Ady Endre szülőháza Érmindszenten
Érmindszent – ma Adyfalva – egy kis falu a romániai Szatmár megyében. Itt található, a falu végén Ady Endre szülőháza. A 19. század második felében létesült nádfedeles parasztházban született 1877. november 22-én Ady Endre.
A három helyiségből – konyha, tisztaszoba, hálószoba – álló épületben láthatók a család régi bútorai. A szülőház 1953-ban leégett, de visszaállították az eredeti állapotát. 1900-ban (más források szerint 1907-ben) bővült a telek a kúriával, amely nagyságrendekkel nagyobb kényelmet biztosított a család számára. Öt látogatható terme számos eredeti állapotban megőrzött tárgyat őriz. A két épület Popp Aurél festőművész közbenjárásának köszönhetően 1957 óta emlékmúzeum, a kertben és a parasztház homlokzatán egy-egy szobor állít emléket a település híres szülöttének.
Az emlékmúzeum számos Ady Endre magánéletéhez köthető dokumentumot, fényképet mutat be, köztük az eredeti keresztelési anyakönyvet. Ady költői és újságírói tevékenységéhez köthető dokumentumokat, tárgyakat is felvonultat a múzeum; eredeti kiadású verses köteteket, korabeli újságokat, fényképeket, magán- és hivatalos leveleket.
Ady Endre: Hazamegyek a falumba
Szigorú szeme meg se rebben,
Falu még nem várt kegyesebben
Városi bujdosóra.
Titkos hálóit értem szőtte
S hogyha leborulok előtte,
Bűneim elfelejti.
Vagyok tékozló és eretnek,
De ott engem szánnak, szeretnek.
Engem az én falum vár.
Mintha pendelyben látna újra
S nem elnyűve és megsárgulva,
Látom, hogy mosolyog rám.
Majd szól: „Én gyermekem, pihenj el,
Békülj meg az én ős szívemmel
S borulj erős vállamra.”
Csicsijgat, csittít, csókol, altat
S szent, békés, falusi hatalmak
Ülnek majd a szívemre.
S mint kit az édes anyja vert meg,
Kisírt, szegény, elfáradt gyermek,
Úgy alszom el örökre.
A fotók tizenegy éve készültek. Kalandos út volt. Nehezen találtuk meg a házat. A portához felázott földút vezetett, a szabadon kószáló dühös ebekkel is meggyűlt a bajunk. Nem jelentkeztünk be előre; ennek ellenére a szomszédban lakó tárlatvezető készségesen körbevezetett minket. Aki teheti, keresse fel Ady Endre szülőházát – különös időutazásban lesz része.
Információk az emlékmúzeumról >>

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.