„Minden gyerek egy művész…” Alkoss szabadon! Kreatív ötlettár kicsiknek és nagyoknak. Könyvismertető

Kreatív ötleteket tartalmazó képeskönyvet kiadni bizonyos értelemben merész vállalkozás; merész, hiszen kreatív ötleteket ezrével találni az interneten, ráadásul nem kell fizetni érte. A könyvkiadás ugyanakkor sokba kerül, és bármennyire is tetszetős, nívós a végeredmény, sokan érezhetik úgy, hogy nincs értelme több ezer forintot kiadni ilyen jellegű nyomdatermékért.

Csakhogy ennek az ötletgyűjteménynek épp az adja a lényegét, hogy nívós nyomdatermék.

Jellegzetes könyvillata van, amit oly sokan szeretünk, bármikor leemelhető a könyvespolcról – s ha minden jól megy, tíz, húsz év múlva is ott lesz, gyerekeinknek, unokáinknak, akik számára érdekes korlenyomat lesz. Nem tudhatjuk, hogy az internet addigra mivé alakul, s mi lesz a mostanság elérhető (kreatív) online tartalmakkal… 

Az Alkoss szabadon! – Kreatív ötlettár kicsiknek és nagyoknak c. kötetet Kollár Borbála jegyzi szerzőként, akinek 2017-ben már volt egy hasonlóan nagy dobása (akkor még szerzőtárssal, testvérével, Kollár Franciskával); az Inspiráció természetesen c. könyv – Találj rá a kreativitásodra! c. képeskönyv is a BOOOK Kiadó gondozásában jelent meg.

 

Az előző képes kiadványt a főként építészeti fotográfusként ismert és elismert Batár Zsolt fotózta, a mostanit a szintén kiemelkedő tehetségnek számító Zergi Borbála. Ő az a kreatív fotográfus, aki nagymamájából stílusikont varázsolt, a fotósorozat végigsöpört az interneten – a képek megtekinthetők a Borcsa Photo weboldalon. A grafikai tervezés Sólymos Ágnes Eszter művészeti vezető figyelemreméltó munkája.

SZUPER NAGYI I SPOSA WINTER. Fotó: Zergi Borbála

Szóval, bármennyire is el vagyunk az internet – kreatív bloggerek, alkotók – által kényeztetve, egy ilyen témájú könyv is tud újat mutatni. A 21. század eleji vizuális kultúra remekbe szabott terméke, jó kézbe venni, lapozgatni, inspirációt meríteni belőle. Ízlés- és szemléletformáló kiadvány.

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány alapítója, elnöke írt hozzá bevezetőt. Idézem:

„A minőségi idő fontos.”

„Töltsenek a szülők több időt a gyerekükkel.”

„Ma már mindenki csak kütyüzik, nem figyelünk egymásra.”

Ismerősek ezek a mondatok? A 21. századra a figyelem és az idő lett az egyik legfontosabb önkifejezési formánk és a legkomolyabb szeretetnyelvünk. (…) Sokat elmond rólunk, hogy mivel töltjük az időnket, mennyire vagyunk képesek jól érezni magunkat nappal és éjszaka; és hogyan találjuk meg azokat a lopott (vagy tudatosan megteremtett) órákat, napokat, amik csak rólunk szólnak. Munka, család, háztartás, barátok, hobbi, szórakozás. Sokszor versengő helyzetbe kerülnek, hiszen minden nap csak 24 órából áll. (…) 

A minőségi idő az odafigyelő, a saját szerepében kiteljesedő szülőt jelenti. Azt a szülőt, aki meg tudja teremteni, hogy adott helyzetben kizárólag a gyerekre figyel. 

