„Akit szeretnek, arra emlékeznek.” Egy különleges mesefilm: Az élet könyve
Egy újabb gyönyörű, mexikói ihletésű mesét fedeztünk fel, címe: Az élet könyve. A Coco című Pixar-rajzfilm kapcsán már írtunk arról, mennyire egyedi szemléletmódot tud adni az élethez, halálhoz, családhoz való viszonyulásban egy mexikói kultúrára és hiedelemvilágra építkező mese. Kiderült számunkra, hogy nem a Coco volt az első rajzfilm, amelyik megmutatta a globális világnak a mexikóiak sajátos felfogását a halottakról: azért, hogy az életről meséljen.
Az élet könyvét a 20th Century Fox stúdió jegyzi, de az alkotók szinte mind mexikóiak, a rendező Jorge Gutierrez, aki társ-forgatókönyvíró is, a producer az Oscar-díjas Guillermo del Toro, aki azt nyilatkozta a filmről: „Az volt legnagyobb kihívás, hogy az adott pénzügyi keretek közt egy olyan mozit alkossunk, amely látványos, grandiózus, ugyanakkor tiszta.”
Ez sikerült is, látványvilága élénk, változatos és nagyon részletgazdag. A történet elsősorban a szerelmet helyezi a középpontba, egész pontosan a szereplők sorsának, életének alakulása a témája: egyértelmű mondanivalója, hogy legyen tiszta és bátor a szíved, és alakítsd te a sorsodat, ne add fel soha. Külön értékesnek találtuk, hogy a jó és a rossz harcában az előbbi nem a méltó büntetését kapja meg, hanem megjavul. A történet egyébként is ellentmondásosnak tűnő viszonyokat simít el, ellentéteket old fel: itt is nagy a család összetartó ereje a túlvilágon és evilágon is, megvannak a saját hagyományai, tisztelik a felmenőiket, de mégis képesek a szereplők egy ilyen erő ellen szeretve, tisztelve harcolni és egyedi sorsot beteljesíteni. A két főhős pedig egyszerre igaz barát és vetélytárs: a világ nem egyszerű, de az egyértelmű, hogy mi jó és mi rossz, mi tiszta és mi bűnös szándék. Szép jelenet a filmben az is, ahogy az egyik főhős megbocsátásra kéri azt a hatalmas erőt, ami joggal szeretné őt eltiporni, és a bikaviadalok legyőzött áldozatainak egyesült, dühös, túlvilági megtestesülése megszelídül a zene hatására.
A mexikói hiedelemvilág szerint az elhunytak a túlvilágról ellátogathatnak a mi világunkba a halottak ünnepén, és olyankor együtt lehetünk velük – gyönyörű gondolat ez, ami a gyerekek képzeletvilágában gyökeret tud verni, és talán segít enyhíteni egy szeretett elhunyt hiányát. A túlvilág színes, gyönyörű és nagyon élő, tele vigassággal, de csak olyan lelkek számára, akikre emlékeznek a szeretteik: ezzel szemben az Elfeledettek földje szürke és sivár. Így hát, az utóbbi ura, Xibalba megunja birodalmát, és szeretne cserélni La Muerte-vel, a Nemfeledettek földjének királynőjével. Fogadást kötnek: ugyanis két udvarlója is akad egy gyönyörű lánynak, Mariának. Az egyikük Manolora, a másikuk Joaquinra teszi a voksát, majd megindul a küzdelem az élet és a halál birodalmaiban, ahol Xibalba csellel próbál nyerni: csak egy olyan hős győzhet, akinek szíve tiszta és bátorsággal teli.
Az is szépen kirajzolódik, hogy ebben a hidelemvilágban a pokol és a mennyország – a sivár Elfeledettek és a látványos, vidám Nemfeledettek földjének – ellentéte nem a bűn és bűntelenség mérlegére épül, hanem a szeretetre: akit szeretnek, arra emlékeznek, annak a halál utáni élete is vidám. Tehát a legfontosabb feladat az életben az, hogy szeretve legyünk – mivel ez kölcsönös, ehhez nekünk is szeretnünk kell. Ez pedig szép üzenet.
A film megnézhető többek között itt >>
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
