A tét a lét. Az emberekben még nem tudatosult kellően, hogy az éghajlatváltozás hatásait érzik. Interjú Ürge-Vorsatz Diana Nobel-békedíjas klímakutatóval

Donald Trump meglépte azt, amit az elnökválasztási kampányában pedzegetett, s amit sokan csak szavazatgyűjtő csalinak hittek: a döbbenet erejével hatott a világra, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímavédelmi egyezményből, ami az éghajlatváltozás elleni küzdelem példátlan nemzetközi összefogásaként a múlt ősszel lépett hatályba.

A párizsi klímaegyezmény

Az ENSZ 21. párizsi klímakonferenciáján résztvevő közel kétszáz ország 2015. decemberében fogadta el a klímavédelmi megállapodást, melynek értemében kötelezik magukat a légkör felmelegedése elleni küzdelemre. Az egyezmény célul tűzi ki, hogy a Föld légkörének felmelegedését az évszázad végéig 2 Celsius-fok alatt kell tartani az iparosodás előtti mértékhez képest, sőt, arra kell törekedni, hogy a felmelegedés ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot. Ennek általános követelménye az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, a környezetkímélő technológiákra való átállás.

Vissza az időben?

Az egyezmény 2016. novemberben lépett hatályba – az USA vállalta, hogy 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását már 2025-ig. Ezt húzta keresztül Donald Trump egy tollvonással, miközben Kína mögött az USA a világ legnagyobb üvegházhatást fokozó szennyezője. Míg az Obama-érában az Egyesült Államok jelentős szerepet vállalt a globális felmelegedés elleni küzdelemben, mostanra bizonyossá vált, hogy az USA az új elnök irányítása alatt éppen ellentétes irányba menetelne.

***

Részben ezen aktualitás apropóján beszélgettem Ürge-Vorsatz Dianával, a Nobel-békedíjas ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) klímakutatójával. 

– Hogyan fogadták klímakutatói körökben a hírt?

Ürge-Vorsatz Diana

– Trumpról tudvalevő, hogy a klímaváltozás nem a szívügye, hiszen részben erre a retorikára építette fel a kampányát. Klímaszkeptikus, aki szerint az éghajlatváltozás kitaláció, ezért lehetett erre a lépésre számítani, bár az utolsó percig nem gondoltuk, hogy be is következik. Valószerűbbnek tűnt, hogy együttműködésre nyitottan új tárgyalásokat kezdeményez. Tárgyalások várhatók is, de az együttműködés jelen pillanatban kérdőjeles.

Klímakutatói körökben kissé elbizonytalanodtunk, mert nem biztos, hogy egy esetleges újratárgyalás az USA vállalásáról jót tenne a párizsi egyezménynek. Aki azért ül a tárgyalóasztalhoz, hogy problémázzon, megakaszthatja a folyamatokat. Kilépni pedig nem olyan egyszerű, beletelhet 3-4 évbe is. Nem tudni, ez miként befolyásolja majd a munkát. 

Politikai döntés született – legalábbis szakmai érveket nem nagyon lehet felsorakoztatni mögötte. A gazdasági érveket persze komolyan kell venni, hiszen a versenyképesség megtartása minden államnak egyformán érdeke. Ne rójon túl nagy terheket az országokra a vállalás, hisz az kihat a termelékenységre; ne legyen túl nagy a karbonadó, ne veszítsenek el meghatározó gazdasági szereplőket, ne települjenek ki emiatt cégek a harmadik világba. A szén-dioxid-kibocsátásnak ára van, ám a karbonadó költségvetési hatásait még nem látni tisztán. Meggyőződésem, nem azon múlik, hogy egy adott iparág marad-e az országban, jóval inkább az adó- és munkaerő-piaci politikán. Ipari forradalom zajlik az energetikában, információ- és szolgáltatásalapú társadalmat építünk, rohamosan változik a világ. Sokkal nagyobb gazdasági erő van az új iparágakban, mint teszem azt a szénbányászatban vagy a vasgyártásban. Okos országok nem rettennek meg az átrendeződésétől, mert a húzó gazdasági szerepet át tudják venni más iparágak, s akár a világ élére is tudják állítani az országot.

Finoman szólva nem szerencsés erőszakosan a 19-20. században tartani az ipari struktúrát, miközben a világ teljesen új iparszerkezet irányába mozdul.

Ami pedig a munkahely-teremtést illeti: az USA-ban a napenergiaipar jelenleg kétszer annyi munkahelyet ad, mint a szénipar, vagy más szénalapú termelők, ahol szinte minden gépesített, automatizált. Ebből következően jobban megérné a megújuló energiába fektetni, hisz több munkaerőt igényel. 

Rengetegen elítélték Trump döntését, ettől hangos a világ. Mit hozhat az USA visszatáncolása?

A párizsi klímaegyezmény a legjelentősebb nemzetközi összefogás a világtörténelemben – nem sikerült hosszú évekig elérni. Mindenki a másikra várt. Végre összefogott a világ, és jó akarattal született egy megállapodás, mellyel a jelenleginél jobb és szebb világ építhető, áldozatosan. Óriási jelentőségű! Gondoljunk bele: Szaúd-Arábia olajtermelő országként vállalja, hogy az évszázad közepétől nem termel ki több olajat a földből. A földben kell hagyniuk a pénzt, ami a gazdagságukat adja – a gazdaságuk összeomolhat, ha nem találnak ki valami mást. Ha ők nemet mondanak az egyezményre, még érthető is, de nem így tettek. Más kérdés, hogy az államok vállalásai nem nagyon vannak köszönőviszonyban, de közös az akarat, és mindenki a maga módján elkezdett tenni ezért. A cél, hogy az évszázad végéig 2 Celsius-foknál jóval kevesebbet melegedjen a légkör az ipari forradalom előtti állapothoz képest.

