Anyák, nagymamák, apák lapja. Az ára egy ölelés. Kreatív ajándékötlet, melyet kisiskolások önállóan elkészíthetnek szeretteiknek
Valószínűleg sok pedagógus ismeri ezt az általános iskolák alsó tagozatosai által önállóan kivitelezhető anyák napi ajándékötletet. Kedves emlék, képkeretbe is foglalható. Több intézményben elkészítik ilyentájt, a kész „címlapok” alapján az anyukáknak fel kell ismerniük magukat a gyermek rajza és az általa megadott „személyleírás” alapján. Nem is olyan egyszerű feladat, mindenesetre összehozza az anyukákat…
Többféle változat érhető el az interneten, nem csak anyák napján lephetik meg vele az anyukájukat, nagyszüleiket, apukájukat a gyerekek, születésnapra, névnapra is szívmelengető ajándék.
Kreatív ötlet, amely megjelenésében a napilapok, újságcímlapok tipográfiai sajátosságai alapján épül fel; a tanulasforradalma.hu adta közre még 2014-ben. Az apró betűs részek külön említést érdemelnek. „Ára: Egy ölelés.” „Szerkesztője: Egy lelkes gyerek.” A bal felső részen keretben pedig egy szép idézet olvasható, az anyák napi változaton Kate Douglas Wiggin gondolata: „Az életben a legtöbb szépség kettesével, hármasával, tucatjával vagy százával bukkan fel. Rengeteg rózsa, csillag, naplemente, szivárvány, fivér és nővér, nagynéni és unokaöcs, de csupán egyetlen ANYA van a világon.”
Innét tölthetők le:
A Felelős Szülők Iskolája weboldalon is találunk hasonlót >>
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.