Adventi irodalmi kalendárium. December 23.

Fekete István: Karácsonykor

Festmény: Albert Chevallier Tayler, The Christmas Tree (1911)

…odakünt hunyorogva leselkedik az est; a zene szétszállt már a lakásokban és mintha elhallgatott volna, pedig némán szól tovább, mint ahogy mindig szólt, a múlt alkonyodó utcájában, a jelen gyantás fenyőillatában, és szól majd a jövő ragyogásában is, mert a szeretet és békesség muzsikája – összekötve időt és embereket – el nem hallgat soha.

Felzendül ugyanaz a dal, ugyanaz a muzsikaszó, mintha más nem is lenne a világon, pedig a remény karácsonyi csillogásában, a kis gyertyák elbűvölt gyermekszemében, a szépség és jóság kitárult várakozásában mást mond és ígér mindenkinek.

A gyermeknek csodás álmokat a karácsonyfa soha el nem múló bőségéről, a szülők jóságáról, a játékok titokzatos életéről, amely ezen az estén csupa karácsonynak látszik és nyilvánvalóan végtelen…

De a család, a mai estén felülről nézi gyermekeit, mint ahogy máshonnét nem is nézheti, hiszen azok a padlón igazgatják a vasutat, azzal a hittel és komolysággal, ami a felnőttekről már régen lekopott… és meg is mondják véleményüket a ténfergő nagylánynak, aki álmatag boldogságában majd eltapossa az egész vasúti igazgatóságot…

De ez sem csoda, mert a lány, a táruló tervek és álmok szabadságának ege alatt jön-megy, egyik kezében még babáját tartva, de a másik már ölelésre készen Valaki felé, aki vagy van, vagy nincs több a világon és – mivel két egyforma ember nincs is a világon – ez a vágy teljesülni is fog.

Igen, ez így lesz, mert szól a távoli dal, és ezen az estén minden lehetséges. A csillagok enyhült szemmel nézik a földi utakat, ahol szánkók csilingelnek hazafelé és fényes ablakszemek nevetik a sötétséget, amelyben betlehemes legénykék láncos botja zörög, a suba a földet éri, de a karácsonyi rigmust álmukban is tudják, s ehhez mért biztonsággal simogatják meg kenderkóc szakállukat, mielőtt erélyesen megvernék az ajtót:

– Szabad-e betlehemet köszönteni?…

Hát persze, hogy szabad, hiszen ezen az estén mindent szabad, ami dal, ritmus, simogató mese, vers és álom, képzelet és alkotó szertelenség, mert megfoghatatlanul zeng a béke eljövendővalóságának örök hárfája, oktatva a nehézfejű öregeket, fékezve a szertelen fiatalokat, békítve ezt a sok szándékú nagy családot, hogy legalább ilyenkor tegyék ki a bicskát az asztalra, és tegyenek a zsebbe diót helyette, amiből természetesen aranydió lesz, mert ilyenkor csakis aranydiók teremnek a jó szándék karácsonyfáján, hiszen fel-felzendül a karácsonyi muzsika, s ilyenkor minden lehetséges.

A fogyó hold ezen az estén szokatlanul világos, mintha látni akarná a földi dolgokat, amelyek a mesék jóságos takarója alatt születnek, és látni akarná a képekbe és szobrokba álmodott embereket, akik ezen az estén kilépnek a képből és meg-mozdulnak a szobrokban kíváncsian, hogy amióta megalkotta őket a művészi alkotás láza, történt-e valami újdonság a világban?

Véleményükről – sajnos – nem lehet semmit megtudni, mert a hold – csekély fejcsóválás után – otthagyja a vállvonogató szobrokat, mert a hazatérő betlehemeseknek kell megmutatnia az utat. Azután újra az ablakon leskelődik be, ahol nem égnek már a karácsonyfák gyertyái, alusznak a gyerekek, s az anyák a játékokat rakják rendbe a karácsonyiak alatt. A forró kályha mellett a karosszékben nagypapa alszik vadonat báránybőr mellényben, az asztalnál a nagyfiú regényt olvas, az apa pedig valamit számol egy iskolai füzetben.

 – Te, Béla – szólal meg később az apa -, nézd meg ezt a betyár egyenletet… nem bírok vele… A fiú komolyan maga elé húzza a füzetet, az anya mosolyogva és büszkén nézi a fiát, aki egyetemista, és urát, aki harmadikos gimnazista. Közben bejön a nagylány, egy kis gramofonnal és hanglemezekkel.

– Nagypapa alszik? – kérdi abban a reményben, hogy a hangos kérdésre talán felébred a nagyapa… de nem ébred fel… s a lány olyan tanácstalanul néz körül, hogy bátyja megszánja.

– Gyere a másik szobába… onnét nem hallatszik át.

Megszólalt a távoli halk zene, a hold benéz az ablakon, de nem mondja meg, hogy ez még csak álom, vágy, a reménykedő emberiség könyörgése, hogy a gondolatokban és tettekben mindig ilyen karácsonyesti béke legyen a világon.

 

#adventiirodalmikalendarium

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1 + tizennyolc =

hirdetés