, s karácsonykor megünnepelhetjük a Fény születését. Mert a Teljességben nem csak elmúlás és halál van, hanem érkezés, születés és élet is.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
