Általában az általánosításról

Bármi legyen is a téma, biztosan jelentkezik valaki, aki kikéri magának. Ezzel a jelenséggel mindenki találkozott már, aki valaha is kiállt egy plénum elé, és elmondott pár mondatot, vagy épp írásban adta közre a gondolatait. Igen, mindig lesz legalább egy ember a közönség soraiban, akire nem lesznek érvényesek az elmondottak.

Nehéz is olyan minőséget, tulajdonságot előkaparni, amire ez a szabály ne lenne érvényes – az ilyesmikről viszont legtöbbször nem beszélünk. Épp azért, mert mindenkire vonatkozik a dolog.

Mit beszélgessünk azon, hogy mindannyian lélegzünk, és levegő nélkül nem sokáig bírjuk? Mit beszélgessünk azon, hogy minden ember „emlősállat”? Sok-sok dolog van, ami közös bennünk. Mindannyiunkban, illetve bármely két, véletlenszerűen egymás mellé állított emberben. Ám nem ezekkel a minőségekkel foglalkozunk, ugyanis nem az azonosságaink, hanem a különbözőségeink érdekelnek bennünket. Az ego így határolja el az egyént a külvilágtól. A mássággal. Ez az érdekes.

Vegyük például a légzést. Azon nincs mit rágódni, hogy mindannyiunknak kell a földi légkör az élethez, hogy tüdővel lélegzünk, és hogy pár perc alatt megfulladnánk, ha megfosztanának a levegőtől. Te is, én is, na bumm. Az viszont már izgalmas, hogy vannak a „hegyi emberek”, akik ott élnek, ahol már egészen ritka a levegő, és milyen jól bírják, mert ahhoz alkalmazkodtak. A gyöngyhalászok teljesítménye is érdeklődésre tarthat számot, hiszen sokkal tovább bírják a víz alatt, mint az „átlag halandó”. Tehát még egy olyan „általános” témában is, mint a légzés, óvatosan kell bánni az általánosítással, mert mindenhol felbukkannak kivételek, érdekességek.

Természetes, hogy olyan területeken, ahol az emberi sokféleség jobban megjelenik, mindig akad valaki, akire nem érvényesek az előadásokban, cikkekben, könyvekben leírtak. Aki azonban ezeket megfogalmazza, kénytelen az úgynevezett „általános alany”-t használni, mert valahogyan meg szeretné formálni a gondolatait, s erre nyelvünk ezt a megoldást kínálja. Az általánosításra egyszerűen technikailag van szükség. S ebbe bőven belefér, hogy voltak, vannak és lesznek kivételek.

Bármit hallgatsz, nézel vagy olvasol, könnyen belefuthatsz abba a tapasztalásba, hogy „miről beszél ez a marha, hát én aztán egyáltalán nem…”.

Itt elágazik az út, választhatsz, hogy felháborodsz rajta, és magadban elkönyveled egy hiteltelen sarlatánnak a szerzőt/előadót, hogy esetleg valamilyen felületen hangot is adsz a véleményednek, miszerint ekkora ökörséggel nem volna szabad reflektorfénybe állni, vagy csendben továbblépsz, megállapítva, hogy ez az előadás, ez a könyv nem neked szól.

Ahogyan az általánosító megfogalmazás implicit, azaz ki nem mondott módon tartalmazza a kivételek lehetőségét, úgy a te továbblépésed (lelki békéd megőrzése mellett) implicit módon tartalmazza annak tudatosítását, hogy nem vagyunk egyformák, és ha személyesen rád nem is érvényesek a hallottak/olvasottak, attól még rengeteg más emberre annál inkább azok lehetnek.

A Jupiter bolygón dúló ezer éves óriásvihar könnyed szellő volna csupán ahhoz a felháborodás-orkánhoz képest, ami akkor keletkezne, ha mindenki, aki megtapasztalja, hogy ő kivétel, s ebből azt a következtetést vonná le, hogy marhaság, ami le van írva/ elő van adva, elkezdene kiborulni ezen és hangot adni indulatainak. Olvashatunk a negyvenes nők túlsúly problémáiról – most akkor minden karcsú, sőt sovány nő kiáltson fel hangosan, hogy ez hülyeség, mert rájuk még most is felmegy a lánykori farmerjük? Hallhatunk a botrányos viselkedésű zaklatókról és bántalmazókról – és üvöltsön minden nem-zaklató/bántalmazó, hogy erről egy szót se, ilyen nincs, mert hiszen én sem teszek ilyet?

Persze a ló túlsó oldalán landolni sem egészséges.

Ne nyeljük le az általánosítást, ha az az egyént hátrányos helyzetbe hozza. Ne nyeljük le, ha ezzel bántani akarnak. Akkor se nyeljük le, ha ezzel olyasmi elfogadására akarnak kényszeríteni, amiről határozottan érezzük, hogy rosszat fog tenni – nekünk: neked, nekem, személyesen.

Úgy gondolom, a mai közösségi felületek lehetőséget adnak arra, hogy segítsük egymást, s itt konstruktív hozzászólásban nagyon is helye van a megfogalmazott általánosítással szemben az egyéni tapasztalat felmutatásának. Mutathat másik utat, járhatót. De nem az eredeti nézőpontot támadva, hanem azt kiegészítve. Tehát én elfogadom azt, hogy te így látod, de mellette nézd csak, itt az én nézőpontom is.

Nem titok, cikkeim nagy részét „az élet írja, én csak begépelem”. Több konkrét esemény lapul meg a fenti sorok mögött. Amit ebben közös vonásnak látok, és általánosításként tudom javasolni, az a lelki békesség megőrzésére való törekvés. A sajátodra, és a másik emberére egyaránt. Ugyanis a hosszú távú együttéléshez, együttműködéshez ezen a bolygón mindkettőre szükség lesz.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő + tizenhárom =

hirdetés