Akinek csak a nők tudják megmenteni az életét

hirdetés

hirdetés

Amikor magához tért, riadtan pislogott és könnyezett, mintha valami fémforgács, apró bogár, vagy éles napfény szúrt volna bele a szemébe. Aztán, amint kezdett tisztábban látni és érzékelni a nyitott ablakon át beténfergő langyos szelet, egy kórterem fehér falát pillantotta meg, az ágya mellett egy kis szekrényt, amin büszkén feszített egy üveg San Pellegrino ásványvíz.

A feje fölött gép csipogott, ütemesen énekelte a szíve ritmusát, s ettől a monoton, idegesítő zajtól, hirtelen megnyugodott. A mellkasa tele volt tapaszokkal, drótokkal, a szája kiszáradt, kezével kíváncsian végigsimította az arcát, ami szőrös volt, fehér tüskéket növesztett, alighanem régen borotválkozhatott.

Aztán belehasított egy kép: Sienában,az Al Mangia teraszán ült, a Piazza del Campo északi oldalán, előtte a téren lovak száguldottak, maskarákba öltözött férfiak üvöltöztek, űzték, hajtották az önkívületben vágtázó lovasokat, tartott még javában a Palio, a sienai contradak, vagyis a város 17 negyedének 10 kiválasztott lovasát egymásnak eresztő vad parádé. A felidézett pillanatban még nem dőlt el, hogy ki nyeri azon az augusztus 16-án a Madonna képmásával díszített selyemzászlót. Egy csésze gőzölgő, bársonyos Verngano kávé volt előtte, nem törődött a zajjal, az esztelennek tűnő férfivirtussal, a házak vöröslő falát bámulta és élvezte a kávé ízét.

Élt.

Összerezzent, amikor kivágódott a kórterem ajtaja, és határozott léptekkel elindult feléje egy fehér köpenyes nő, a kezében mappával, leletekkel. A bőre olyan volt, mint a legfinomabb Vergnano kávé, felöntve kicsike álmos tejjel, a szeme mélysötét gesztenye, mégis meleg, élénk és kíváncsi. Mikor megszólalt, a húsos szája mézízű lett, hófehér fogai pedig még tisztábbá változtatták a legtisztább szavakat. „Szívrohammal vettük föl a kórházunkba”, mondta hűvös, tárgyilagos hangon, „négy napig volt eszméletlen, két napot töltött az intenzív osztályunkon, ez alatt infúzióval kálciumot, vérhigítót, vérnyomás- és szívritmus szabályozót kapott. Ha optimistán nézzük a dolgokat, túl van az életveszélyen, de óvatosnak kell lennünk, a szervezetét sokkhatások érték, még bármi lehet”.  Valahogy ez ragadt meg benne, hogy

„még bármi lehet”.

Fiatal ápolónő jött, kezében egy lavór, gőzölgő vízzel, benne szappan, ami álmatag-fehérre festette a lavór tartalmát. A lány szemérmes volt, de precíz és szakszerű. A lavórt az ágy végébe helyezte, a kezére frottír kesztyűt húzott, a derékig kitakarta a magatehetetlen férfit és lassú, alapos mozdulatokkal mosdatni kezdett. Végigsimította az arcát, a kesztyűbe bújtatott ujjaival megtisztította a száját, fura mosószer ízt érzett, aztán a mellkasát kezdte dörzsölni, majd fölemelte a karját, s kipréselt némi nedvességet a kesztyűből a hóna alá. Utána a hasa következett, majd a köldöke került sorra, nagy szakértelemmel és szenvtelenül végezte a dolgát.

A beletörődött férfi fölnézett, a doktornő ott állt, nem mozdult, nem rezzent, de most mintha megbillent volna és a dús ajka talán még be is nedvesedett. Önkéntelenül nyelt egyet, aztán elkapta a fejét, éppen akkor, amikor az ápolónő fölemelte a takarót és benyúlt alá a nedves kesztyűvel.

A doktornő kicsikét ráfeledkezett a látványra, amikor a nővérke kicsit hosszabb ideig emelgette kézfejével a meggyűrt takarót, aztán kivette a kezét, lehúzta a nedves frottír kesztyűt, ami már kihűlt, a fehér habokkal billegő vízbe dobta, fölemelte a lavórt, biccentett és kihátrált.

„Pihenjen”,

mondta a doktornő falevél hangon, „majd visszajövök”. Megnyugtató mondat volt. S vajon miért nézte végig a doktornő a mosdatást? Ezen töprengett a beteg, s valami különös érzés melegítette át. Ez a melegség maga volt az élet…

És akkor döbbent rá, hogy valójában mindig a nők mentették meg az életét. A nők, akikkel csalfa volt, akiknek azt mondta, amikor magukra hagyta őket, hogy

„boldog lehet, aki boldoggá tehet téged, és most azért kell elmennem, mert én képtelen vagyok rá.”

A nők, akik reményt adtak neki, a nők, akik megetették, megmosdatták, s elviselték, hogy az éjszaka folyamán nem létező madarakkal hadakozik, vagy a szárnyukba kapaszkodna, hogy elrepülhessen. Arra kérte az Istent, hogy csak most épüljön föl és akkor majd minden másképp lesz.

Nos, darab idő múlva, könnyű léptekkel sétált Sienában az Al Mangia terasza felé, fütyörészve várta, hogy ihasson egy krémes Vergnano kávét. Önfeledten boldog volt, ahogy visszatért az életbe. És semmi nem lett másképp.

 

hirdetés

Fodor Sándor

Kommunikációs tanácsadó

Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. Az Életszépítők egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Mert Élet és mert Szép. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás