A színes öltözékben való járás szigorúan tilos! Miért került a Mikulás tiltólistára Vas megyében?
Az adventi időszakkal és a karácsonnyal kapcsolatosan szinte csak kellemes történeteket hallunk, pedig a korábbi évszázadokban nem mindig volt megengedett az önfeledt ünneplés.
1785-ben a Vas megyei Csepregen kiadtak egy rendeletet, melynek értelmében tilos volt Mikulásnak öltözni. A rendelet így szólt:
„Minekutána ősi időktől fogva tapasztaltatott, hogy némelyek a lakosok közül a Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különféle öltözetekben és álarcokban járnak házról házra, s a gyenge gyermekeket is helyes elmével ellenkező, ijesztő, csúfos figurákkal rettegtetik, keményen meghagyatik, hogy senki a lakosok közül ne bátorkodjék engedni Szent Miklós előtti este ilyen színes öltözékben való járást!”
A karácsonyi ünnepkör kapcsán többféle tiltó rendelet született a történelem során, így például mikor Cromwell Oliver hatalomra került Angliában (1645), a puritán törekvések részeként mellőzték a karácsony ünneplését, és azt csak II. Károly trónra kerülésével állították vissza az ünnepléseket.
Szintén a puritanizmus terjedésének részeként az amerikai Bostonban 1659 és 1681 között volt tilos a karácsony ünneplése, ennek figyelmen kívül hagyása pénzbüntetéssel járt. Az amerikai függetlenségi háborút követően ismét nem tartották az ünnepet, mondván, az csak angol szokás. A karácsony Amerikában 1870-ben vált csak szövetségi ünneppé.
Oroszországban az 1917-es forradalmat követően tiltották be a karácsonyt, és egészen 1992-ig nem lehetett nyíltan karácsonyozni.
Joulupukki, a lappföldi Mikulás szaloncukrot oszt az őt fogadó gyerekeknek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
MTI Fotó: Kovács Tamás
Összeállította: Király-Dobos Beatrix
Nyitókép: The Santa Trap – Rabold el a Télapót c. vígjáték
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.