Mennyit számít a fél fok?

Sokat. Például, hogy megmaradnak-e a korallszirtek vagy a kis tengeri országok. Őket két fokos felmelegedésnél már elárasztaná az óceán. A másik fontos célkitűzés, hogy az évszázad közepe után a szén-dioxid-elnyelőknek át kell venniük az elsőbbséget a kibocsátókhoz képest. Ez azt jelenti, hogy több szén-dioxidot kell a levegőből kivonnunk, mint amennyit kibocsátunk. Gyakorlatilag nem égethetünk fosszilis energiát, olajat, gázt az évszázad közepe után, jelen ismereteinkkel legalábbis ezt nem lehet máshogyan megoldani.

Bő harminc év. Nehéz elképzelni, hogy addigra végbemegy egy gyökeres átalakulás.

Szerencsére az ipar gyorsan és jó irányba halad: több mint 5-6 éve az energiaipari beruházásoknak több mint felét a megújuló energia adja, és nem csak ott, ahol van erre támogatás. Gazdaságosabb, modernebb, rugalmasabb, sok szempontból jobb iparág. Szóval elindultak a gazdasági folyamatok, melyek ebbe az irányba visznek.

Ha csak nem akasztják meg… Mennyire jellemző a klímaszkepticizmus? Még mindig hallani olyan hangokat, hogy a klímakutatás áltudomány. 

Ha politikus mondja, nem hiszem, hogy bárki rossz néven veszi a kollégáim közül. Nem vesszük komolyan. Azért mondják, mert előnyös ezt mondani, nem azért, mert valójában így is gondolják. Sehol nem találkozom szakmai körökben klímaszkepticizmussal, pedig sok helyen megfordulok a világban, Magyarországon ugyanakkor még mindig hallani elismert akadémikusoktól vagy meteorológusoktól, hogy a klímaváltozás hülyeség.

Szélsőséges időjárási jelenségek mindig voltak és lesznek is, de látjuk, hogy ezek intenzívebbek, gyakoribbak – s ez hosszú távú tendencia. A nyári hőhullámok kitolódnak és erőteljesebbek. Állatfajok vándorolnak, változtatják meg az életterüket. Sok ilyen jel van. Ami nekünk még egyelőre csak kellemetlen, az nagyon sok országnak már nem babra megy: az élelmiszertermelést és az ivóvízkészletet érinti. Sok ország idén is életek ezreit veszítette el különböző szélsőséges időjárási jelenségekben, és ez egyre gyakoribb.

Az emberekben még nem tudatosult kellően, hogy a klímaváltozás hatásait érzi.

A levegő minősége egyre rosszabb – ez is olyan tendencia, ami összefügg az éghajlat változással. Kullancsinvázió, Lyme-kór, hőguta, szívinfarktus egy hőséghullámos napon, stroke, krónikus szív- és érrendszeri betegségek.  Egy csomó olyan dolog van, amiről nem jön át egyértelműen, hogy a klímaváltozásnak komoly szerepe van benne. Az biztos, hogy Magyarországon szerencsésebbek vagyunk például a kaliforniaiaknál, akik saját bőrükön tapasztalhatták, milyen és mivel jár egy öt évig tartó szárazság. Még a milliomosok sem tudtak locsolni, a zöld mediterrániumból sivár sivatagi táj lett, miközben az USA éléskamrájáról beszélünk, az élelmiszertermelés felét ez a tagállam adja. A Sierra Nevadában télen leesett havat használják öntözésre. Ha nincs elegendő mennyiségű csapadék, hó, az élelmiszer-termelésnek lőttek. Akármennyi pénze van egy államnak, ivóvizet nem lehet gyártani a semmiből. Élelmiszert sem, ha nincs víz. Nekünk még egy kicsit könnyebb, mert nem ennyire súlyos a helyzet, de ha mezőgazdasági katasztrófák, viharkárok, aszályok jönnek, az érinteni fogja az emberek vagyonát, ingatlanát.

Ha a békát forró vízbe dobják, kiugrik, panaszkodik. Ha berakják egy fazék hideg vízbe és lassan melegítik, szép lassan megfő. A lassú folyamatokhoz hozzászokunk.

***

Ürge-Vorsatz Diána 

1968-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett fizikusi diplomát asztrofizika szakon. 1996-ban a kaliforniai egyetemen környezettudományból doktorált.

2001-től a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) környezetvédelmi tanszékének professzora, 2007-től az egyetem éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője. 2002 óta részt vesz az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének munkájában – a testület tevékenységét 2007-ben Nobel-békedíjjal ismerték el. 2008-ban tudományos munkásságáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Férjével, Ürge Lászlóval hét gyermeket nevelnek.

 ***

– Mivel tölti a nyarat a család?

– Mint harminc éve mindig, megyünk a Bükkbe sátorozni. Teljesen nomád módon élünk ilyenkor, a vizet is mi visszük. A gyerekeknek hatalmas élmény, még a nagy kamaszok sem hagynák ki. Gyönyörű a Bükk-fennsík nyáron. Ott aludni és felébredni – ezzel nem vetekszik semmi. 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 2 =

hirdetés