Nem lehet minden idő ilyen (hiszen a szülőnek is nagyon sok dolga, szerepe, felelőssége van), azonban, ha sosincs valódi odafigyelés az együtt töltött időben, ha csak együtt lakunk a gyerekkel, és egy légtérben vagyunk vele, de nem figyelünk rá, akkor az már gondot jelent. Ezért fontosak azok a háztartási tevékenységek, amiket a gyerekekkel együtt tudunk csinálni, beszélgetve, énekelve, mesélve. Ahogy a gyerekekkel való közös kirándulás, kutyasétáltatás vagy bármilyen közös alkotás is a legjobb minőségi időt jelentheti.” 

Kollár Borbála

Kollár Borbála, a Borarti kreatív blog szerkesztője, a kötet szerzője azt írja a bevezetőben: „ennek a könyvnek a története egészen régre nyúlik vissza: a nyolcvanas évek elejére, a gyerekkoromba, abba az időbe, amikor még a játszós ruhában töltöttük a hétvégéinket, boldog, felhőtlen családi idillben. Gyerekkorom fontos helyszínei (a Balaton és a Balaton környéki dombok), eseményei szinte kivétel nélkül a természethez kapcsolódtak, abban a közegben éltem meg életem sorsdöntő pillanatait. 

(…) Gyermekeim születése előtt ruhákat terveztem, dekoratőrként dolgoztam, azt gondoltam, hogy ebben fogok kiteljesedni, de miután szülővé váltam minden érték megváltozott, mások lettek az igazán fontos dolgok. Minden alkotó tevékenységben kerestem azt a lehetőséget, ami több tartalommal bír és hatást gyakorol másokra, segíti, fejleszti a környezetemet. Mindezt pedig anyaként a gyerekeimen keresztül, mintegy szűrőként látom azóta.”

„Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.” (Pablo Picasso)

Kiadói ajánló

Szabadon alkotni azt jelenti önállóan gondolkodni, döntéseket hozni, cselekedni. A természetet tisztelni, szeretni, megbecsülni. A Borarti – Alkoss szabadon! program olyan lehetőségeket kínál a gyerekek és szüleik számára, melyek mindezeket az értékeket a különféle alkotásokon keresztül – legyen az egy gyurmafigura, festett kavics vagy növényi szövés – segítenek hétköznapjaik szerves részévé tenni.

A program vezetője és egyben a könyv szerzője azt vallja, a gyerekeknek a természet közelségére, megértő családi környezetre és rengeteg szabad alkotásra van szükségük a mai teljesítményorientált világban ahhoz, hogy önmagukra találjanak, és merjék azt csinálni, amit igazán szeretnek.

A könyv 37 inspiráló feladat nagyszerű gyűjteménye, melyek újrahasznosított alapanyagokból, háztartási hulladékból vagy éppen a természetből gyűjtött kincsekből készülnek. A totyogós korúaktól a kiskamaszokig, sőt, a felnőttekig mindenkihez szól a kiadvány, hiszen mindegyik alkotás elkészíthető szinte minden korban, csak másképp. A szerző saját élményein keresztül kalauzolja el az olvasót a szabad alkotás varázslatos világába, készüljön az otthon, a szabadban, útközben, festékkel, agyaggal, fával, textillel, közösen vagy önállóan.

A tartalomból (ízelítő)

Módszertan

A szabad alkotás alapjai, A kreativitás, A természet szerepe az alkotásban, Előkészületek

Szabad alkotás

Gyerekszoba, Büszkeség-fa, Gyerekasztal, Csillagos égbolt, Kincskoszorú

Otthon

Arcpárna, Növényi lenyomatok, Papírvirágok, Önarckép másképp

Kert

Bunkerépítés, Növényi szövés, Betonlevelek, Árnyékszínház

Utazás

Zsebkavics, Fényfogó rajztábla, Kincsnapló, Tolltartó

Étkezés

Ételszobrok, Terítsünk színekkel!, Közös piknik a szabadban, Függőkert

Ünnepek

Farsang, Húsvét, Anyák napja, Gyereknap, Apák napja, Szent Iván-éj, Halloween, Advent, Karácsony

A kötet a BOOOK Kiadó weboldalán is megrendelhető >>

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc − tizenhét =

hirdetés